Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. szeptember 11., kedd

Becca Fitzpatrick: Crescendo (Csitt, csitt 2.)

Bár már jó párszor megfogadtam, hogy nem olvasok YA regényt, de időnként valahogy mindig elcsábulok. Főleg akkor, amikor valami limonádéra, könnyen fogyaszthatóra van szükségem. A Csitt, csitt kötetet két évvel ezelőtt olvastam. Az első rész nem nyújtott maradéktalan élményt, de annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy ha nem is azonnal a megjelenésnél, de azért elolvassam a folytatást is. Az első résszel kapcsolatban több értékelésnél olvastam, hogy bizony a könyv kiverte a biztosítékot az adott olvasónál. (Nálam ugyanezt a  Rettentő gyönyörűség érte el, szorosan a nyomában a Fallen - Kitaszítva regénnyel.) Szóval én viszonylag pozitívan kezdtem bele ennek a résznek az olvasásába.
FELHÍVOM A FIGYELMET, HOGY AZ ÉRTÉKELÉS AZ ELSŐ RÉSZRE VONATKOZÓAN TARTALMAZ SPOILERES INFORMÁCIÓKAT!
Hol is tartunk? A bukott angyal, Folt el akarja nyerni az emberi létet, ezt csak úgy érheti el, ha megöli a vazallusa egyik női leszármazottját. Nora közelébe férkőzik és megkísérli ezt megtenni. A végkifejletben Nora leveti magát az iskola tornatermének gerendájáról, hogy megmentse a fiút. Folt azonban megmenti őt az öngyilkosságtól, amelynek eredménye, hogy visszakapja a szárnyait és bukott angyalból őrangyal lesz. Nora boldog, mert a barátja egyben az őrangyala is. Az arkangyalok azonban nem nézik jó szemmel a kapcsolatukat. A sokasodó jelekből Nora arra következtet, hogy Folt érzelmei nem ugyanazok, mint az övéi. Az események oda vezetnek, hogy kiadja Folt útját és megkéri, hogy ne legyen többé az őrangyala.

Nem igazán vagyok művelt a zenei kifejezések terén, ezért a kíváncsiságomat kielégítendő megkérdeztem mindig elérhető barátunkat a kifejezés jelentéséről. Így tudtam meg, hogy a szó egy fokozatosan erősödő, fokozódó hangulatot jelent. Ennél találóbb címet nem is találhattak volna a történetnek. A könyv első fele nagyon nem győzött meg. Folt (miért kellett lefordítani a nevét?!) és Nora kapcsolata igencsak gyenge lábakon áll. Nora féltékeny mindenre és mindenkire, aki Folttal kapcsolatba kerül. Az sem segít semmit, hogy Foltot egyre többször látja együtt legnagyobb ellenségével Marcieval. Na és persze Folt sem igazán hajlandó információkat megosztani a főhősnőnkkel. Szóval a kötet első fele leginkább nyafogás és hiszti. Majdnem félbe is hagytam, de a fejemben egy gondolat csak nem hagyott békén és végül tovább olvastam. Nora azonban végig kiakasztott. Legszívesebben felképeltem volna egy párszor. Ennyire idegesítő, őrjítő és önző nőszeméllyel nagyon régen találkoztam. Elvakultságában nem tud olvasni a jelekből. Nem látja a fától az erdőt. Na jó... pff... kidühöngtem magam.
A másik idegesítő dolog Nora barátnője, Vee. Jaj, a fejemet fogtam a gyerekes gondolkodása miatt. Végképp kész voltam attól, amit ez a két nő a kocsikkal művelt. Kicsit kezdtem már unni, hogy minden második oldalon valamilyen autó és azzal kapcsolatban valami probléma (nincs, kell, kölcsönveszem, megyek érted, elviszlek, stb.) áll a középpontban. Ja, nem beszéltem még a nyári iskoláról. Ez meg mire kellett? Arról nem is beszélve, hogy csak az elején volt olyan fene fontos, aztán már szó sem esett róla. Anyuci ugyanez, az elején négy perc késésért kiveri a hoppot, majd elutazik másfél hétre és amikor kicsi lánya hívja, napokig még csak egy visszahívásra sem méltatja. Hmm, hmm... csak nekem tűnik furcsának, logikátlannak? 
Jogosan tehetitek fel nekem a kérdést, hogy miért is kapott ez a kötet akkor 8 pontot? Mert, ahogy említettem a cselekmény és a feszültség fokozatosan erősödik. A szerintem nyálasra és feleslegesre sikerült bevezetést követően felpörögnek az események. Feltűnik a színen Scott, majd egyre többet Rixon is. Nora és Folt szeret, nem szeret és se veled, se nélküled kapcsolata is rejt a végkifejlet szempontjából lényeges információkat. Nagyon tetszett, hogy a szárnyak vagy sebhelyek helyének megérintésével Nora visszaléphet az érintett személy valamelyik emlékébe. Több lényeges információhoz is így jutunk hozzá. Scott szerepe is lényeges a történet szempontjából. A nefilimek mitológiája és társadalma is jobban kibontakozik az olvasó előtt, mint korábban. A könyv végére Nora egy igen kényes, de mégis ismerős szituációba kerül. Ismét kapunk családi titkokat. Nem is akármilyen titkokra derül fény. A vége pedig határozottan függővég. Húh, nem is tudom, hogy mit mondjak. Na, ezért kapott ez a kötet a végére annyi pontot, amennyit adtam neki. Az utolsó 40-50 oldal húzta fel legalább 2 ponttal a végeredményt.
A borítók között találtam olyat is, amelyet Folt is szerepel. Nekem tetszik. :)
Fogom-e olvasni a folytatásokat? Mindenképp. Most már határozottan érdekel Nora és Folt további története. Csak egyet kérnék az írónőtől: Nora nyavalygását, önzését fogja kicsit vissza és mindjárt jobb lesz  az egész történet. A Silence idén ősszel érkezik magyarul. Azt is remélem, hogy a Finale kötetben végre fény derül mindenre. 



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem:  390 oldal
Teljes ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Crescendo
Előzmény: Csitt, csitt
Folytatás: Silence - Vihar előtt, Finale
Sorozat: Csitt, csitt
Forrás: kölcsönbe kaptam

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons