On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál (Calderon 2.)

A Calderonban olyan érdekes helyzetet vetett papírra a szerző, amellyel eddigi olvasmányaim során még nem találkoztam - űrkorszak, nemesi házak és hagyományok*, valamint a japán kultúra egyvelege - és amelyet az elején ugyan még gyanakodva figyeltem, de hamar meggyőzött mind a történet, mind pedig az a stílus, amellyel a nem mindennapi szituáció tálalásra került. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mi is a regény fő iránya: a sci-fi vagy a romantikusabb vonulat, a kérdésemre végül is választ kaptam, és ugyan a regény végén maradt bennem némi hiányérzet, de a végeredmény határozottan tetszett, a folytatás pedig a megjelenést követően a polcomra is került.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 512 oldal
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) /3.999,- Ft (kemény borító)

Sorozat: Calderon

Előzmény: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Műfaj: sci-fi háttér, némi romantikus szállal, rengeteg
humorral. Besorolnám, ha tudnám, de nem igazán lehet
sablonok közé szorítani. :)

A történet gyakorlatilag ott folytatódik, ahol az előző kötet végén elbúcsúztunk a szereplőktől, vagyis Calderon a Békanyál nevű kutatóhajó fedélzetén kapitánykodik, a legénysége csak nőkből áll és több kiskorú, illetve kamasz is megkeseríti az életét. A legfőbb problémája az, hogy valamilyen módon egyenesbe kell hoznia a hajó költségvetését, de mivel próbálkozásainak legnagyobb ellenzői maguk a hajón dolgozók, ezért végső megoldásként marad tehát a költségvetési tartalékok megpályázása, amely pénzösszegek elosztása viszont egy nemesekből álló bizottság feladata.
Taina eközben "szélben susogó nád" módjára próbálja kezelni a körülötte gyülekező  - férjjelölt - szamurájok érdeklődését, valamint túlélni azt az érthetetlen politikai játszmát, amelynek ő maga is kulcsfontosságú szereplője. A jelene csupa megalázkodás, a múltja a nyomában lohol, a jövője pedig mindennél bizonytalanabb. Népe kultúrája és hagyományai éles ellentétben állnak a lány elképzeléseivel és képzettségével, és még csak sejteni sem lehet, hogy melyik fog győztesként kikerülni a küzdelemből. Vajon ennyiből áll a világ vagy esetleg egy nagyobb játszma is zajlik a háttérben? Minden, ami eddig történt csak színjáték kezdete és egy nagyobb terv egészen apró része? Szereplőink pedig éppen csak jelentéktelen bábuk az univerzumnyi játéktéren?

Ha tömören kellene kinyilvánítani a véleményem, akkor azt mondanám, hogy IMÁDTAM EZT A KÖNYVET! De mivel ezen a felületen nyugodtan kiélhetem grafomán hajlamaimat, ezért annak, akit érdekel bővebb magyarázattal is tudok szolgálni és mérhetetlen rajongásomat magyarázatokkal is alá tudom támasztani.

"Megalázni csak azt lehet, aki hagyja."

Az már az előző kötetben is nyilvánvalóvá vált, hogy Calderon nem mindennapi figura, az élete sem tekinthető szokványosnak, tudvalévő volt, hogy a karaktere mögött több van, mint amit eddig megismerhettünk, de a lényegen - vagyis azon, hogy imádni való pasas - a plusz információk sem változtattak.

"A szó a legerősebb fegyver, semmilyen izom nem pótolja."

Taina viszont minden megmozdulása és aktivitása ellenére is csak amolyan statiszta szerepet játszott  az első kötetben Calderon lehengerlő személyisége mellett és ugyan az apró információkból sejteni lehetett, hogy a családi élete nem éppen a legkiegyensúlyozottabb, a múltja sötét titkokkal teli, de amit ebben a kötetben megtudunk az Illatos bolygók és közelebbről a Tivesgei család történelméről, az rengeteg mindent megmagyaráz és sok korábbi utalást a helyére tesz.

"A sólyom repül, akkor is, ha a veréb a bokor alatt gubbaszt. Mi hát a különbség, ha a szél ugyanaz?"

Pontosan ez volt a problémám az előző kötettel: tetszettek a szereplők és a helyzet, de hiányoltam a háttérvilág részleteit, a történet igazi mélységét, a magyarázatokat. Ebben a részben azonban mindent megkaptam, amiről csak olvasni szerettem volna és ami a korábbiakban a hiányérzetemet okozta, így nem maradt más hátra, mint egy elégedett olvasó rajongó véleményének bepötyögése... amely egyébként pont a rajongó üzemmód miatt nem is olyan egyszerű. :)

A kötet elején Calderon és Taina tehát külön-külön vívja a saját csatáját és azáltal, hogy csak részben vannak egymással elfoglalva, egy kicsit jobban beletekinthetünk az életükbe és a jellemük apró jellegzetességei, konfliktuskezelő képességeik is jobban felszínre kerülnek. Egy darabig kifejezetten élveztem ezt cselekményvezetést, de aztán már csak annak drukkoltam, hogy főszereplőink végre kerüljenek már egymás mellé és amikor ez megtörtént, akkor bizony majdnem szívinfarktust kaptam, mert semmi sem úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem, a szerző folyamatosan az orromnál fogva vezetett és sikerült mindig újabb és újabb fricskát kapnom tőle. Két kedvencem annyira nagyon meg akarta érteni a másik kultúráját és gondolatait, hogy abból bizony mindig valami félreértés kerekedett ki végeredményként - a történet viszont pont ettől vált egyszerre szórakoztatóvá, bosszantóvá és nagyon élvezetessé.

"Az embert nem az jellemzi igazán, amikor kedves, hanem amikor nem kapja meg, amit akar."

Bár romantikára áhítozó női szívemet kellemesen megdobogtatta a Calderon és Taina között pattogó szikrák tömege, kapcsolatuk alakulása, de folyamatosan kombináló, mozaikokat egymás mellé illesztgető és titkokat fejtegető oldalamat ugyanilyen mértékben bűvkörébe vonta a teljes mélységében feltáruló, univerzális méretű politikai játszma, az eddig háttérben meghúzódó történelem és annak minden jelenkori hatása, valamint a japán kultúra egyedisége és összetettsége. A finom utalások, az elejtett mondatok, az elrejtett mondanivalók, az apró mozdulatok jelentősége minden egyes alkalommal lenyűgözött és csillogó szemekkel olvastam a sorokat, próbáltam kitalálni a következő lépést.

A kép INNEN.

On Sai mestere a virágnyelven megfogalmazott mondanivalónak, a szimbólumok alkalmazásának, a figyelemelterelésnek és a csavaros történetszövésnek. Azt mondom, hogy ha valaki olvasta az első részt és tetszett neki a Játszma, akkor ezt a kötetet és a még nagyobb méreteket öltő Játszmát semmiképpen se hagyja ki, mert itt minden elkövetett tett mögött megbújik legalább két másik indok vagy motiváció - Játszmán belüli Játszmák serege olvasható a lapokon. Lenyűgöző! 

"Az igazi szerelem nem csillogás, hanem egyenrangúak kapcsolata. Néma, közös belső tánc, páros csend."

Nem tudok olyan jelenetet felidézni az emlékezetemben, amely a történet mélypontját jelentette volna a számomra, mert a cselekmény képes volt végig fenntartani a figyelmem, elszórakoztatni és megszüntetni körülöttem a külvilágot. A regény csúcspontja számomra azonban mindenképpen a kardtánc, és az azt közvetlenül megelőző, illetve közvetlenül követő események voltak. Hihetetlenül mesterien sikerült a kivitelezése.

Bár csak Calderont és Tainát emlegettem eddig név szerint, de ez a regény tele van jobbnál jobb és még annál is érdekesebb, illetve összetettebb szereplőkkel, akikről ugyanolyan szívesen olvastam, mint a két főhősről: elég csak a Békanyál tisztjeire gondolnom, vagy éppen Ferrero gróf elképesztő megmozdulásaira, Oregon admirális karakterére - csak, hogy a legfontosabbakat, szívemnek legkedvesebbeket említsem. 

Érzelmek, akció, fergeteges humor, titkok, történelem, stratégia, hagyományok, illetve a mély bölcsességet és a szórakoztató könnyedséget egyszerre magukban rejtő mondatok. Még ha akarnék, akkor sem tudnék erre a regényre rosszat mondani, az első szavától az utolsóig megvett magának és ha valaki eddig nem olvasta, akkor sürgősen pótolja, mert nagyon jó! És magyar!

Rajongói üzemmód kikapcsolás folyamatban... csak nem találom a megfelelő gombot! :D

* Erősen elgondolkoztam a dolgon és eszembe jutott, hogy az eddigi olvasmányaim közül talán egyedül Frank Herbert Dűne történeteiben keveredtek eddig az űrkorszak jellegzetességei, az uralkodó házak hóbortjaival és a hagyományokkal, de azoknak a könyveknek teljesen más a stílusa, mint ezé a köteté.

Posted in: 10 pontos,Arany pöttyös,Calderon,kedvenc lett,könyvértékelés,Könyvmolyképző,magyar szerző,On Sai