Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. május 1., kedd

Megidézve (4.)

A blogrovat eddigi bejegyzéseiben a szépséget, a jelentéssel bíró mondanivalót próbáltam megfogni. Úgy döntöttem ezen a héten egy kicsit változtatok az eddig megszokott stíluson és egy olyan idézettel leplek meg Titeket, amelyen nagyon hangosan és kitartóan kacagtam pár nappal ezelőtt.
Nem olyan rég fejeztem be Szélesi Sándor ősmagyar történelmi (mitológiai) fantasyjának harmadik és eddig egyben utolsó kötetét. A történetben Teleg, a vak vadász a tavaszünnepen feleségül akarja venni Aranykát, Selyemaranyhajú Tündér Ila egyik tündérét. A lány kikérésére a nemzettségfő, Ágosbéli Vajk fapalotájánál kerül sor.
Az idézet kicsit hosszú, de remélem, hogy feldobja a napotokat és sok helyen hangzik majd fel ebben a jóidőben az igazi nyári kacaj. És remélem, hogy a könyvhöz is kedvet csinál, mert nagyon megéri elolvasni. :)

"Kinyílt a fapalota ajtaja, és egy vénségesen vén öregasszony jött elő. Vén volt, mint az ég, és csúnya, mint a föld.
A vadászok hátrahőköltek mind, Teleg kivételével.
- No, tapogathatsz! - intett Vajk.
- Ha jót akarsz, nem teszed - szólt be Iszperik Telegnek. - Ez dajkálta a nagyanyámat!
- Olyan öreg, hogy Szemes előre köszön neki, ha hajnalonta megjelenik a világ felett - tódította Bars.
- Még tisztán látta a kumiszos tömlőket - biccentett Orci.
Erre mindnyájan ránéztek. Kivéve persze Teleget.
- Mondjon valamit! - intett a vak vadász. - Ezek után le nem tapogatom, de a hangját hallani akarnám.
- Szagolhatod is - köhhentett Vajk.
- Egy életre be fog dugulni az orrod - mondta hittel Iszperik.
- Kihull az összes hajad, és minden szőröd - vallotta Bars.
- Ha fel meri emelni a szoknyáját, én mindenkit megölök az udvaron - hörögte Orci.
- A ló heréje csattogjon a farpofátokon! - csattant fel az öregasszony. - Lyány vagyok még, nem lyányt akartatok? Ki visz a jurtájába menyecskének? S ki adja nekem az első éjszakáját?
- Adja neked a vízisikló a maga farkát - ijedt meg Teleg. - Te Vajk, ez úgy sistereg, mint a köpet a tábortűzben. Van ennek foga?
- Egy szál sem - mondta meg a valót Vajk. - De így lesz ügyesebb, mint bármely tizenöt éves lányka!
- Huh! Ez olyan száraz menyecske lehet, ha megfürdetem nászéjszaka előtt a Zalkában, el sem süllyed a vízben. Hát előbb harapja le a férfiasságom egy vezérkos, minthogy ezzel az öregasszonnyal én egy ládára kerüljek! Vidd innen, Vajk, s most már tényleg hozd az én menyasszonyomat!"
(Szélesi Sándor: A lelkek birodalma)

A következő oldalon hasonló bejegyzéseket olvashatsz: Könyves blogok

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons