Ben Elton: Vakvilág

Egy értékelés miatt vettem fel a könyvet az érdekes, kíváncsiságomat felkeltő művek listájára. Ez az a bizonyos "nem is tudom, hogy akarom-e olvasni, de ha mégis, akkor ne felejtkezzek el róla" listám. Szülinapi óhajaim összeállításánál ismét megakadt a szemem a könyvön és hirtelen elhatározásból többek között ez is az óhajok között szerepelt. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor kibontva a csomagolást ez a könyv volt az egyik, amit alatta találtam. Elég hamar sort kerítettem az olvasásra is, nem vacakoltam vele sokat.

Nehéz összefoglalnom a véleményem és megfogalmaznom egy mások számára is elfogadható értékelést erről a történetről. Egy valamit azonban mindenképpen meg kell említenem a művel kapcsolatban: még soha nem váltott ki belőlem könyv ennyire ellentétes és intenzív érzéseket.
Nézzük az indokokat. A könyv műfajilag leginkább a disztópia kategóriába sorolható be, amelyet egyébként nagyon szeretek. Egy olyan jövőkép jelenik meg az oldalakon, amely nagyon hihető, nagyon közeli és nagyon elborzasztó, mert a folyamat elindult és gőzerővel robogunk azon az úton, amelynek a vége könnyen lehet az, amit az író elénk tár. Közelebb vagyunk hozzá, mint elsőre gondolnánk. A sztorival együtt ugyanakkor egy erős társadalomkritikát is kap az olvasó. Gyakorlatilag az egész könyv az. Ha felvetődne, hogy kötelező olvasmányként szerepeljen-e a könyv, akkor határozottan támogatnám. Talán felnyitná jó pár plázacica szemét és megvilágosítaná előttük, hogy merrefelé is halad az a társadalom, amelynek ők képezik egy elég széles rétegét. Feltéve persze, ha vesznek még könyvet a kezükbe a társadalom eme rétegei, illetve rendelkeznek az értő olvasás képességével. Bocsássátok meg nekem, ha eléggé szkeptikus vagyok ezt illetően.

A történet a jövőben játszódik, amikor is a sarki jégsapkák elolvadtak, a tengerek vízszintjei megemelkedtek és a Föld megmaradt lakossága sokkal kisebb szárazföldi területen kénytelen meghúzni magát. Az események a víz alá került London városában játszódnak. Az ország irányítása az egyház kezébe került. A hit növekedésének egyenes következménye a tudomány elutasítása. Persze tiltásra csak azok a tudományos területek kerültek, amelyek nem szolgálták az egyház céljait. Az elektronika és a hírközlés például nagyon magas fejlettségű. A világhálón való mindenféle hír közlése, valamint a magánéletre vonatkozó minden információ megosztása kötelező. Nem létezik magánélet. Ugyanakkor valós probléma a gyermekhalandóság, mert a védőoltást az egyház eretnekségnek tartja. A gyermekek halálát és a szülők gyászát természetesen ki is használja.

Olvasás közben rengeteg érzés átviharzott rajtam. Többször abba akartam hagyni az olvasást, falhoz szerettem volna vágni a könyvet, félretettem, majd újra elővettem és azt vettem észre, hogy reménykedek, undorodom, bizakodom, izgulok, megbotránkozom, küzdök az előítéleteimmel és a belém nevelt társadalmi konvenciókkal. Többször úgy éreztem, hogy a női nem menthetetlen és ehhez a férfiak még asszisztálnak is. Megbotránkoztatott és elrettentett az, ahogy a valóságshow beköltözött a lakásokba, ahogy a ma még csak délutáni kibeszélőshow részvevői és nézői ugyanannak a lakóközösségnek a tagjai lettek és élőben zajlottak az események. Az első szexuális élmény, a szülések, a szeretkezések és egyéb teljesen magánjellegű ténykedések mind kötelező tételek, amelyeket meg kellett osztani a társadalommal. Blogot vezetni és mások blogjait olvasni kötelező napi feladat. Ha mégsem így cselekszel, akkor az egyház meghurcol, kiközösít, elítél. Akit az egyház kiközösít, azt pedig a társadalom is kilöki magából. Szóval beolvadsz a tömegbe vagy ...

A könyvben megjelenített jövőkép mellett a stílusa is elborzasztott. Tőmondatok, szlengek, mozaikszavak, furcsa rövidítések, bugyutaság. (Sajnos ez is élő probléma.) Az író teljesen tudatosan használta a kifejezésnek és a megjelenítésnek ezt a módját. Főszereplőnk gondolatainak érésével egyidejűleg a mondatok tartalma és minősége is lényegi változáson esett át. A csacska lények (elnézést, de nem tudok emberként gondolni rájuk, mert egy zombinak is több célja és gondolata van) gondolatai továbbra is tőmondatosak maradtak, de ahogy az értelem belopta magát a többiek fejébe, azok a lapokon is összetett mondatokként jelentek meg.
Nagyon dühített az egyház irányító szerepe a történetben. Gyakorlatilag agymosott emberekből álló országban uralkodnak és mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon. (Ez sem áll olyan túl messze a mai valóságtól.) Egymásnak ellentmondó állításokat, szabályokat lengetnek a tömegek szeme előtt, amit azok el is hisznek vagy ha mégsem, akkor sem mer szinte senki szembeszegülni velük. Aki mégis megteszi, annak nem sok jót jelent, ha észreveszik. Próbálkozók (merészek vagy bolondok?) mindig vannak és szerencsére van amikor eredménye is mutatkozik az ellenállásnak. A vakhit mindennél jobban tud dühíteni, de ami ebben a könyvben szerepel, az meghaladta minden eddigi elképzelésem. Egyszerűen elborzasztott. Gyakorlatilag az emberekben megszűntek az elvárások a jobb és értelmesebb élet iránt, ami maradt azt kielégíti a mások életén való csámcsogás és a szex. Alapvető emberi igények, amelyeknél az emberiség nagy része nem is akar többet.

Ben Elton egyébként is hajlamos görbe tükröt tartani az emberek és a társadalom elé. Ezt megtette most is. Rámutat a gyengeségünkre, a kihasználtságunkra, az irányíthatóságunkra, kifigurázza az igényeinket és olyan köntösben tálalja elénk, hogy attól az épelméjű ember biztosan megretten, de legalább elgondolkozik rajta. Aki nem veszi a lapot, az pedig egyébként is menthetetlen.
A blogírás csak az év elején kezdtem, de bevallom, hogy a könyv elolvasása után erősen elgondolkoztam azon, hogy kell-e ez nekem egyáltalán. Mégis itt vagyok, mégis írok. Valamilyen szinten én is menthetetlen lennék? Lehet. A könyv hatására azonban sok mindenen elgondolkoztam és sok mindent elhatároztam magamban.
Eddig kimaradt az olvasmányaim közül Orwell 1984 című műve. Legutóbb hazajött velem a könyvtárból és el is fogom olvasni, mert ez után a mű után határozottan kíváncsi lettem rá. Mert a nagy testvér nem pihen, ő mindig figyel. Érdekes elgondolkozni azon is, hogy az elektronika világában mennyi, de mennyi nyomot hagyunk magunk után és a keresőmotorok, egyéb programok nagy valószínűséggel inkább másokat szolgálnak, mint minket, egyszerű embereket. Paranoiás lennék? Talán. Mindig is az voltam valamennyire és ez a könyv nem igazán javított a helyzeten.

Kinek ajánlom?  A disztópia műfaját kedvelőknek mindenképp, a facebook és a valóságshowk kedvelőinek vagy éppen nem kedvelőinek is. Annak, akit egy kicsit is érdekel a jövő egy nagyon közeli lehetősége vagy éppen elborzasztja a közösségi oldalak napjainkban dúló őrülete.
Hány pontot adnék rá? Őszintén? Gondban vagyok. Ilyen még nem fordult elő velem. Ez a könyv egy részről dühítő, más részről zseniális. Nehéz ennyire ellentétes hatások után megtalálni a könyv helyét az ízlésem skáláján. Úgy gondolom, hogy erősen meg fognak oszlani az olvasói vélemények a könyvről. Mert ez egy ilyen könyv, ami nem is baj. A mondanivalója mindenképp aktuális és még tanulságosnak is gondolnám. Ahogy telik az idő és ülepednek bennem az érzések, úgy gondolom egyre jobbnak a könyvet. Lehet, hogy még változni fog a véleményem, de legyen egyelőre 8/10.

Pontszám: 8 pontos

Kiadó: Alinea Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem:  286 oldal
Teljes ár: 2.950,- Ft
A mű eredeti címe: Blind Faith
Forrás: magánkönyvtár (ajándék 2012.)

Posted in: 2012,8 pontos,Alinea Kiadó,Ben Elton,disztópia,könyvértékelés