Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. november 21., csütörtök

Karen Erickson: Játék a házassággal

Nem vagyok kimondottan rendszeres olvasója az erotikus történeteknek, de vannak időszakok - főleg, amikor határidőktől zsezseg az ember lányának feje, amikor a hajtás miatt kevesebb az emberi érzelem a közvetlen környezetben - amikor tényleg nagyon jól esik elmerülni a könnyed kikapcsolódást jelentő történetekben, együtt élni a szereplők - adott esetben szélsőséges - érzelmeivel.
Amikor választok, annak oka van és nem volt ez másként most sem. Karen Erickson ugyanis nem más, mint Monica Murphy, azaz a Heti csaj szerzőjének írói álneve. Mivel az említett new adult könyv tetszett, érdeklődve fordultam a másik kiadvány felé is.
A kíváncsiságom volt az, amelynek köszönhetően - első alkalommal - részt vehettem és kipróbálhattam magam a könyvhöz kapcsolódó blogturnéban is. Ami tegyük hozzá, nem olyan egyszerű eset, főleg, hogy utolsóként léphetek a "színpadra" és az előttem felsorakozó bloggerek biztosan elmondtak már mindent, amit csak lehetett. Azért csak teszek egy próbát és a magam módján kifejtem a véleményem, a könyvről alkotott gondolataim.

Sheridan Harper, a megélhetéssel küszködő festőnő, sosem hitte volna, hogy perzselően forró éjszakát tölt majd el Jared Quinn-nel, a helyi profi futballcsapat, a San Jose Hawks szédítő sztárhátvédjével. És még jobban megdöbben, amikor Jared házi publicistája ajánlatot tesz neki: kössön névházasságot a játékossal, hogy távol tartsák Jaredtől a pletykalapokat. Ha ilyen közel lenne Jaredhez, az túl nagy csábítást jelentene, ezért Sheridan, hogy megóvja szívét, ragaszkodik hozzá, hogy a szerződésbe titkos cikkelyt foglaljanak, amely megtiltja kettőjük közt a szexet.
Jared meg akarja tartani hátvédi állását, és San Joséban akar maradni. Nőfaló híre miatt már túl sokszor került a főcímekbe, de kedves, szenvedélyes, új feleségében van valami, ami megmagyarázhatatlan módon csábítja. Szigorúan tilos köztük mindenféle meghittség, de amikor a testek a mélybe zuhannak, követik-e őket a szívek?

A tündérmesékben és a klasszikus romantikus történetekben a lány megismerkedik a fiúval, egymásba szeretnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az apróságok azok, amelyek egymás karjába sodorják a szereplőket: Hamupipőke elveszti a cipőjét és a herceg ezen a nyomon indul el a mátkája keresésére. De mi történik akkor, ha a lány nem veszti el a cipőjét, sőt az az egyetlen, amit visel egy tüzes éjszaka során? Ha a herceg korántsem olyan makulátlan, mint lennie kellene, ha belemegy bármilyen alkuba és színjátékba, hogy imádott sportolói karrierjét megmentse? Az érdekházasság mindenre megoldást jelent? Úgy tűnik, hogy a megállapodás mindkét félnek csak előnyére válhat. Legalábbis a nagyobb része, mert hiába a tüzes éjszaka, a kellemes élmény, ha a házassági szerződésben található záradék - amely szerint az álházasság egy éve alatt a felek között létrejött szexuális együttlét érvényteleníti az addig papíron létező házasságot - eléggé megdöbbentően és embert próbálóan hangzik.
"– Maga most rám indult, Jared Quinn?
A férfi elégedetten felnevetett.
– Ha ezt meg kell kérdeznie, akkor nyilván szörnyen csinálom."
Aki élt már valaha párkapcsolatban, az tisztában van vele, hogy együtt élni valakivel nem csak móka és kacagás. A házastársi közösség sokszor még akkor is nehéz és problémákkal terhes, amikor a felek szeretik egymást és a rózsaszín köd úgy 2 m magasságig mindent belep, rontja a látási és megítélési viszonyokat, befolyásolja a döntési képességeket. Milyen lehet mindezt megtenni úgy, hogy az érzelmeket mindössze egy szenvedélyes éjszaka jelenti, amelynek - elviekben - nem lehet folytatása? A helyzetet jócskán nehezíti, hogy a kémia működik a két szereplő között, a hormonok veszettül tombolnak.

Bevallom, hogy a fülszöveg elolvasásakor úgy éreztem, hogy a történet fő cselekménye egy csöppet erőltetett. Miért? Ki az az őrült nő, aki miután eltölt egy éjszakát egy jóképű, gazdag, az ágyban is megfelelő adottságokkal és még annál is jobb technikai képességekkel rendelkező pasival (Most komolyan? Létezik egyáltalán ilyen pasi és ilyen párosítás?), beleveteti a megállapodásba a "nincs szex" záradékot? Elgondolkoztam azon, hogy mi lehet az, ami miatt mégis úgy érzi, hogy szükséges ezt megtennie. A könyvben szereplő indok - némi jó szándékkal - elfogadható volt számomra, de még valósághűbb és hihetőbb lett volna az egész, ha az a bizonyos szenvedélyes éjszaka nem előzte volna meg a szerződés megkötését, mert akkor teljesen természetes, hogy a nő védi magát. De így? Bizony nem is kicsit sántított a dolog.
"– Mit csinálsz holnap?
(...)
– A szokásost. Dolgozom.
Jared elmosolyodott.
– Akarsz férjhez menni?"
Bár voltak problémáim a regénnyel, de mégis képes volt elérni azt, hogy belemerülve a történetbe, a szereplőkkel együtt izgulva szerezzen a számomra pár kellemes órát, könnyed kikapcsolódást. Nem is lebegett előttem más cél, amikor belevágtam az olvasásba.
Érdekes volt, ahogyan a szereplők élete a házasságuk megkötését követően alakul, ahogy küzdenek a köztük lévő természetes vonzalom és az egyre erősebb érzelmek (vágyak) ellen. Nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb hol fognak kikötni, csak volt a kérdéses, hogy mennyi idő alatt jutnak el szereplőink a vízszintes tangóig, hogy a bennük tomboló és elfojtott szenvedély mikor robban ki és söpri el az akaraterejükből és józan eszükből táplálkozó, de egyébként gyenge tákolmánynak számító gátat?

A karakterek kidolgozottsága is több kívánnivalót hagy maga után, de mindenképpen értékelem Sheridan függetlenségre való törekvését, az elhatározását, amivel ragaszkodik a nagyanyja emlékéhez és a tőle örökölt galériához. Hasonlóan szimpatikus volt Jared maradéktalan hűsége szülővárosának csapatához és elhivatottsága a játékhoz. Nagyon élveztem azt a civódást, amely a házasságkötést követő első nyilvános szereplésükön kialakult a friss házasok között, majd sajnáltam, amikor egy mondvacsinált sértődés miatt ennek nagyon hamar vége szakadt. Szívesen olvastam volna még ezt a szócsatákat, próbálkozásokat és élveztem volna a szereplők közötti vibráló feszültséget, de ez nem adatott meg.
Mindezek helyett inkább a műfaji besorolásának megfelelő élvezetekben részesített a regény és innentől kezdve már elég sok oldalt foglalt el a különböző pozitúrák és mozgások leírása és részletezése. Az érzelmek sajnos a háttérbe szorultak és olyan titokban bontakoztak ki, hogy egyáltalán nem csodálkozom azon, maguk a szereplők sem hitték el a bekövetkeztét. Természetesen a végére kell még egy szintén mondvacsinált indok, szinte semmilyen alappal nem rendelkező félreértés, amely fokozza némiképp a feszültséget, de ez már nem tudta helyrebillenteni a történet cselekményének - számomra - eltolódott egyensúlyát. 

Már említettem, hogy a feneketlen kíváncsiságom volt az, amely a könyv olvasása felé hajszolt. Kifejezetten érdekelt, hogy a new adult kategóriába tartozó Heti csajhoz képest milyen lehet ez a történet? Mire számítottam? Valami hasonló színvonalra, érzelmi mélységre és  - a műfaj jellemzőit figyelembe véve - sok-sok egyéb "cselekményre". Az utóbbit maradéktalanul megkaptam, de meg kell állapítanom, hogy mind karakterábrázolásban, mind egyéb történésben, mind pedig érzelmek terén gyengébben muzsikál ez a regény. Nem olyan egyedi, mint vártam.
Ha nem tudom, hogy a két könyv szerzője ugyanaz a személy, akkor bizony ezt meg nem mondtam volna az írói stílusból és az olvasmány által adott élményből. Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy a két könyv cselekménye és a szereplők háttere között azért elég sok és szembetűnő a hasonlóság. Nem is kell túlzottan figyelmes olvasónak lenni ahhoz, hogy mindezt felfedezzük.

Konklúzió: Nem kell túlzott elvárásokat támasztani a regénnyel szemben és akkor nem fog csalódást okozni. A műfajhoz tartozó többi történet közül nem lóg ki, amiket eddig én olvastam, azokhoz viszonyítva talán egy fokkal élvezhetőbb és reálisabb az írás. Könnyed kikapcsolódás pár órára, de nem egy többször olvasós regény kategória. Megbántam volna, hogy megismerkedtem a történettel? Továbbra is úgy érzem, hogy nem. Legalább ismételten tapasztalatot szereztem arról, hogy melyik az általam sokkal jobban kedvelt műfaj.


Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 304 oldal
Borító ár: 3.499,-
Eredeti cím: Game for Marriage
Sorozat: Game for It


EGY KIS ÉRDEKESSÉG

  • Tudtátok, hogy az Amerikai Futball nem csak a tengeren túl létezik, hanem Európában, sőt még Magyarországon is művelik ezt a sportágat? Nem vagyok túl jártas a sportban, ezért számomra mindez újdonságként hatott. 
  • Tudtátok, hogy a HFL - Hungarian Football League - versenysorozat első alkalommal alig több, mint egy évvel ezelőtt, 2012. szeptember 1-én került megrendezésre?
  • A Magyar Amerikaifutball-szövetség azzal a céllal indította útjára a versenysorozatot, hogy a Magyarország legjobb csapatainak ne kelljen külföldre utazniuk ahhoz, hogy jó csapatokkal mérhessék össze az erejüket.
  • A magyarországi csapatok a Divizió I és a Divizió II csoportok keretén belül versenyezhettek és versenyezhetnek egymással.
  • Magyarországon a Divízió I-et, valamint annak jogelődjeit 2005 óta rendezik meg. Az első döntőt elsöprő különbséggel nyerte meg a Budapest Wolves a Debrecen Gladiators ellen. A fővárosi csapat azóta is minden egyes magyar bajnokságot megnyert, amelyikben elindult így a Divízió I-ben négyszer sikerült diadalmaskodnia, minden évben különböző alakulatot legyőzve.
  • Az első Divízió II-es bajnokságot 2007-ben írta ki a Magyar Amerikaifutball-szövetség. Ennek az osztálynak a célja az új, kisebb létszámú alakulatok versenyeztetése, valamint a nagyobb csapatok utánpótlás csapatai is ebben a versenysorozatban vesznek részt.
  • Csak hogy tisztában legyél vele kinek kell drukkolni: Budapest Wolves, Budapest Hurricanes, Dunaújváros Gorillaz, Budapest Cowboys, Tata Mutans, Eger Heroes, Budapest Titans, Békéscsaba Raptors, Miskolc Steelers, Jászberény Wolverines, Szolnok Soldiers, Újpest Bulldogs, Újbuda Rebels, Haladás Crushers, Szekszárd Bad Bones, Dabas Sparks, Debrecen Gladiators, Pécs Gringos.

NYEREMÉNYJÁTÉK

A blogturnéhoz kapcsolódó JÁTÉKBAN hárman, egy-egy papírkönyvet nyerhettek. Ezért pedig nem kell mást tennetek, mint likeolni az Ulpius-ház YANAF Facebook oldalt!Nyereménykönyvek: Játék a házassággal, Osztozni Hailey-n és Elcsábítani Hamupipőkét.

a Rafflecopter giveaway


A BLOGTURNÉ MENETRENDJE



Akik még írtak a könyvről, olvasd el a többiek véleményét is:

11.12. Deszy könyvajánlója
11.13. E-book Klub
11.14. Krisztina blogja
11.15. Ariadne olvasmányai
11.16. Angelika blogja
11.17. Szennycímlap
11.18. Könyvesem
11.19. Adri könyvmoly könyvei
11.20. Magnolia
11.21. Könyvek erdeje

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons