Robert Holdstock: A Mitágó-erdő

Minden egyes alkalommal hatalmasat dobban a szívem, amikor egy kiadó olyan sorozatot indít, amelynek célja, hogy azon belül a legjobb és legszínvonalasabb sci-fi és fantasy írásokat hozza el a magyar olvasótábor részére. Ilyenkor mindig új életre kel bennem a remény, hogy van kereslet az igényes írásokra kis hazánkban és a már kiadott műveket idővel talán majd újabbak is követni fogják. A GABO Kiadó pontosan ezért indította el a GABO SFF névjeggyel ellátott sorozatát, melynek második kötete a Robert Holdstock World Fantasy-díjas írása, a Mitágó-erdő.

Kíváncsiságom már akkor is elég felfokozott volt, amikor a megjelenésről értesültem, nem csoda, hogy majd kiugrottam a bőrömből, amikor nem sokkal a nyomda készre jelentését követően már a kezembe is vehettem a könyvet. A történet pedig... Magába szippantott. A könyv olvasása és a vélemény kinyilvánítása között is csak azért telhetett el annyi idő, amennyi éppen eltelt, mert eljutottam egészen az erdő mélyére, kavarogtak bennem a regény által kiváltott érzések és nem találtam meg hamarabb azt az ösvényt, amelynek a végállomása ez a bejegyzés. Végre elétek tárhatom, azt amit átéltem a Ryhope erdő ősi vadonjában.

Az erdő melletti Tölgylakban lakó család feje őrült és megszállott kutatásba kezd, aminek a tárgya maga az erdő és  az abban felbukkanó különleges lények. Kutatása leginkább a családját viseli meg, a felesége meghal, a fiait hanyagolja. A háború után a fiúk visszatérnek Tölgylakba, először a nagyobbik, aki még életben találja az apját, majd a fiatalabb, aki az apja halála után tér haza és megdöbbenve tapasztalja, hogy a testvérén is hasonló megszállottság uralkodott el. Az idősebb testvér felszínesen beavatja a testvért az apjuk kutatási eredményeibe, naplójában lejegyzett eseményekbe, észrevételekbe, amelynek lényege, hogy a szomszédságukban elterülő ősvadont különleges aura veszi körül és a tudattalan hatására a vadon mélyén ősi emberek, lények, azaz mitágók teremtődnek, egy részük ki tud jutni a vadonból és eléri az erdő szélét, a másik részük az erdőmély fogja marad.

Steven, a fiatalabb fiú hazaértét követően Christian, az idősebb testvér elindul az erdő felfedezésére, ami egyébként nem is olyan egyszerű, mert a vadon saját védelmi rendszerrel rendelkezik és nem engedi be az erdőmagba a kívülállókat. Christian hónapokra eltűnik a vadonban, nem ad magáról életjelet, helyette azonban különös látogatója akad a Tölgylaknak, aki nem más, mint egy fiatal briton lány…

Mivel is kezdhetném, ha nem azzal, hogy nagyon élveztem a regény olvasását, magam is elvesztem az erdőben, rengeteg élményben volt részem, még több érzés fakadt bennem, viszont nagyon nem egyszerű megfogalmazni és a külvilág elé tárni azokat. De tudom, hogy sokan várjátok a soraimat, így összeszedtem magam és íme a végeredmény.

Az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, amikor szembe találkoztam ezzel a címmel, hogy mi lehet az a mitágó? A regény kézhez vételét és az olvasás megkezdését követően nem kellett sokáig várnom a magyarázattal, a szerző igényesen, aprólékosan, de mégis sejtelmesen meséli el, hogy mit nevez ő "mítosz imágónak", azaz mitágónak és miként is kerülhetünk kapcsolatba velük. Miért mondom, hogy sejtelmes? Mert bár érthető minden információ, ami feltűnik a lapokon, de elképzelni sem tudjuk azt a sokféle lényt, amelynek megteremtésére az emberi fantázia alkalmas.

"A mitágókat a gyűlölet és rettegés hatalma szüli, és az ősvadonban öltenek testet, amelyből vagy kilépnek a nagyvilágba – mint Arthur, avagy Arthorius-alak, a medvehős, aki népek vezetésére termett –, vagy megbújnak természetes élőhelyükön, megtestesítve a mindenkori jóreménységet."

A három részre tagolódó regény mindegyik egysége más-más hangulatot árasztott magából, mindegyiknek meg volt a maga különlegessége, szépsége és adott esetben a hibája is. Az első rész, a Mitágó-erdő, leginkább az előzmények alapját tálalja az olvasónak, nagyrészt a naplórészleteken nyugszik az egész, felkelti a kíváncsiságot az erdő és titokzatos lakói iránt és egyben elvarázsolja mítoszaival és hangulatával az olvasót.

"- Ez egy őstölgyes, Steve, olyan vadon, amit sosem érintett emberkéz, azokból az időkből, amikor még ezt az egész vidéket hatalmas lomberdők borították, tölgy és kőris, bodza, berkenye és galagonya… (…) Több, mint 250 hektárnyi erdő terül el a szomszédságunkban ezekből a fákból, egészen Grimley határáig. 250 hektárnyi eredeti, jégkorszak utáni ősvadon, érinthetetlenül és feltáratlanul évezredek óta. (…) Ellenállva minden változásnak."

A második részben, a Steven-t is egyre jobban megérintik az erdőből érkező hatások, ez egy határozottan lassú cselekményű átkötés, a problémák elmélyülése, az események fokozatosan gyorsulnak be és közelednek az elkerülhetetlen felé. Misztikus, kutakodó, a felbukkanó érzelmekkel eltereli a figyelmet, de a mélyben, a háttérben az oldalak számának gyarapodásával folyamatosan növekszik a feszültség, a történet magában hordozza az események nem igazán kiszámítható fordulatának lehetőségét. Folyamatosan ott lóg a levegőben a kérdés: ki az igazi teremtő? A harmadik rész, Az erdőmag tette fel a koronát a történet egészére, ez volt a nekem legjobban tetsző, rám legnagyobb hatással lévő szövegrész, egyben a legmozgalmasabb és leginkább mítosszal telített. 

Az első, ami magával ragadott az olvasás során az az összetett mitológiai háttér, a világ, amelyet a szerző olyan ügyesen kitalált és mesterien alkotott meg. A tudattalanból előlépő és fizikailag megtestesülő emberek és lények, valamint az egész köréjük szőtt történet teljesen megbabonázott. Szerintem igazából csak az tudja felfogni és teljes mélységében értelmezni ezeket a mítoszokat és a történet finom utalásait, aki abban a kulturális közegben nőtt fel, ahol a regény is játszódik. Mi, akik magyar nyelven olvassuk a regényt, nagyon élvezzük a cselekményt, a varázslatot, amit kapunk, de ha követjük a párhuzamot, akkor el kell ismernünk, hogy a mi népünk tudatalattija más lényekkel és mitológiai alakokkal van tele. Mifelénk más képet festene egy mitágókkal benépesített erdő. 

"Úgy képzelem, hogy a két nép együttes indulatai hozzák létre a mitágókat, de azok kétségkívül ahhoz a félhez húznak, amelyik kultúrája mélyebben gyökerezik abban, ami szerintem a ley mátrix lehet – ezért születik Arthur a britek megsegítésére a szászok ellen, majd ezért keletkezik a Csuklyás a szászok védelmére a normann hódítók ellen."

A szerző nem véletlenül helyezte történetét a háború utáni időszakra, hiszen maguk a szereplők nem egészen teljesek, lelkileg nem egészek, most tértek vissza a háborúból, próbálják feldolgozni az átélt borzalmakat a rideg és kegyetlen valóságot. Pont ez a lelki állapot az, ami nyitottá teszi őket arra, hogy meglássák és megidézzék azt a csodát, amit az erdő kínál a számukra. Amikor már annyi mindent láttál, akkor nem sok minden fog további meglepetést okozni a számodra, könnyebben elfogadod azt is, ami máskor őrültségnek és hihetetlennek hat, könnyebben nyitsz a nem éppen reális felé.
Nincs sok szereplő a regényben, de a teremtett világ mégis hemzseg a lényektől és történésektől, tele van mitológiával, mítoszokkal, múltbeli történések árnyaival, egy furcsa varázslattal, amit még most sem tudok rendesen megfogni és megmagyarázni. Mintha nem csak a sötét erdő mélyén rezegne valami, hanem a szöveg is hasonlóan viselkedne, valami egészen különleges leselkedik a sorok között azt várva, hogy kivesse hálóját az olvasóra.

Már maga az egyszerű erdő a hangjaival és az árnyaival kelt egy bizonyos hangulatot az emberben, de az az ősi és érintetlen rengeteg, ami ebben a könyvben feltűnik az első adandó alkalommal maradandó hatást gyakorol a gyanútlan érdeklődőre. Kíváncsiság, félelem és csodálat, bennem ezek az érzések kavarogtak folyamatosan. Mindezt az erdő vonzása, maguk a fák, a törzseik között megbújó ősi és furcsa lények, a különböző korokból a jelenbe átlépett emberek generálták és persze a mindent átjáró varázslat, amelyet a legendák és mesék, a régmúlt emlékei tápláltak.

A kötet elején található naplórészleteket kellemes volt olvasni, elvesztem a rengeteg mesében és csodában, inkább a leírások hangulatára figyeltem és sokáig úgy éreztem, hogy ha át is siklottam valamilyen információn, akkor az nem jelent semmi hátrányt. A szerző azonban rendesen megtréfált, elaltatta a bennem motoszkáló finom érzést, hogy lemaradtam valamiről, majd egyszer csak szembesített minden hibámmal és figyelmetlenségemmel. Az erdőmag cselekményeinek olvasása közben veszettül lapoztam vissza a kötet elejére és olvastam újra a naplórészleteket, fontos jeleneteket, kerestem a korábban még jelentéktelennek tűnő információkat, mert bizony nagyon is fontosak, sőt életbe vágóak voltak.
Nem hiszem, hogy képes voltam a regény minden mozzanatát, mögöttes jelentését és utalását felfogni a legteljesebb mértékig. A történet összetettsége, mélysége nem ad erre lehetőséget. Többször el kell majd olvasni, amíg minden rétege maradéktalanul feltárul és minden apró mozaik végleg a helyére kerül. Most a hangulata kapott el, a mesék és legendák varázsa, a hős vagy éppen hű társának kalandja, akiknek úgy tűnik, előre megírt a történetük vagy éppen mégsem az. Talán legközelebb egy másik részlet kerít hatalmába, más lesz a fontos és úgy érzem, hogy ezzel csak én nyerhetek. 

Alapvetően egy lassú cselekményű regény, nem egy mai stílusú fantasy, de rengeteg és még annál is több ötletet tartalmaz. A komótos történetvezetés azonban csak csapda, amelybe az olvasó gyanútlanul belesétál, amivel hagyja magát elkábítani és egyszer csak azt veszi észre, hogy az erdő egyik ösvényét követi és megszállottan akar még beljebb kerülni, megtalálni azt, amit elvettek tőle és próbálja megérteni a legendák mélyén lapuló igazságot. Mert minden mese, minden mítosz ősi igazságot, ősi bölcsességet tartalmaz, amelynek a jelentése a mai ember számára talán már elsikkadt, de amit még mindig értelmezni tudunk, ha akarunk. A szerző választott egy értelmezést és ezt dolgozta ki részetekbe menően, ugyanakkor több lehetőséget is nyitva hagyott és el is várja, hogy olvasója fantáziája szárnyra kelljen és maga eredjen az alternatívák nyomába.
Egyszerűen imádtam az erdő és az idő között meghúzott párhuzamot, ahogy egyre mélyebbre hatolva az rengetegben, egyre gyorsabban haladtak szereplőink vissza az időben, egyre régebbi történetek elevenedtek meg a szemük előtt. Miközben az előre lefektetett ösvényen haladtak és az ősrégi mítosznak megfelelően cselekedtek, mégis csak megadatott nekik a választás szabadsága és járhatták a saját útjukat. Furcsa ellentmondás, amelynek titka az erdőmag és a kötet utolsó oldalainak fogja. Vagy még azon is túl található csak meg.

"Az eljövendő években mindent elmondnak majd. De a mesének mostan még nincs vége."

Nem csodálkozom azon, hogy díjat nyert ez a regény, nem lepődöm meg azon, hogy vannak még kiegészítő részei, mert rengeteg ötlet van még ebben a félig valós, félig mesevilágban, amelynek éppen csak a felszínét sikerült megérinteni. Ennek az élő és vibráló erdőnek, amely féltőn őrzi a titkait, minden tisztásán akad valami látnivaló, minden bokra alatt meglapulhat valami ismeretlen. Az én agyam még most is azon kattog, hogy vajon mindent megértettem-e elsőre, amit meg lehetett és úgy érzem, hogy korántsem így történt.
Kinek ajánlom nyugodt szívvel a regényt? Mindenkinek, aki szereti a fantasy műfaját, aki kedveli a mitológiai utalásokat, összefüggéseket, aki élvezi, ha az olvasott szöveg igényes, tartalommal, mondanivalóval és valami titokzatossággal teli.

A könyvet köszönöm a GABO Kiadónak és

a GABO SFF sorozat szerkesztőjének, Roboz Gábornak!

Pontszám: 10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 364 oldal
Eredeti cím: Mythago Wood
Borító ár: 2.990,-
Kiadói sorozat: GABO SFF
Forrás: recenziós példány (kiadótól)

Posted in: 10 pontos,fantasy,GABO Kiadó,GABO SFF,könyvértékelés,recenzió 2013,Robert Holdstock