Várólista - 2018. február

Ahhoz képest, hogy az év elején meglepően sok könyvet szereztem be, az új megjelenések között igencsak szemezgetek - egyes várólista posztok a korábbiakhoz képest alig tartalmaznak ajánlót. Pedig még színesítettem is a palettát, mert mostanában sokkal többet figyelem a krimiket és a thrillereket, mint korábban, ugyanakkor megmaradtak a régi kedvenc kategóriáim is. Na és itt vannak még a képregények, amelyekre korábban rá sem néztem, de amióta elkezdődött a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény megjelenése, teljesen meg vagyok húzatva, alig ismerek magamra.

Dan Brown egyike volt azon íróknak, akiknek könyveit hajnalhasadásig tudtam olvasni - főleg a Robert Langdon sorozatot. Aztán rájöttem, hogy bár az ötletei továbbra is jók, de eléggé egy kaptafára ír. Totál olyan, mint aki nem tud - vagy esetleg nem is akar? - megújulni, kilépni a megszokott keretek közül. Egyre kevésbé lelkesedtem az írásaiért és mostanra odáig jutottam, hogy a Robert Langdon sorozat legújabb, sorban az ötödik kötete, az Eredet már csak a figyelmem felkeltéséig jutott el, de a beszerzésig nem. Pedig Barcelonában játszódik... De akkor is kivárok. A regényt most is a Gabo Kiadó hozta el a magyar olvasóknak. 

Az Agave Könyvek most is ütemezetten jelenteti meg a kiadványait, ebben az évben - eddig - azok azonban mintha nem nekem szólnának - vagy már korábban beszereztem őket és az újrakiadások nem hoznak lázba. Karen Cleveland Tudnom kell című regényét is kíváncsian, azonban némi távolságtartással figyelem. Határozottan bizonytalan vagyok azt illetően, hogy kell-e nekem ez a könyv vagy inkább mégsem.

A Főnix Könyvműhely is szélesíti a kiadványai palettáját, a gyerek és az ifjúsági kiadványok után a felnőtt olvasókat is próbálja bevonzani a kínálatával. Hiába no, a fiatalok felnőnek, de olvasni attól még akarnak. A kiadó felnőtteknek szóló sci-fi és fantasy történeteit Főnix Astra fedőnév alatt kell keresni. A kiadói sorozat első kötete Michael J. Martinez A Daedalus-incidens című regénye, amely a Daedalus sorozat első része is egyben. A regény fülszövege érdekesen hangzik, az angol kiadással kapcsolatban olvastam már nagyon biztató és figyelemfelkeltő értékelést, de nagyon félek, hogy magyar fogadtatástól, mert az a borító... Ha lehet, akkor inkább nem részletezném. Viszont tény, hogy nem éppen figyelemfelkeltő, sőt...

A General Press egy olvasóra biztosan számíthat, ha új Chris Carter regényt jelentet meg - gyakorlatilag a kezem-lábam töröm, hogy leadjam az előrendelést és rohanok a boltba, ha megérkezett a regény. A halál szobrásza Robert Hunter sorozat negyedik kötete és mivel az előzőeket is nagyon kedveltem, nem volt kérdés, hogy ezt is be kell szereznem. Helyzetjelentés: már meg is történt. Aztán ott vannak még Lee Child Jack Reacher sorozatának regényei is, amelyekkel nagyon szemezek, de azokból annyi van, hogy még nem szedtem össze a bátorságom a beszerzésekhez.

Az Athenaeum Kiadó mostanában gyakran jelentet meg magyar szerzőktől regényeket, amelyek között azért elég vegyes a felhozatal. Ugyan nem olvasom mindegyiket, de Virág Emília azon történetfaragók közé tartozik, akinek népmesével beoltott urban fantasy írásaival sikerült elnyernie a bizalmamat. Kedveltem a Sárkánycsalogatót, még annál is jobban a Boszorkányszelidítőt (hamarosan megjelenik majd a poszt is), így nem volt kérdés, hogy a Hétvilág sorozat harmadik kötete, a Tündérfogó mindenképpen kell a polcomra. 

A hónap, de még az is lehet, hogy az év legkellemesebb meglepetése volt számomra a Libri Kiadó Insomnia kiadói sorozatán belül napvilágot látott legújabb regény, amely nem más, mint Leisa Rayven Hitvány Rómeó című írása. A kötet egyébként a Stracrossed-sorozat első kötete, a megjelenése pedig közel egy évet csúszott. Ritkán mondok ilyet, de erre a sztorira megérte várni - igen, már olvastam is. Konklúzió? Nagyon és még annál is jobban tetszett - márpedig romantikus regénnyel kapcsolatban a fehér holló előfordulási gyakoriságánál is ritkábban teszek ilyen kijelentést. Ha pedig hinni lehet a kiadói ígéreteknek - bár azért a korábban tapasztalt csúszások miatt vannak kétségeim -, akkor hamarosan számítani lehet a folytatásokra is. 

És ha már a bevezetőben emlegettem a képregényeket, akkor nem hagyhatom ki a felsorolásból a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény február hónapra eső újdonságait, vagyis A Bosszú Angyalai: Káosz és az Amerika Kapitány: Kizökkent idő című, a Hachette-Hungary gondozásában megjelent, igényes kivitelezésű kiadványait. A következő hónapban pedig éreznek majd a folytatások.

Folytatás »

Gena Showalter: Éjsötét lelkek (Az Alvilág Urai 6.)

A tavalyi év egyik hatalmas meglepetése volt a számomra, amikor a Libri Kiadó jóvoltából folytatódott Az Alvilág Urai sorozat az ötödik kötettel - amely tetszett is meg nem is. Egy részről nagyon hosszú idő telt el a korábbi részek megjelenése óta, más részről pedig pont emiatt rengeteg minden mást is olvastam és sokat változott közben az ízlésem. Bárhogy is volt, úgy gondoltam, hogy a korábban kapott élmények és köteteken átívelő főszál miatt megéri a folytatás. Ami viszont csak nem akart megérkezni. Pedig az ötödik részben jobban érdekelt a hatodik kötet főszereplőinek szála, mint az aktuálisan középpontban lévő párocskáé. Később még azzal is szembesülnöm kellett, hogy a hetedik rész is hamarabb fog megjelenni, mint a soron következő kötet - aztán végül egyszerre kerültek a boltokba.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
(bár az elején még nem gondoltam volna)
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Kiadói sorozat: Insomnia
Terjedelem: 492 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: The Darkest Lie
Sorozat: Az Alvilág Urai
A sorozat kötetei és azok főszereplői:
Előzmények:
1.) Éjsötét vágyak
Maddox (Erőszak)/Ashlyn Darrow (ember)
2.) Éjsötét csók
Lucien (Halál)/Anja (a Fejetlenség (kis)istennője)
3.) Éjsötét bosszú
Reyes (Fájdalom)/Danika Ford (ember)
4.) Éjsötét hangok
Sabin (Kétség)/Gwen (félig hárpia, félig angyal)
5.) Éjsötét szenvedély
Aeron (Harag)/Olivia (angyal)
Folytatás:
7.) Éjsötét titkok
Amun (Titkok)/Haidee (halhatatlan Vadász)
8.) Éjsötét játszmák
Strider (Vereség)/Kaia (hárpia)
9.) The Darkest Seduction
10.) The Darkest Craving
11.) The Darkest Touch
12.) The Darkest Torment
13.) The Darkest Promise

Műfaj: paranormális, romantikus, mitológia

Gideon egészen különleges harcos, még az Alvilág Urai között is annak számít, ugyanis felismer minden hazugságot és nem tud igazat mondani. Vagyis tud, de ebben az esetben iszonyatos kínokat kell kiállnia. Gideonba ugyanis a Hazugság démonát zárták az istenek. A Lordok fogságba ejtették Scarletet, aki pedig Lidércnyomás démonának őrzője. A halhatatlan nő azt állítja, hogy ő Gideon rég elveszett felesége. Sajnos a férfi mindebből semmire sem emlékszik, illetve csak néhány homályos emlék villan fel néha a fejében egy fekete szempárról.

Az előző kötetben nagyon és még annál is jobban felkeltette a kíváncsiságom a szerző Gideon és az ő titokzatos, elfeledett felesége iránt - tapsikoltam örömömben, hogy az ő könyvük lesz a következő. Készültem is rendesen, mert Gideon beszédét nem éppen a legegyszerűbb megérteni, lévén, hogy minden mondatának az ellenkezőjét kell értelmezni.

A történet nagyjából ott kezdődik, ahol az előző befejőzött: Gideon amit felgyógyult a sérüléséből a pincebörtön felé veszi az irányt és az alvó Scarletet magával viszi egy szállodába, ahol - úgy gondolja - könnyebb lesz közelebb kerülnie a nőhöz és megtudni annak titkát. Persze, hogy nem ment ennyire egyszerűen a dolog.

Jaj, de nagyon nehezen indul be ez a történet. Borzasztóan nyögvenyelős az eleje, amely hol az egyik helyiségben, majd egy másik szobában játszódik és csak Scarlet dühe, valamint Gideon nyögdécselős hazugságai töltötték meg az oldalakat. És éppen ez utóbbi volt a legnagyobb problémám: Gideon nagyon darabos mondatai, amelyek tagadása abban rejlett, hogy az állító mondat elé minden esetben odabiggyesztett egy "nem" szócskát. Ez a technika egyszerű mondatok esetében még működőképesnek is tűnt, de összetett mondatok esetében, ahol csak a mondat első fele tagadott, a második pedig állított, akkor igen nehezen volt értelmezhető a lényeg. Az értelmezhetőség mellett a gördülékenység is az alkalmazott módszer áldozatául esett. Aztán a történet vége felé azért kiderült, hogy Gideon alapvetően se nem beszédhibás, se nem szellemileg visszamaradott, mert amikor nem hazudik, akkor teljesen érthetően és folyékonyan beszél. És nekem ezzel is csak a problémám volt - igen, már megint -, mert aki több ezer éve hordozza magában Hazugság démonát és hazudik napi szinten, annak azért folyékonyabban kellene mindezt művelnie, nem pedig ilyen nyögvenyelősen. Vagy a fordítón fogott ki a dolog - bár remélem, hogy Sóvágó Katalin ennél azért rutinosabb -, vagy pedig a szerző vágta túl nagy fába a fejszéjét Gideon megszemélyesítésével. Bárhogy is történt, valami nagyon nem volt a helyén és ez bizony sokat rontott az olvasási élményen.

Onnantól kezdtem élvezni a kötet olvasását, hogy feltűnt Amun, a Titkok démonának őrzőjének és Stridernek, akibe Vereség démonát zárták történetszála. Aeron ráveszi Amunt és William-et, hogy segítsenek neki, majd útnak indulnak a Pokolba, ahonnan ki akarják szabadítani Légiót, a kisördögöt, Aeron barátját, aki az előző rész végén ítéltetett örök kárhozatra. Strider eközben teljesen más úton indul el, mert beszélni akar a Kimondhatatlanokkal, csakhogy Vadászok szegődnek a nyomába és mindenféle életveszélyes kalandokba bonyolódik emiatt.
Azt kell mondanom, hogy a Pokolba látogató csapat és Strider egyszemélyes akciója sokkal érdekesebb volt, mint Scarlet és Gideon unalomba fulladó és sehová sem vezető beszélgetései.

Aztán amint a főszereplőknek sikerült túltenniük magukat az önnön fontosságukon, azért csak beindultak és érdekesebbé váltak az események: különösen, hogy az egyikük Rhea lánya, a másikuk pedig Kronosz csapatába tartozik és köztudott, hogy a Titánok királya és királynője egymás ellenségei. Mindez kiegészül még azzal, hogy belép a képbe Mnémoszüné, az Emlékezés titánistennője, aki egyébként Rhea nővére és Kronosz jelenlegi szeretője - szóval szépen bonyolódik a dolog. Innentől már nagyon élveztem a cselekményt, mert mind a három szál kifejezetten érdekes volt és az emlékek megváltoztatásának lehetőségével a tényleges valóság egyre messzebbre került, az álvalóságok és hazugságok száma pedig megsokszorozódott - nehéz volt eldönteni, hogy mi lehetett igaz a korábbiakban leírtakból, megtörténtekből és mi nem. Kifejezetten izgalmas és mozgalmas volt kibogozni a lényeget és a ténylegesen megtörtént eseményeket - bár, ha az olvasó figyelmes, akkor felfedezheti a szövegbeli ellentmondásokat, csak éppen az elején ezt írói gyengeségnek, elkövetett tévedésnek tartja és nem a történet részének.

Amíg Scarlet és Gideon a jelenben azért küzd, hogy megismerjék a saját múltjuk titkait, addig a szerző szépen felvezeti Amun és Strider történetét, egyre jobban elmélyíti a hatalmasok harcát, bemutatja Harag új őrzőjének küzdelmét, Galen mesterkedéseit és persze viszi tovább a sorozaton átívelő fő történetszálat, a Lordok és a Vadászok harcát, amibe most már az Angyalok is belekeveredtek. Amun, a Titkok démonának őrzője az, aki most a legjobban érdekel és nagyon örülök neki, hogy az övé lesz a következő kötet. Bár legalább annyira félek is tőle, mert úgy érzem, kezd általánossá válni, hogy mindig az aktuális főszereplők muzsikálnak a leggyengébben a róluk szóló regényben.

A pontozáson sokáig gondolkoztam, az eleje nagyon nem tetszett, a kötet második fele és a vége viszont nagyon. A kezdeti hibákat nem igazán tudom megbocsátani, de a többi része jó volt, ezért a középszerűből mégis csak felküzdötte magát a jó kategóriába a regény. Legközelebb azért jó lenne valami igazán és maradéktalanul élvezetes sztorit olvasni.

Folytatás »

Orson Scott Card: Fajirtás (Végjáték 3.)

A Végjáték alapötlete és kivitelezése, a Holtak Szószólójának zseniális világfelépítése, az egész sorozat pszichológiai háttere és legfőképpen Ender személye miatt mindenképpen folytatni akartam a olvasást - a kérdés csak a mikor volt. Aztán sort kerítettem végre a harmadik kötetre és az előzmények ismeretében abban már biztos voltam, bármire számítok is, azt a szerző tutira másként írta meg. Nos, legalább ez az egy tippem bejött, mert az összes többi nagyon nem - még a közelében sem volt annak, ami végül lejátszódott a lapokon.

Értékelés: 8 pont az adható 10-ből

Kiadó: Unio Mystica

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 504 oldal

Borító ár: 3.465,- Ft

A mű eredeti címe: Xenocide

Fordította: Mohácsi Enikő

Sorozat: Végjáték

Előzmények:

1.) Végjáték

2.) A Holtak Szószólója

Folytatás:

4.) Az elme gyermekei

Kategória: sci-fi, űropera

A Végjáték Univerzum egyéb kötetei:

Ender száműzetésben

Ender árnyékában

A Hegemón árnyékában

Árnyékbábok

Shadow of the Giant

Ender Wiggin háromezer éven keresztül hordozta magával egyik lakott égitestről a másikra a boly királynőjének gubóját, keresve annak otthonát, amit végül is a Lusitanián talált meg. A különös állat- és növényvilággal rendelkező égitesten nem csak a hangyok, hanem végül Ender is otthonra és családra talált - Novinha és a gyerekei mellett teljes értékű lett az élete. Csakhogy a boldogságára árnyék is vetül, hiszen az évtizedekkel korábban útjára indított flotta - amelyet mindenki csak Lusitaniai flotta néven emleget - lassan célba ér és célja a bolygó megsemmisítése, vagyis ennek következményeként xenocídium, azaz fajirtás elkövetése. Mert ezen a bolygón három értelmes faj is él: az emberek, a pequeninók és most már a hangyok is - közülük pedig csak az ember az, amelynek más bolygókon is élnek egyedei.

A helyzetet bonyolítja, hogy a bolygó ökoszisztémáját befolyásoló descolada vírus is állandó harcra készteti a kolónia xenobiológusait, mert folyamatosan alkalmazkodik a vakcinákhoz és a permetszerekhez, a nem őshonos növények példányai elpusztulnak. A descolada vírusnak nem szabad kijutnia bolygóról, mert az végzetessé válna más ökoszisztémák számára, ezért is indult el a Lusitania flotta az útjára, viszont pont a flotta közeledése készteti lépésre, a bolygó elhagyására a hangyokat és a pequeninókat. Ördögi kör.

Jane, az ansible-ek filotikus hálózatában létező értelmes faj egyetlen példánya is folyamatosan megoldást keres a problémára, figyelemmel kíséri a Száz világ bolygói közötti információáramlást. Így bukkan rá az Ösvény nevezetű világra és annak különleges képességgel rendelkező beavatottaira, akik az istenekkel társalognak és akiknek egyik tagja, Isteni fényesség azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg, hová tűnt a Lusitania flotta. 

Mondhatni, hogy már az alap felállás is bonyolult, amely a történet előrehaladásával sem válik egyszerűbbé. Sőt, kifejezetten érdekes és izgalmas ez a több fronton vívott küzdelem, amelyben minden szinten és szinte mindenki érintett: legyen szó egy egyszerű kolóniáról, egy bolygóról vagy akár a Száz világon létező összes életről. Nagyon, de nagyon vártam és még több kíváncsisággal figyeltem, hogy miként is oldja meg a szerző ezt a nagyon is gubancos és legalább annyira kétségbeejtő, sorsfordító helyzetet.

Nagyon tetszett a történet eleje, a már ismert szereplők felbukkanása, a már ismert problémák újakkal bővítése, a feszültség növekedése. Legnagyobb örömömre Valentine is felkerekedett a családjával és nem túl sokkal a flotta megérkezése előtt sikerül landolniuk a bolygón. Az előző kötetben útnak indított Miro-val is találkoztak útközben, végül együtt érkeztek meg a Lusitaniára - közben pedig sok mindenről beszélgettek. Meg kellett állapítanom, hogy Valentine is legalább olyan körmönfontan tud kérdezni és legalább olyan kíméletlen, mint Ender - számára is a cél a lényeg. A kezdeti lendületet csak az új történetszál, az Ösvény és lakóinak bemutatása törte meg - részemről nélkülük is teljes lett volna a történet, de gondolom a jelenlétük és a közreműködésük egyben a folytatás előkészítése miatt is kellett.

Nagyon sok mindenről szó van ebben a kötetben: erkölcsi problémának ott a fajirtás kérdése, amely kisebb és nagyobb környezetben is komoly problémát okoz, a vallásosság, a hit és a meggyőződés kérdése, amely az érintett saját életén kévül még számtalan más ember/lény létét is befolyásolja, az irányítás és a befolyásolás lehetősége és annak kivitelezése, az értelmes élet fogalmának, keletkezésének és létezésének alapja. És még ezeken kívül is sok minden más is felbukkan a történetben - ahogy azt a szerzőtől már megszokhattam.

Összességében fantasztikus ez a történet és az egész sorozat, de ez a kötet minden zsenialitása ellenére sem érte el nálam azt az élményszintet, amelyet a Végjáték és A Holtak Szószólója olvasása okozott. Persze ebben is vannak megdöbbentő helyzetek, elméletek és megoldások, de valahogy az egész nem működött annyira összeszedetten.

Valentine-t és a családját nagyon imádtam, jó volt olvasni róluk és a köztük létező összhangról. Jane szála kifejezetten érdekes volt. Először az alapkérdés Jane leleplezéséről, majd az izgalom, hogy meddig segítheti a kolónia lakóinak tevékenységét. Sokkal kevésbé élveztem a Lusitanián játszódó jeleneteket, különösen Novinha keserített el, mert olyan hisztit, amilyet ő kivágott, nem sokat láttam még eddig és nagyon az értelmét sem láttam a dolognak. Amiatt, ahogy Ender mindezt lekezelte szintén csak csalódás töltött el, mert a Lusitanián töltött idő alatt elképesztő papucs lett belőle, aki már csak korábbi önmaga árnyékának tűnt. Olyan érzésem volt, mintha a szerző kiherélte volna az egyik legkedvesebb szereplőmet. Ennél nagyobb csalódást már csak Isteni Fényesség megszállottsága és korlátoltsága okozott. 

Sajnos egy egészen picit csalódott vagyok, mert az előzmények ismeretében és a kezdeti konfliktust figyelembe véve a kötet cselekménye nem egészen nyerte el a tetszésem - az odavezető úton pedig sokkal több volt a kanyar, mint amit a terepviszonyok indokoltak volna. Ettől függetlenül még mindig úgy tartom, hogy ez a sorozat továbbra is olvasásra érdemes, ahogy azt is értem, hogy miért kedvelik nagyon sokan. Számomra ez a rész volt eddig a leggyengébb a sorozat tagjai közül. Jó esetben már kapnék is a polcomon sorakozó negyedik kötet után, de egy egészen picikét azért tartok tőle, hogy ha a megkezdett ösvényen haladunk tovább, akkor az nekem nem lesz annyira nagy élmény. Pedig vannak még továbbra is lezáratlan kérdések, amelyekre jó lenne választ kapni. Olvasni tehát mindenképpen fogom a befejező kötetet, de nagy kérdés, hogy erre mikor kerül majd sor.

Folytatás »

Mia Sheridan: Archer's Voice - Archer hangja (A szerelem csillagjegyében 4.)

Vannak könyvek és a sorozatok, amelyeket folyamatosan figyelemmel kísérek, de nem lépek a beszerzés felé, amíg úgy nem érzem, hogy valaki meggyőzött arról, érdemes lenne. A kezdeti bizalmatlanság végül általában igazolást nyer és utólag nagyon büszke vagyok magamra, hogy nem rohantam a boltba a kötetért. Ez a sorozat mindkét - egymással ellentétes - állítás ékes példája. Követendő mintaként szolgál a meggondolt beszerzésekhez és arra is keserűen emlékeztet, hogy mi az eredménye annak, ha néhány véleménynek hitelt adva mégis engedek a vásárlásnak. Miért is? 

Mert a sorozat kezdő kötetei esetében folyamatosan olyan véleményekbe botlottam, ahol azt taglalták, hogy a szerző csodálatosan fejezi ki ugyan az érzelmeket, de nagyon rosszul sikerült a magyar fordítás és még nyomokban sem adta vissza a stílust, az élményt. Kerültem is nagy ívben ezeket a történeteket, már csak azért is, mert voltak páran, akik nem csak a fordítást, de a sztorit, a karakterfejlődést és minden mást is kritizáltak. Aztán kezdtek befutni a negyedik kötettel kapcsolatos előzetes vélemények, amelyek már nem húzták le a fordítást, amelyek előre jelezték, hogy ez a legjobb rész a sorozatból, hogy a szerző milyen meghatóan, szívhez szólóan írt az érzelmekről és persze ez a kötet a többitől függetlenül is olvasható. Nosza, gondoltam, belevágok. Elég nagy pofára esés és csalódás lett a dologból.

Értékelés: 6 pont a 10-ből (de csak Archer múltja
és karakterfejlődése miatt)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 402 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Archer's Voice
Sorozat: A szerelem csillagjegyében
Előzmények:
1.) Leo
2.) Leo's Chance - Leo esélye
3.) Stinger - A Skorpió fullánkja
Műfaj: romantikus, new adult

Miről is szól a történet? Egy lányról, aki elmenekült az otthoni problémái elől egy olyan helyre, ahol utoljára töltött el boldog napokat a családjával, ahol ő az idegen, akinek senki sem ismeri a múltját és ahol új életet kezdhet, de legalább megpihenhet egy kicsit, mindenkitől távol rendezheti a gondolatait. Pelion pont ilyen helynek tűnik. Meg egy fiúról, akinek az életében egyik tragédia követte a másikat, aki eddigi éveit a világtól elzártan töltötte és akit senki sem képes megérteni, de az esetek többségében még észrevenni sem. Ők ketten, az idegen lány és a hang nélküli, zárkózott fiú találkoznak, azonban még hosszú utat kell megtenniük addig, amíg megnyílnak a másik felé és kölcsönösen begyógyítják a másik sebeit - miközben a sajátjuk is beheged.

Nem szándékom nagyon elmélyedni az elemzésben, ezért inkább maradok a felsorolás szerű bemutatásnál. Nézzük tehát...

Ami működött:

• A regény tényleg külön olvasható a sorozat többi részétől. Még csak utalás sem történt a korábbi részekre vagy azok szereplőire, szóval ez egy teljesen különálló történet.
• Az alapsztori nagyon megható: egy sokat vesztett és zaklatott lány, egy szintén veszteségekkel teli életet maga mögött tudható, a kisváros lakói által megbélyegzett, néma fiú. A sztori nem túl cselekményes, gyakorlatilag semmi csavar nincs benne, de attól még működik, többé-kevésbé sikerült fenntartania a folyamatos érdeklődést.
• Archer karakterfejlődése példaértékű: a zárkózott és keserű fiú lassanként megnyílik, felfedezi az élet apróságait, az érzelmek sokféleségét, egyre többet ér el, egyre messzebbre merészkedik és végül teljes értékű, boldog emberré válik. Csodálatos volt ez a folyamat. 

Amiket kifogásoltam a történetben (ez hosszabb lista lesz):

• Nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ahol ennyi véletlen dolog halmozódott egymásra, illetve ennyi eltúlzott reakció szerepelt. Igen, tudom, hogy minden a regény kedvéért, a feszültségkeltés érdekében történt, de akkor is sok volt ez a jóból. Erre a legjobb példa Bree, aki merő véletlenségből "beszélte" a jelnyelvet, pedig az egész kisvárosban nem akadt még egy ember, aki erre képes lett volna. Az eltúlzott reakciókra a legjobb példa Bree fejvesztett menekülése a szülővárosából, a város lakóinak reakciója egy árva gyerekkel szemben, Archer hisztije, amikor fél napig nem tudja elérni Bree-t telefonon, ellenben ő maga hónapokra eltűnik úgy, hogy életjelet sem ad magáról. De ezeken még túl is tudtam lépni, mert ha a feszültségkeltés érdekében szükség van a drámára, akkor szükség van rá.
• Amit már nehezebben fogadtam el, az a szerző stílusa: lényegében csak elmondta a történetet, ledarálta a nagy részét. Nem volt képes arra, hogy elérje, teljes mélységében át is éljem az egészet, mert teletűzdelte fölösleges jelenetekkel, leírásokkal. Lehet, hogy Mia Sheridan csodálatosan fejezi ki az érzelmeket, de nálam ez a különleges képessége nem igazán jött át. Nem sikerült ráakadnom arra a mélységre, ami ehhez szükséges.
• Ebben az is közrejátszott, hogy végtelenül idegesítettek bizonyos jelenetek, amelyek annyit ismétlődtek, hogy a végére nagyon elegem lett belőlük. Ilyen volt például Bree állandó zuhanyozása és hajszárítása, a kedvenc - ilyen vagy olyan színű - ujjatlan topjának, sortjának részletes leírása. Nem értettem, hogy miért volt szükség minden egyes alkalommal ezek kihangsúlyozására, mert ettől lett olyan monoton, "csak elbeszélem" jellegű stílusa a regénynek.
• Ugyanígy jártam a flip-flop papuccsal is. Édes istenem, mennyiszer láttam leírva, hogy Bree kereste és felvette azt a papucsot - megszámolni is sok lenne a szövegbeli előfordulást. De csak  és kizárólag a flip-flop papucs volt a lényeg, mert amikor ősziesre fordult az idő és más lábbeli került elő, arról már nem esett ennyi szó. Pedig Bree-nek biztos volt fűzős vagy bebújós cipője, esetleg szőrős csizmája is, de ezek valahogy nem voltak olyan lényegesek. Valószínűleg bennem van a hiba, de nem sikerült felfognom a flip-flop papucs történetben játszott kiemelkedően fontos szerepét.
• Kifejezetten élveztem volna egy váltott nézőpontot, de az amit kaptam csak annak volt nevezhető, de lényegében nem volt az. Nagyon nem. Archer nagyon kevés fejezetet tudhatott magáénak Bree-hez képest és azok is leginkább a fiú gyerekkorának eseményeit igyekeztek bemutatni, megismertetni. A többi esetben csak azért használta a szerző a váltott nézőpontot, mert nem tudta megoldani, hogy néhány kanyarban miként is haladjon tovább a történet és ez volt a legegyszerűbb megoldás, ezért ezt alkalmazta. Úgy gondolom, hogy némi írói technikával lehetett volna ez sokkal jobb is, talán sikerült volna összehozni azt az igazi váltott nézőpontot - a regénynek jót tett volna, az tuti.

Szóval úgy voltam vele, hogy elolvastam, de annyira nem élveztem. Azért ennél sokkal, de sokkal jobbra számítottam az előzetes vélemények alapján. Ennek a regénynek egyáltalán nem sikerült meggyőznie arról, hogy Mia Sheridan olyan csodálatosan és áthatóan képes kifejezni az érzelmeket, mert olvastam már ennél sokkal jobbat is. Ráadásul azokban a regényekben az érzelmek kifejeződései közötti szövegrészek is színvonalasak, tartalmasak és átélhetőek voltak, nem pedig "kitöltöm a hézagot, eldarálom a napomat" jellegűek. Nem, még véletlenül sem akarom megismerni a sorozat korábbi köteteit, ha ez a legjobb mind közül. Írói fejlődés ide vagy oda, ez volt ez első és egyben utolsó regény, amit Mia Sheridan-től olvastam. Annyi jó könyv van és egyre kevesebb az erre fordítható időm, így inkább kihagyom a többi flip-flop papucsos, kedvenc ujjatlan topos, farmersortos, zuhanyozós és hajszárítós végtelenített leírást, az álca váltott nézőpontokat.

Ui: Ha valakinek szüksége lenne egy egyszer olvasott, de jó állapotú (puha borítós) könyvre, akkor keressen meg, biztosan meg tudunk egyezni egy mindkettőnk számára jutányos árban. (De azt már most előre közlöm a budapestiekkel, hogy a főváros területén történő személyes átvétel nem megoldható.)

Folytatás »

Janet Evanovich - Lee Goldberg: A nagy meló (Fox és O'Hare 3.)

Könnyed kikapcsolódás, mozgalmasság, érdekes esetek, rengeteg információ és akció, pergő és élvezetes párbeszédek. Ha mindezt egy regényben akarom látni, akkor tudom, hogy melyik sorozat kötetére van szükségem: ez pedig a Fox és O'Hare. Nem is csoda tehát, ha a két előző, számomra elképesztően érdekes módon megoldott eset elolvasásával a hátam mögött a harmadik rész azonnal előrendelésbe került. A fülszöveg csak még jobban felkeltette az érdeklődésem, mert egészen különlegesnek ígérkezett ez a kaland is.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 295 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: The Job
Fordította: Komáromy Zsófia
Sorozat: Fox és O'Hare
Előzmény:
1.) A nagy zsákmány
2.) A nagy hajsza
Folytatás:
4.) The Scam
5.) The Pursuit
Műfaj: krimi, kaland, humor, akció

Nick Fox rajta van a legkeresettebb bűnözők listáján, az egyik legelismertebb svindlerként tartják számon - jelenleg mégis az FBI-nak dolgozik, bár ez utóbbi tényről nem sokan tudnak. A bűnüldözők jelentős többsége számára Nick nem más, mint egy szökött bűnöző, akit korábban Kate O'Hare kapott el és dugott rács mögé. Így nem is csoda, ha minden olyan esetben, amikor felmerül Nick neve elkövetőként O'Hare ügynököt hívják tanácsadónak. Kate ismeri legjobban a svindlert, ezért rögtön tudja, hogy nem ő az elkövető, de rá kell jönnie, hogy ki akarja a férfira terelni a gyanút. Az ügy azonban egy "egyszerű" bemártásnál bonyolultabb: a megoldást egy globális kábítószer-kereskedő birodalom brutális vezetőjének lebuktatása jelentené. Csakhogy senki nem tudja, hogyan néz ki ez az ember és azt sem, hogy hol tartózkodik. Nick birtokában van azonban egy információ, ami segíthet: a keresett ember egy csokoládébolond. 

Ez az új feladat tényleg egy nagy meló, mert elég rendesen egymásra épülnek az elvégzéséhez szükséges szintek. Azzal kezdődik, hogy meg kell találni, ki akarja bemártani Nick-et és miért pont azokat a betöréseket követi el, amiket. Aztán ki kell deríteni a csokolédémániás drogbáró lakhelyét és kilétét, majd pedig meg kell szervezni az örökké gyanakvó ember tőrbe csalását. Hogyan lehet átverni egy olyan embert, aki a legnagyobb drogszervezetet vezeti? Csakis a legnagyobb körültekintéssel és végtelen merészséggel. Miután Nick-et a kihívások éltetik, ez a neki való feladat. Kate pedig lassanként kénytelen felnőni a feladathoz, a férfi által diktált tempóhoz és helyzetekhez - főleg, hogy az átejtéshez Nick feleségét kell eljátszania.

Nagyon élvezetes, akcióban bővelkedő, elképesztően ötletes és furmányos volt az egész sztori. Egyszerűen nem tudok betelni Nick sokoldalú tudásával, kreativitásával, pimaszságával és színészi tehetségével. A férfi mentalitását figyelembe véve Kate az a nő, aki a hozzá méltó női partner, szóval a kettősük egyszerűen fantasztikus. Egyszerűen imádom őket és az eddigi összes ügyüket - köztük ezt is.

A korábbiakban megszokottaknak megfelelően most is sikerül beutazni számos ország területét, jelentősebb városokat. Amerikából Isztambulba, majd Kölnbe, végül Orleansba vezetnek a nyomok, hogy aztán egy kis spanyolországi kitérőt követően a nagy bulira Portugáliában, az ügy végső lezárására pedig Londonban kerüljön sor. Helyszínekben tehát nincs hiány, ahogy az ott feltűnő különleges helyzetekben és figurákban sem - a kedvencem a preparált fejjel társalgó portugál alvilági figura.

Tetszett, hogy felbukkantak a régi, korábban már megkedvelt szereplők: Boyd, aki az utolsó részletig beleéli magát az éppen aktuális szerepébe; Willie Owens, aki képes bármit elvezetni, amibe az emberiség valaha motoros meghajtást épített; és persze Jack, Kate édesapja, az egykori katonai elit osztagos. A kis csapat kiegészül még egy szomáliai kalózzal és egy Oscar-díjas vizuáliseffektus-készítővel. Parádés szereposztás már az alapfelállás is, de a kiegészítés még csak emel az összképen - és persze csak kíváncsibbá tett, hogy mi lesz az egyes tagok szerepe a svindliben.

Ez az átverés - vagy lebuktatás - pedig nagyon ott van a toppon, amely összetettségében veri az előzményeket. Élveztem minden pillanatát, az összes veszélyes vagy mulatságos helyzetet és persze azt a szervezettséget, a helyzethez való alkalmazkodást, amelyet az egész kivitelezése igényelt. Különösen lenyűgözött a záró akkord, a londoni találkozó és a rendőrség előli menekülés - egyszerűen parádés volt. A teljes akció kivitelezéséhez összeállt kis csapat egyszerűen csodálatos, az új szereplők is zseniálisak és nagyon remélem, hogy feltűnnek majd egy másik svindliben is.

Azért ezt a félig kalózkodós, kincsrablós, kincskeresős, hol innen, hol onnan menekülős, a végén pedig mindenkit átverős sztori nagyon sokáig mosolygásra fog még késztetni, mert annyira jó volt minden pillanata és persze a két főszereplő közötti jelenetek is emlékezetesek. Részemről akár már most is jöhetne a hír a sorozat negyedik, illetve ötödik részének megjelenéséről. Az biztos, hogy azonnal előrendelem és amint lehet ugrok is fejest az újabb kalandba. Ez a sorozat számomra igazi szórakozást és kikapcsolódást nyújt, emellett minden alkalommal lenyűgöz a svindlik könnyed profizmusa és részletessége. Igazi felüdülés minden újabb akció.

Folytatás »

Dan Wells: Szellemváros

Dan Wells és én eddig nem igazán találtuk meg a közös hangot. Ugyan a történeteibe - sem a színvonalat, sem annak történetvezetését tekintve - nem tudtam belekötni és nagyobb hibákat is elnéztem már más íróknak, de valahogy mégsem hajtott a láz, hogy olvassam a megkezdett sorozatok következő részeit. A korábbi olvasmányaim alapján kialakult bennem némi távolságtartás a szerző műveivel kapcsolatban, éppen ezért eleinte ferde szemmel tekintettem erre a kötetre is: gyakorlatilag inkább igyekeztem nem tudomást venni róla, mint igen. Aztán valamikor és valahol olvastam valamit, ami megváltoztatta a véleményem és figyelni kezdtem a regényről megfogalmazott további kritikákat - amelynek az lett a következménye, hogy a kötet felkerült a névnapi/karácsonyi kívánságlistámra, majd pedig meg is kaptam ajándékba, majd ezután az olvasás sem váratott sokáig magára. Ennél már csak az tekinthető még meglepőbbnek, hogy a történet végig lekötött és még tetszett is - mondhatni majdnem maradéktalanul.

Értékelés: 9 pont a 10-ből, mert
az egyik fele átélhető, a másik pedig annyira hihetetlen.
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadói sorozat: Fumax Thriller
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 333 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 2.995,- Ft
A mű eredeti címe: The Hollow City
Kategória: thriller

Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved, különböző tévképzelek és hallucinációk kínozzák. Úgy érzi, hogy mindenhová követik, állandóan figyelemmel kísérik minden mozdulatát. Meg van győződve róla, hogy őt arctalan emberek üldözik, akik elől menekülnie kell. Michael távol tartja magát minden sugárzást kibocsátó műszaki eszköztől, mert szerinte ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy róla információkat küldjenek - ugyan kinek másnak, mint az arctalan embereknek. Most azonban Michael még a szokásosnál is nagyobb bajban van, ugyanis két hétnyi emlék hiányzik a memóriájából, amely idő alatt pedig újra lecsapott a Vörös Vonalas, vagyis az a kegyetlen sorozatgyilkos, aki lenyúzza az áldozatai arcát. Egyre több minden mutat abba az irányba, hogy ez a gyilkos akár maga Michael is lehet.

Dan Wells és a sorozatgyilkosok kapcsolata elég különleges, de amíg ilyen sztorikat hoz össze a kedvenc megszállottságából, addig nem lehet egy szavam sem.

Rögtön kezdésként egy gyilkossági ügy nyomozásának közepébe sikerült belecsöppennem. Persze azzal tisztában voltam, hogy ha Dan Wells írta a regényt, akkor a gyilkosság nem lehet egy szimpla eset - nem is volt az. A nyomozók olyan valamivel szembesülnek, amit korábban még soha nem láttak.

Aztán felbukkant Michael Shipman, akiről már az első megnyilvánulásai alapján látszott, hogy pszichés problémákkal küzd - méghozzá nem is akármilyenekkel. Michael mentális állapota azért is annyira megdöbbentő, mert a történéseket az ő szemén keresztül ismerjük meg, a leírások pedig nagyon is átélhetőek, átérezhetőek. Egészen különleges élmény egy skizofrén fejében létezni, és a számára mindennapi problémákat megismerni, átélni.

Michael egyébként - az arctalan embereket, a különleges hallucinációkat, valamint az üldözési mániáját leszámítva - teljesen logikusan gondolkozik. Nagyon is reálisan és összefüggéseiben látja a világot és saját magát is, bár a hallucinációi folyamatosan megtréfálják és elbizonytalanítják. A férfi már gyerekkorától kezdve szenved pszichés problémáktól, amelyeket arra vezet vissza, hogy terhes anyját elrabolta, majd később meggyilkolta egy szekta. Michael megfogadta, hogy megöli a Föld Gyermekei szekta vezérét és tagjait, ahogy pont ezt teszi a Vörös Vonalas gyilkos is.

A kötet java része egy elmegyógyintézet zárt osztályán játszódik és végig asszisztáljuk Michael mindennapjait, ahogy egyik gyógyszert a másik után próbálják ki rajta, az orvosok igyekeznek  őt kikezelni a betegségéből, de a férfi egyikre sem egészen úgy reagál, ahogy kellene. Határozottan érdekes volt ez a rész. Ahogy az is, hogy mit gondol Michael a gyógyszerekről, hogyan tisztázza le a fejében, hogy ki és mi az, ami valóság, és mi az, ami csak a képzeletében létezett.

Koppant is hatalmasakat az állam, mivel a kezdetektől csak Michael szemén keresztül érzékeltem az általa látott valóságot, ezért - a nagyon nyilvánvaló dolgoktól eltekintve - nem volt egyszerű eldönteni, hogy mi létezik valójában és mi nem. Okozott jó néhány meglepetést a szerző. Bár ez annyira nem tűnik érdekesnek így első olvasatra, de egy percig sem unatkoztam. Ahogy erre még kevésbé volt lehetőségem a regény második felében, amikor is nem kevés akcióval bővültek főszereplőnk mindennapjai.

A befejezés valami elképesztő, soha nem jutott volna eszembe, hogy ide fogunk kilyukadni az egész eseménysorozattal. De amilyen valóságtól elrugaszkodott volt az egész ötlet és kivitelezés, az pont annyira beleillik Dan Wells szokásos gondolatmenetébe és az általa alkalmazott megoldások sorába. Mindenképpen nyitottnak kell lenni ennek a történetnek az olvasása közben, mert máshogy nem lehet elfogadni és befogadni az olvasottakat. Ha a feltétel teljesül, akkor élvezni fogod az olvasást és fejet fogsz hajtani a szerző munkája előtt, ha a nyitottság nincs meg, akkor nagyon nem fog tetszeni, ami a lapok sorából lassanként kibontakozik.

Az biztos, hogy ez a regény minden csak nem szokványos. Tipikus Dan Wells és mégsem az, mert nekem ez a történet sokkal jobban tetszett, mint a szerzőtől korábban olvasott kötetek. Hatalmas piros pont a történet mozgalmasságért, a kifejezetten átélhető leírásokért, a csavarokért és a korántsem kiszámítható végkifejletért. Ennek a regénynek bizonyos fejezetei annyira földtől elrugaszkodottak, hogy még sokadszorra is képtelenségnek tűnnek, de összességében nagyon jól működik együtt az egész. És ha elfogadom azt, ami elviekben nem létezik, akkor a végső befejezés, az utolsó néhány oldal történése egészében és részleteiben is egyszerűen zseniális.

Folytatás »

Jay Crownover: Jet (Marked Men 2.)

Sokat, nagyon sokat kellett várni arra, hogy Rule könyve után elérhető legyen a tetovált srácok társaságának újabb története. Közben ugye volt egy kiadói csőd . mindenki tudja, hogy miről beszélek -, majd a jogokat átvette egy másik kiadó, és ezt követően került sor arra, hogy végre a nyomdába, majd a boltokba került a Jet című regény. Persze a formátum és a külalak teljesen más, mint a korábbi kötetnél, de nem is vártam mást - lévén az új kiadó a saját könyveihez igazítja az új kiadványt, nem a korábban megjelent előzmény paramétereihez. Biztos van, akit zavar, hogy nem passzol egymáshoz a sorozat első és második része, de én már fenn sem akadok az ilyeneken, hanem inkább annak örülök, hogy van második rész. És remélhetőleg lesz harmadik meg negyedik is, mert a tetkós srácok bandájában még akad jó néhány partiképes példány, akiről bizony szívesen olvasnék.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(mert a szerző tud ennél jobbat is írni)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 361 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár (puha): 3.199,- Ft
A mű eredeti címe: Jet
Sorozat: Marked Men
Előzmény:
1.) Rule
Folytatás:
3.) Rome
4.) Nash
5.) Rowdy
6.) Asa
Műfaj: romantikus, new adult

Jet Keller egy rockbanda énekese, akire a fellépései alkalmával szinte istenként tekintenek a nők, ő azonban nehezen viseli a koncentrált figyelmet és korántsem akar nem akar rockisten lenni - elég ellentmondásos személyiség. Ayden Cross nem egészen az a lány, akinek mutatja magát, mert azt maga mögött hagyta, amikor korábbi otthonától a lehető legmesszebbre költözött és megkezdte egyetemi tanulmányait - azóta ő az egyetem jókislánya, maga a megtestesült ártatlanság. Mégis, amikor Ayden megpillantja Jet-et az egyik koncertje alkalmával, már tudja, hogy elveszett, mert a srác mindent felébreszt benne, amit igyekezett eddig mélyre temetni. Jet szeme is megakad a veszkócsizmás, hosszúcombú, délvidéki szépségen és izzik is köztük a szenvedély rendesen. Azonban még így sem biztos, hogy működni fog ez a kapcsolat, mert kettőjüknek teljesen más elképzeléseik vannak a jövőről, amelyet nem biztos, hogy sikerül egyeztetniük.

Jet Keller és Ayden Cross azon szereplők közé tartoznak, akikkel már Rule és Shaw kapcsolatának alakulása közben is összetalálkozhattam, hiszen Jet Rule baráti körébe tartozik, Ayden pedig Shaw szobatársa. Így volt már némi fogalmam arról, hogy kik is ők, ahogy a sztori eleje is ismerős volt.

Ugyanis a regény ott kezdődik, hogy Ayden hatalmas szemeket mereszt az éppen a színpadon önmagát adó Jet-re és ott marad a buliban, amikor Shaw és Rule távoznak - mondván majd Jet úgy is hazaviszi. Aztán később az is kiderült, hogy Ayden ezen terve sikerrel járt, azonban az, hogy felhívja a lakásába az egyéjszakás kalandok királyát és kiéljék a másik iránti szenvedélyüket, már nem. Ennyi tehát az, ami a Rule-ból ismerős lehet, azonban ez a kötet tovább szövi az énekes és a déli szépség közös történetét.

És bizony nem hagyhatom megjegyzés nélkül, hogy Jet nem Rule, Ayden pedig nem Shaw. Ezzel nem is lenne baj, hiszen mindannyian teljesen más személyiségek, akiknek mások a vágyaik, a reakciók és az elképzeléseik, azonban mintha a mostani kötet karakterei nem estek volna annyira kézre a szerzőnek, mint a korábbi páros. Kicsit nyögvenyelősebb és lassabb is a sztori, és bár van enne dráma bőven, de azok valahogy nem érintettek meg annyira, mint tették azt Rule és Shaw esetében. 

Pedig Jet-ről, akit első körben szűk nadrágos rockénekesként ismertem meg, a későbbiekben kiderül, hogy egész összetett személyiség és korántsem az a napról-napra élő típus, akinek látszik. Hangstúdiójában komoly munkát végez és számtalan fiatal rockbandát indított már el a siker felé vezető úton, bár maga egyáltalán nem vágyik a rivaldafénybe. Persze az ő élete sem mentes a családi problémáktól és kaptam is ebből rendesen. Alapvetően minden elismerésem Jet-é, aki szerintem egészen jól próbálta kezelni a problémát, bár az újra és újra ismétlődő problémák még egy angyal türelmét is kikezdték volna.

Amennyire elégedett voltem Jet-tel, annyira nem értettem egyet Ayden viselkedésével. Nem azzal volt bajom, hogy a lány maga mögött akarta hagyni a múltját, hanem az egész hisztivel, amit eköré a téma köré kanyarintott. Az, hogy még a legjobb barátnője sem tudott róla, már egy kicsit paranoidnak tűnt a számomra. Ahogy az sem igazán volt szimpatikus, hogy a menekülési vágya pont akkor ütközött ki rajta, amikor a pasijának a legnagyobb szüksége lett volna a támogatására. Szóval Ayden minden volt számomra csak nem az a szimpatikus női főszereplő, akire az első megnyilvánulásai alapján számítottam volna. 

Alapvetően kerek a sztori, de valahogy mégsem jön át annyira intenzíven az olvasottak hatása, mint a Rule esetében. Piros pontot kap viszont a szerző azért, mert nem fejetkezett el a banda többi tagjáról, hanem Rule, Shaw és a többiek, akikkel csak az első kötetben összetalálkoztam, mindannyian szerves részét képezik a történetnek. Ott van például Cora, aki nem egyszer bizonyítja, hogy a termete ellenére sem törékeny virágszál, hanem inkább harcias tündérke. Ahogy a srácok is kitettek magukért, igaz most Rowdy szerepelt gyakrabban, lévén ő Jet haverja, de azért a többieket sem kellett hiányolni. Ayden részéről pedig belépa történetbe Asa, aki egyelőre inkább ellenszenves, mint nem, de innen szép megnyerni a bizalmat és kivívni az elismerést.

Szépen halad előre a többi mellékszál is, hiszen folyamatosan téma Rule - eléggé zűrös - családja és persze az, hogy a bátyó, Rome is érkezik haza a katonai szolgálatból, de a szülői házat messziről kerülni akarja, tehát a számára is megoldást kell találni a jövőt illetően.

Nem elvetendő - sőt inkább követendő példa - tehát a szerző történetvezetése, tetszik, ahogy a szereplőit mozgatja és mindenkire fordít pont annyi figyelmet, ami szükséges. Igazi családként tünteti fel ezt a baráti társaságot és ez a sorozat legnagyobb erénye - persze a szórakoztatás mellett. Szóval bárhogy is történt, örülök, hogy olvashattam ezt a részt és természetesen várom a sorban következő  kötet magyar megjelenését, amelyre remélhetőleg nem kell majd annyit várni, mint erre a regényre.

Folytatás »

James S. A. Corey: Nemezis játékai (A Térség 5.)

Ha megkérdeznék, hogy melyek azok a sci-fi könyvsorozatok, amelyek közel állnak a szívemhez,  akkor nem kell sokat gondolkoznom, mielőtt rávágnám: A Térség - legalábbis az egyik. Igaz ugyan, hogy a sorozat nem mindegyik darabja ugyanolyan minőségű - vannak köztük kifejezetten kedvenc kötetek -, de ez nem is várható el. Igaz ugyan, hogy a szereplők az egyes viselkedési jellemzők tipikus megtestesítői, de ez engem a legkevésbé sem zavar, mert a történet többi része - és úgy az egésze - teljesen megvett magának. Aztán meg a tipikus viselkedési jellemzővel rendelkező szereplők is tudnak néha meglepő dolgokat művelni, amelyek pont azért meglepőek, mert az addigi megnyilvánulásaik alapján nem számítottam rájuk. Legalább annyira igaz az is, hogy beosztással olvasom ezelet a köteteket - bár legszívesebben habzsolnám -, mert nem akarom, hogy az egyik történetrész eseményei összemosódjanak a másikkal, vagy az egyik rész olvasása közben átélt élmény befolyásolja a másikat. No és az sem mellékes, hogy nem tudok sorozatrészeket közvetlenül egymás után olvasni, mert egy idő után eltelek az adott stílussal, vágyom már valami másra - így viszont biztosan nem hat rám úgy a regény, ahogy kellene és ahogy hatna, ha adnék neki egy kis időt és távolságot az előző kötettől. A módszer bevált és bizonyított, ezért alkalmazom.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Nemesis Games
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
2.) Kalibán háborúja
3.) Abbadon kapuja
4.) Cibola meghódítása
Folytatás:
6.) Babilon hamvai
7.) Perszepolisz felemelkedése
Kategória: sci-fi, űropera

A Gyűrű megjelenésével és fizikai törvényszerűségeinek felderítésével ezernyi új világ felé nyílt meg az út és a telepeseket az sem érdekli, hogy a  kinézett, első látásra emberi életre alkalmasnak és békésnek tűnő bolygó bőven tartogathat meglepetéseket - ahogy ezt az előző kötet eseményei ékesen bizonyítják. Az űrkori népvándorlással egyidejűleg egyes - az életfeltételek szempontjából körülményesebb - bolygók elnéptelenednek. A folyamat azonban beindult és megállíthatatlannak tűnik, ezért mindenki helyezkedik, hogy a legjobb helyet foglalja el, a legnagyobbat markolja a jövedelmezőnek tűnő üzletből. Mindenhol hajókat építenek át és indítanak útnak, a Medina állomás - amely a KBSZ, vagyis inkább Fred kezében van - felügyeli az átkelést és ezzel birtokolja a terület feletti hatalom nagy részét. Egyetlen csapat van csak, aki nem vágyik a Gyűrű közelébe és az idegen bolygók felfedezésére, ez pedig a Rocinante legénysége. Ahogy a hajó, úgy a legénysége is éppen regenerálódásának idejét tölti, azonban ezt mégsem élvezi mindenki ugyanolyan mértékben. Most, hogy nem a világ - vagy egymás - megmentésén kell munkálkodniuk, hirtelen mindenkinek fontos lesz a saját magánélete. A legénység tagjai egymás után jelenti be a kapitánynak, hogy lenne egy kis elintézni valójuk: Alex hirtelen meg akarja látogatni a volt feleségét, aki a Marson lakik, Alex egy hír olvasását követően a Földre tér vissza, Naomi is kap egy üzenetet, majd kurtán odaveti Holdennek, hogy dolga van és ő is útnak indul. Egyedül Holden marad, ő pedig hűséges hajója rendbetételének szenteli minden idejét - legalábbis egy ideig.

Már megszoktam, hogy minden kötetben új és még újabb szereplők nézőpontjait ismerhettem meg, Holden és csapata pedig csak egy történetszál volt a többi között. Ebben a részben ez most változott: azzal, hogy a szereplők külön útjaikat járják, külön fejezetet is kaptak, így új emberek megismerése helyett a régiek eseményszálait követhettem végig. Ez pedig jót tett, nagyon jót tett a regénynek is, meg a karakterek összetettségének is. Most, hogy nem az aktuális világmentő akción van a középpontban, sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a szerzők a szereplők múltjának megismertetésére. Azt hiszem ennek éppen itt volt az ideje.

Alex feleségéről és házasságának kimeneteléről már a korábbi kötetekben is volt szó, de most szemtől-szemben is találkozhattam az asszonnyal. Alex marsi látogatásakot vált nyilvánvalóvá az is, hogy a bolygó kezd kiürülni és bizony ennek a sok-sok - remények szerint - élhető bolygónak a vonzása milyen hatással van a többi jelenére és jövőjére. A bolygók fontossága és élhetősége pedig a hatalmi pozíciók áthelyeződését is magával hozza - a Belső bolygók hátrányba kerültek - illetve egyre inkább hátrányba kerülnek - a Külső bolygókkal szemben.

Alex fejezeteiben feltűnik egy régi ismerős, aki nem más, mint Bobby. Nagyon jó volt újra olvasni a katona csajról, aki ugye most éppen Avasarala megbízásából ténykedik és úgy néz ki, hogy sikerült is beletenyerelnie valamibe, vagyis ott keresgetnie, ahol nem kellett volna, mert egyik zűrből a másikban keveredik. És természetesen magával rántja Alexet is, tehát ők ketten most egy csapatot alkotnak és annyit elárulok, hogy nem lesznek unalmasak a napjaik.

Amos múltjáról is olvastam már említés szintjén néhány dolgot, de most az ő korábbi élete is elég részletesen elevenedik meg az oldalakon. Bár úgy néz ki, hogy Amos - szokásához híven - gyorsan és hatékonyan intézi a dolgait, de egy előre nem tervezett látogatás és egy természeti katasztrófává alakuló akció miatt sokkal veszélyesebb helyzetbe kerül, mint a korábbi alkalmakkor. Egyébként furcsa volt a kemény Amost a gondoskodó és elérzékenyült szemszögből is megismerni, mert annyira idegennek gondoltam tőle ezt az oldalt - persze azért más esetekben most sem igazán tudta magát és a természetét meghazudtolni. Érdekes volt az ő szála is. És hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog Amos is felkarol egy másik korábbi - bár annyira nem kedves - ismerőst és együtt igyekeznek túlélni a kalandot.

A legmeglepőbbnek talán Naomi szálát találtam, akinek a többiekénél sokkal súlyosabb dolgok derültek ki a múltjáról és az is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a jelene sem fest valami rózsásan. Az ő fejezetei azok, amelyekről a legkevesebbet lehet elárulni, mert az események alapjai, illetve több fordulópontja is ezekben a részekben olvasható. Gyakorlatilag most ő - és minden ami vele történt vagy történik - áll a középpontban és mindennek van jelentősége. Akaratlanul is veszélybe sodorja a Rocinante legénységének minden tagját, még úgy is, hogy azok különböző bolygókon tartózkodnak. Bár picit sikerült meginognom a jellemét - kitartását és hűségét - illetően, végül csak bebizonyította - és még jó néhányszor megtette ugyanezt -, hogy bárhol legyen is a világűrben, ő bizony a Rocinante legénységéhez tartozik. És micsoda túlélő kalandban volt része - el sem hiszem.

És Holden? Hogy mit csinál közben Holden? Mint egy jó kapitányhoz illik, aggódik a legénységéért - márcsak azért is, mert alig érkezik valami használható hír felőlük. De amikor szükséges, akkor jó lovaghoz kapitányhoz méltóan azonnal nyeregbe hajóra pattan, és rohan megmenteni az embereit - meg a hercegnőjét. Persze mindez nem ennyire egyszerű, ellenben nagyon is Holdenes, izgalmas és szórakoztató.

Míg a szereplőink az életükért és a jövőjükért harcolnak, addig természetesen a háttérben zajlik a már megszokott politikai játszma, ami legalább olyan érdekes, mint a többi, akcióban bővelkedő jelenet. Elég sok probléma van a Földdel, amelyet megviselt az okozott természeti katasztrófa. Aztán ott van a KBSZ és az, hogy nagyon sokan nem értenek egyet Fred aktuális terveivel és az általa képviselt nézőponttal. Meg ugye ott van a kiürülő bolygók helyzete, az övbéli emberek léte és jövője, akik számára soha nem jelentheti a jövőt egyik bolygó sem, hiszen a testfelépítésük nem képes elviselni a gravitációs kút jelentette hatásokat.

Szóval megint sok mindenről van szó ebben a regényben, nagyon élveztem a szereplők múltját feltáró rengeteg információt, az aktuális kalandjaikat, az egymástól külön futó szálak lassú, majd egyre gyorsabb öszzefonódását és a végső csomót, ahol minden egy pontban találkozik és okozza a korántsem minden szempontból megnyugtató végkifejletet.

Az a befejezés már megint annyi kérdést vet fel és lehetőséget hordoz magában, hogy legszívesebben azonnal nyúlnék a következő rész után, de egyelőre visszafogom magam. Egyelőre még ízlelgetem, emésztgetem ennek a kötetnek az eseményeit, illetve azok következményeit. Meg azért az sem elhanyagolható, hogy a sorozatból már csak egy olvasatlan kötet van a polcomon, aztán pedig várhatom a magyar nyelvű megjelenéseket és akkor már nem én irányítok, hanem a helyzet áldozata vagyok. Szeretném legalább az illúzió látszatát fenntartani. :)

Folytatás »