Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. január 8., vasárnap

Åsa Schwarz - Halott angyal

A nefilimek titkai feltárulnak

A könyv 2011-ben a karácsonyfa alatt várt rám, illetve arra, hogy elolvassam az előzmény kötetet, a Nefilimet. Ahogy befejeztem az előzmény olvasását (ami azért nem győzött meg teljesen) neki is kezdtem ennek a kötetnek. Már az elején éreztem, hogy ez a könyv egy kicsit más, mint az előző: érdekesebben kezdődött és jobban kidolgozottnak tűnt. Ez a véleményem a végére sem változott meg.
Nova az előző kötet végén megtalálja a Greenpeace egy kiadványát, amely szerint a szervezet figyelemfelhívásként egy bárkát épít az Ararát hegyen. Nova nem hagyhatja ki ezt a lehetőséget és Arviddal elutazik Törökországba. A helyszínen összeismerkedik Benjaminnal. Arvidnak ez nagyon nem tetszik. Ezzel a húzással az írónő már be is csempészte szerelmi háromszöget a történetbe. A bárka elkészültét követően Nova meg szeretné nézni a környék régi romjait is, ahová Benjamin nem szívesen, de elkíséri. Novát a romok között leütik, eszméletét veszti, egy héttel később Stockholmban ébred fel a kómából. Benjamin eltűnt, semmi hír róla. Nova vissza akar menni Törökországba, hogy megkeresse a fiút.
A könyvben felbukkannak az előző kötet fontosabb szereplői is. Peter Dagon, Nova apja megszökik a börtönből és Nova nyomába ered. Amanda felgyógyul a Peter Dagon okozta lövésből, terhessége már előrehaladott.
Nova visszamegy az Ararát hegy környékére, hogy Örményországban megkeresse Benjamint, majd Grúzián keresztül Törökországba megy. Lassan egyre többet tud meg a nefilimekről és a saját természetéről is. Arvid erre az útjára is elkíséri. Közben próbálja megingatni a lány Benjamin iránt érzett érzéseit.
A könyv vége nagyon tetszett és a szerelmi háromszög lezárása kifejezetten tetszett.
Ez a könyv sokkal jobban kidolgozott, sokkal összetettebb és érdekesebb, mint az előző. Sokkal jobban esett az olvasása is. Pozitívumként kell megemlítenem, hogy hitelesebbnek tűnik a svéd rendőrség ábrázolása, nyomozásai technikája. Szintén pozitívum, hogy sokkal több misztikumot kapunk a történetben.
Ez a rész sem terjedelmesebb, mint az előző kötet. Könnyű volt olvasni. A magyar kiadás jó minőségű. Ugyanaz jellemző rá, mint az előző kötetre: a szöveg nagy betűmérettel és szellős sortávolsággal szedett. A borító is tetszett (bár az előző köteté szerintem jobb volt), lényegesen jobb, mint az eredeti kiadásé. A könyv kötése jó, a lapok nem peregnek ki, a gerinc nem törik (bár erre a könyv vastagsága sem ad okot).
Folytatásról egyelőre még nem tudok, de ha lesz, akkor mindenképp elolvasnám.
Van viszont más, magyarul még meg nem jelent könyve az írónőnek. Remélem, hogy azokat is olvashatjuk majd.


Pontszám: 8
Kiadó: EGMONT
Sorozat: EGMONT MYZT
Kiadás éve: 2011.
Előzmény: Nefilim
Folytatás: még nem tudok róla
Forrás: magánkönyvtár, ajándék

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons