Kristin Cashore: Fire - Zsarát

Pár nappal ezelőtt olvastam A garaboncot, a trilógia első kötetét. Egy kedves molyocskának köszönhetően a második rész is a polcomon sorakozott és várta az olvasást. Szorított a "határidő" is, mert szerettem volna visszaadni neki a megbeszélt találkozónkon. A garabonc, ha nem is voltam vele tökéletesen elégedett, de tetszett. Sikerült végig fenntartania az érdeklődésemet. Kíváncsivá tett a folytatásra is. Arról nem is beszélve, hogy ez a könyv is azon kötetek közé tartozik, amelyeknek a borítója annyira gyönyörű, hogy a hatása alá kerültem és mindenképp el akartam olvasni. Szóval több indokból is amellett szólt, hogy ragadjam meg a kötetet és merüljek el a történetben.

Miről szól ez a rész? Völgyeföldén járunk, amely Hegyvízföldével határos. Az országban háború előtti feszült hangulat uralkodik. A király és az ellenségei is gyűjtik a csapatokat, szövetségek köttetnek és bomlanak fel. Zsarát az ország északi részén lakik. Ő egy különleges lény, egy ember-szörny. Szépsége elvakítja és megigézi az embereket, ugyanakkor uralni is tudja az elméjüket. Furcsa emberek tűnnek fel a birtok körül, majd később máshol is, amelyek aggodalomra adnak okot. A királyi család ezért is kéri Zsarát segítségét, hogy az elméjét bevetve segítsen elkerülni a háborút vagy felkészülni rá. A királyt megigézi Zsarát, míg a testvére, Brigan gyűlölettel tekint rá.

Kezdem a pozitív benyomásaimmal. Gyönyörű a könyv borítója. A történetben szerencsére nem a romantika a fő esemény, hanem van mögötte valamennyi cselekmény is. Értem ez alatt azt, hogy nem szerepel minden oldalon az így szeretlek, úgy szeretlek. Zsarát és Brigan érzései fokozatosan alakulnak ki és szerelmük, érzelmeik nem ölik meg a cselekményt. A történet fő cselekmény szála lekötött, szívesen olvastam. A pozitív élményem ezzel ki is merült.

Most következzenek a negatív gondolataim. Azzal tisztában voltam, hogy ebben a kötetben más szereplők lesznek, de lényegesen más helyszínre és nagyon eltérő időpontra azért nem számítottam. Megdöbbentem, hogy a történet nem folytatása A garaboncnak, hanem az előzménye, ugyanis 30 évvel korábban vagyunk, mint az előző kötetben. Már jócskán benne jártam a történetben, amikor még mindig nem tudtam összekapcsolni az eseményeket (a prológuson kívül) az előző kötet cselekményeivel és szereplőivel. A könyv kb. 60%-a tájékán felbukkant az a bizonyos kapcsolódási pont, hogy pár tíz oldal követően el is tűnjön újra.

Olyan embernek tartom magam, akinek van fantáziája és nagyon sok mindent elvisel. Egyet nem tudok elviselni, ez pedig a logikátlanság. Attól, hogy egy könyv vagy történet a fiatalabb korosztálynak szól, még nem kell logikátlannak lennie. Szerintem. Viszont ebben a könyvben ezt a szörny dolgot nem igazán tudtam hova tenni. Olyan mintha csak kipattant volna az írónő fejéből és ennyi. Semmi magyarázat vagy ismertetés, hogy miért is alakulhatott ez így vagy mi korlátozza ezeket a lényeket csak erre a királyságra. Miért nem tűnnek fel máshol? Egy hegység medvének, farkasnak nem akadály. Azt még elhiszem, hogy ragadozók és lehetnek köztük madarak, emlősök és emberek is. De a rovarszörnyek (főleg a szúnyogszörny) és a kagylószörny nagyon kiverte nálam a biztosítékot. A másik dolog, ami kifjezetten idegesített az Zsarát ciklusa és annak folyamatos emlegetése. Ha az volt az írónő célja, hogy a fiatalabb korosztályt tájékoztassa a női nemi ciklus működéséről, akkor ez sikerült. Kb. 20 oldalanként egy vérzés emlegetése erre pont megfelelő. Ha viszont tényleg a fiatalabb korosztálynak szánta a könyvet, akkor túlzás a mindenki mindenkivel összefekszik és mindenkinek felelőtlenül gyereket csinálunk stílus. Még egy dolog dühített fel nagyon: a hegyek, amelyeken csak úgy keresztül lehet esni egyik országból a másikba. Mindkét irányban. Puff neked gravitáció és egyéb fizikai törvények. Sutba veletek. A többi apróságról, időzavarokról, hisztizésről és logikátlan dologról már nem is beszélnék, mert eltörpülnek a korábban említett témák mellett.
Többször feldühített a könyv. Nem értettem, hogy miért lett ez egy trilógia középső darabja. A véleményem az, hogy meg kellett lovagolni A garabonc sikerét és ez a képtelenség jutott az írónő eszébe. Olyan érzésem volt a történet olvasása közben, mintha két különböző ember írta volna a két könyvet úgy, hogy az egyik csak elbeszélés alapján ismeri a másik regény cselekményének történetét.
Kifejezetten örülök neki, hogy nem csábított el annyira a borító, hogy meg is vegyem a könyvet, mert most még mérgesebb lennék, mint vagyok.

Lehet, hogy a harmadik résznek még adok egy esélyt. De csak azért mert tudom, hogy abban Keserkék lesz a főszereplő. Mielőtt kézbeveszem a könyvet, jó pár értékelést el fogok olvasni. Ez most eléggé megviselt.

Pontszám: 5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 488 oldal
A mű eredeti címe: Fire
Sorozat: Hét királyság trilógia
Előzmény: Graceling - A garabonc
Folytatás: Bitterblue

Forrás: Molytól kölcsönbe (@Szirmocska)

Posted in: 2012,5 pontos,fantasy,Hét királyság trilógia,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Kristin Cashore,Vörös pöttyös