Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. november 12., kedd

Polcra került - 2013. október

Jó pár könyvvel gyarapodott a hónapban a könyvespolcom állománya, de tekintettel a rengeteg beharangozott és tényleges megjelenésre, nem is igazán számítottam másra. Össze is jöttek a dolgok szépen, a korábban leadott, régóta húzódó megrendeléseim is befutottak, megint sikerült beleszaladnom kihagyhatatlan akciókba és bőven kijutott a friss megjelenésekből is.

Sok minden került a kosaramba ebben a hónapban. Rachel Vincent Prey - Préda című regényét rögtön a megjelenést követően vadászni kezdtem, sikerült is viszonylag hamar és viszonylag nagy kedvezménnyel lecsapnom rá. Azóta már olvastam is a regényt és a véleményem is elmondtam róla. Ugyanezzel a rendeléssel érkezett meg a Psy sorozatom hiányzó darabja, Nalini Singh Látomás című regénye. A szukits.hu oldal előrendelési akciójának keretén belül, 40%-os kedvezménnyel szereztem meg China Miéville Kraken urban fantasy regényét és Dan Wells Fragments - Töredékek című könyvét.
Még a kiadó Pünkösdi akciójában rendeltem meg Karen Chance Holdvadász című könyvét, amelynek megjelenése csak késett és egyre jobban késett. Mivel a rendelés más kiadványokat is tartalmazott és mivel a szállítást együtt kértem, ezért a sorozat másik regénye, A hajnal átka is csak októberben érkezett meg hozzám. De most már a polcomon sorakoznak és ez a lényeg. 
Rachel Hartman Seraphina című könyvét egy molyocskától (Any) vettem meg, nagyon jutányos áron, mindössze 1.500,- Ft-ért. Ugye, hogy nagyon jó vásárt csináltam? :D


Természetesen vannak egyes molyocskák, akiknek hiába mondom, hogy nem kell folyamatosan merényletet elkövetni ellenem, csak nem hallgatnak rám. :) Így adódott, hogy az őszi szünet idejére eső meghívásomat @Szirmocska egy könyvvel hálálta meg. De még milyen könyvvel! Szóval neki köszönhetem, hogy Neil Gaiman Óceán az út végén című regénye végre a könyvespolcom tagja lett. Köszönöm! :D

Az őszi megjelenések magukkal hozták a recenziós könyveket is. Nem is keveset. Mivel az ekultura.hu oldalon rendszeresen jelennek meg írásaim, ezért az oldal főszerkesztője is folyamatosan gondoskodik számomra az olvasnivalóról. Kevin Hearne Hounded - Üldöztetve, Robin LaFevers Gyilkos kegyelem, Laurell K. Hamilton Isteni vétkek és Nicholas Evans Viharhegy című regényei így kerültek hozzám. Az Üldöztetve és a Gyilkos kegyelem című kötetekről formált véleményem már olvashattátok/olvadhatjátok mind az ekultura oldalon, mind pedig itt a blogon. Az Isteni vétkek ajánlóra sem kell már sokáig várni, a Viharhegyről még formálom a gondolataimat.

A kiadók sem maradtak el, ami a recenziós kiadványokat és a megkereséseket illeti. A Gabo Kiadótól Robert Holdstock Mitágó-erdő című World Fantasy-díjas regényének olvasására érkezett felkérés, az Agave Könyvek a Halhatatlan sorozat 2. részét, Alma Katsu Megtorlás című regényét ajánlotta fel, a Maxim Kiadó októberi megjelenései közül Elizabeth Richards A sötétség városa című írását választottam. Az Ulpius-ház egy egyéni azonosítóval ellátott e-könyvet kínált fel olvasásra, így olvashattam J. Sterling The Perfect Game - A hibátlan játék című new adult történetét. A köteteket már olvastam, a Megtorlás értékelését még fogalmazgatom, de a többi véleményem a regény címére kattintva már olvashatjátok.

Hogy mi lesz a jövő hónapban? És utána? Bele se merek gondolni. :D Nem marad más hátra, mint rákapcsolni az olvasásokra, mert nagyon fel fognak torlódni az olvasatlan könyveim. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons