Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. július 10., kedd

Gena Showalter: Éjsötét titkok (Az Alvilág Urai 7.)

Kezdem úgy érezni, hogy a probléma az én készülékemben van, mert bizony - az általános tetszéshullám ellenére - nekem ez a rész még kevésbé tetszett, mint az előzőek. Pedig minden ott van a regényben, amit nagyon kedvelek Gena Showalter írásaiban: a görög mitológiából építkező alaptörténet, a köteteken átívelő főszál, a sokféle lény, az Urakat uraló démonok és képességeik változatossága. A szerző mestere annak, hogy a főszereplők párkeresése mellett futó történetszállal felkeltse az érdeklődést a következő kötetek főszereplői iránt. Csak éppen mostanában azt érzem, hogy ez a figyelemfelkeltés sokkal jobban sikerül mint az, amikor már a saját kötet történéseiről van szó. Mivel van problémám? Azt is el fogom mondani, de először nézzük az előzményeket.

Értékelés: 4 pont a 10-ből
(mert iszonyúan unalmas és nyafogós volt)
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Kiadói sorozat: Insomnia
Terjedelem: 486 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: The Darkest Secret
Sorozat: Az Alvilág Urai
A sorozat kötetei és főszereplői:
Előzmények:
1.) Éjsötét vágyak
Maddox (Erőszak)/Ashlyn Darrow (ember)
2.) Éjsötét csók
Lucien (Halál)/Anja (a Fejetlenség (kis)istennője)
3.) Éjsötét bosszú
Reyes (Fájdalom)/Danika Ford (ember)
4.) Éjsötét hangok
Sabin (Kétség)/Gwen (félig hárpia, félig angyal)
5.) Éjsötét szenvedély
Aeron (Harag)/Olívia (angyal)
6.) Éjsötét lelkek
Gideon (Hazugság)/Scarlet (Lidércnyomás)
Folytatás:
8.) Éjsötét játszmák
Strider (Vereség)/Kaia (hárpia)
9.) The Darkest Seduction
10.) The Darkest Craving
11.) The Darkest Touch
12.) The Darkest Torment
13.) The Darkest Promise

Műfaj: paranormális, romantikus
Gideon könyvében - az Éjsötét lelkekben - Aeron és Amun "kirándulást" tesz a Pokolba, amelynek célja Légió kiszabadítása - ez volt egyébként ennek a kötetnek a legjobb része. Amun számára, aki Titkok démonát hordozza magában, ez a kiruccanás maga a pokol - a szó  minden értelmében. A kis csapat visszatér a túráról, azonban Amun állapota nem túl bíztató: a Lordhoz alacsonyabb rendű pokollakók - kisördögök - csatlakoztak, akik titkai és gondolatai az őrület határára sodorják a férfit. A folyamatos kínból és őrületből egyetlen kiút létezik a számára, ez pedig a halál. Igen ám, de a társai lekötözték, hogy ne tudjon kárt tenni magában, az ajtaja előtt pedig angyal harcosok állnak sorfalat, ha netán mégis kiszabadulna belőle a sötétség. Ekkor érkezik az a megmentő, aki képes enyhíteni a férfi kínjait, elűzni az elméjét ostromló sötétséget és ez az, amire és akire senki sem számított és aki maga sem tudja, hogy milyen hatással van Amun állapotára. Ki is ő? Haidee, vagyis az a démonvadász, aki Stridert követte az előző kötetben és akit végül csapdába csalt, legyőzött az Alvilág Ura, a  nő egyik legnagyobb ellensége. 

Az előző kötetben leírt pokolbeli kirándulás nagyon mozgalmasra sikerült és kifejezetten érdekessé tette Amun személyét, akinek a maga hallgatag módján sikerült felkeltenie a figyelmemet. Bár Strider, vagyis Vereség története is nagyon érdekel, szinte tapsikoltam örömömben, hogy mégis Titkok lesz az, akiről majd legközelebb olvashatok. Csak reméltem, hogy nem fogom ugyanazt érezni, mint Gideon története esetében. Aztán elérkezett az a pillanat is, amikor olvasni kezdtem Amun (Titkok) és Haidee történetét, de ettől semmivel sem lettem boldogabb, sőt...

Amun nem beszél, tehát az ő részéről leginkább monológokra lehetett számítani és ezzel nem is volt addig baj, amíg nem kezdte el ismételni önmagát és nem csak egy személy körül forogtak a gondolatai. Egyedül Haidee hallja a gondolatait, ezért a kettejük közötti kommunikáció viszonylag gördülékeny, nem okoz külünösebb fennakadást a történetben. Ezért hatalmas piros pontot érdemel Showalter kisasszony. De csak ezért.

Mert bizony a kifejezetten érdekes alapötletből és két, eléggé egyedi múlttal rendelkező szereplőből sikerült egy nagy semmit összehozni. Szó szerint. A kötet első fele - az első pár fejezet kivételével - olyan unalmas volt, hogy többször aludtam el olvasás közben, mint ahányszor sikerült ébren maradnom. Tekintve, hogy nem történt a regényben semmi, ez azért nem olyan meglepő. 

Van a sztoriban egy hatalmas nagy félreértés, amit és annak következményeit a hihetőség érdekében annyira meg akarja magyarázni a szerző, hogy a kelleténél jóval többet foglalkozik a dologgal - amolyan szájbarágósan. Majd a végtelen nyavalygást enyhítendő, becsempészett némi enyelgést a szövegbe, hogy fokozza az izgalmat - ez a húzás sem segített valami sokat. Mindennek az alapja a szereplők közötti kémia lett volna, mert ez hivatott elhitetni az olvasóval az ilyen jellegű történések valóságalapját, de ha ez az elem hiányzik, akkor hiába minden törekvés.

Márpedig itt nyoma sincs az Amun és Haidee közötti szikráknak, nem érezni a hormonok tombolását, a szenvedély izzását. Szerelem? Ezt annak hívják? Egyszer még nincs (mert eddig nem vonzódtam hozzá), majd egyik percről a másikra már van (mert most már vonzódom hozzá). Sőt... Annyira szeretem, hogy követem a Pokolba és ha kell akkor az ő életéért (a démonéért) cserébe feláldozom a magamét (a démonvadászét) is. És ekkor már a félreértésről szó sincs. Hogy miként alakult ki egy-két nap alatt és egy félbeszakított előjáték következményeként az a nagy és lángoló szerelem, azt bizony magam sem értettem. Egy idő után már nem is akartam, mert annyira érthetetlen volt. Ha kémia nincs, a szerelem pedig hihetetlen és hiteltelen, akkor csak az elfogadás és a csendes bosszankodás marad. Ezt tettem magam is.

Aztán a két főszereplő útnak indul, mert létezik megoldás Amun problémájára, ehhez azonban vissza kell menni oda, ahol minden kezdődött. És innentől az unalmas egyszerűen átment vicc kategóriába. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy valamilyen memóriatörlő esemény történhetett a szerzővel a két kötet írása közben, mert az előző könyvben leírtak és a most olvasottak között nem sok logikai kapcsolatot látok. Az előző rész pokoli kiruccanása komoly felkészültséget, erőt és ügyességet igényelt, a csapat tagjai gyakorlatilag félholtan tértek vissza, mert olyan csatákban volt részük. Most meg... Amun és Haidee leruccan az alvilágba, ahol napokon keresztül bandukol, beszélget, adott esetben enyeleg egymással és gyakorlatilag ennyi. Egyszer-egyszer találkoznak olyan lényekkel, amelyeket nem túl nagy erőfeszítéssel legyőznek, aztán haladnak tovább, ha fáradtak, akkor alukálnak vagy mással ütik el az időt. Röhejes az egész. És végtelenül unalmas: duzzogás, monológok a sértődéses állapotról, a szokásos titkokról és nyavalygások egész sora, majd megoldásként békülős szex.

Haidee múltja még érdekes is lett volna, de a nő személye miatt még ez sem érdekelt annyira, mint kellett volna - bár tény, hogy még így is ez - és a titokzatos főgonosz - volt a kötet legérdekesebb része.

Ha nincs történet és nincs kémia, akkor mi marad? Leginkább az unalom. Meg a nyavalygás és a végeérhetetlen monológok arról, hogy az egyik miért nem lehet elég jó a másiknak, és a többi. Ismerős, klisés és végtelenül érdektelen, unalmas. Mellékszál? Volt, de az sem volt valami érdekes, gyakorlatilag jelentéktelen. Talán egyedül Strider és az angyalok, no meg az Apokalipszis lovasainak rövidke jelenete és eredettörténete tudtak valamennyit emelni a színvonalon, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy megmentse a kötetet. Ezek csak amolyan vakuvillanások voltak a sötétségben.

És visszatérve arra, hogy sokaknak tetszik... Az eddig leírtak függvényében kinek ajánlanám ezt a kötetet? Végtelenül romantikus lelkületű - és türelmes - olvasóknak, akik bírják az instant szerelmet, akik elviselik a "kedvellek, de nem érzem úgy, hogy elég jó lennék neked" szituációt és az ezzel kapcsolatos nyafogást, akiknek nem hiányzik annyira a tényleges cselekmény, mint nekem.

Bár eddig sem tartottam tökéletesnek Gena Showalter ezen sorozatát, de az eddig olvasottak közül ez a kötet sikerült a leggyengébbre és nagyon remélem, hogy nem folytatódik a színvonal mélyrepülése és nem is állandósul ez a szint. Bevallom, hogy bár a következő rész főszereplője Strider, félek kézbe venni azt az írást - leginkább az újabb csalódás miatt. Azt biztos, hogy hagyok bőven időt magamnak, mert most nem bírnám elviselni, hogy újabb pofont kapjak ettől a sorozattól. Ha pedig Strider és Kaia története is hasonlóan laposra és nyafogósra sikerül, akkor végleg magukra hagyom az Urakat, a harcaikat és a szerelmeiket.

2 megjegyzés:

Tara Nima írta...

Striderrel megvárlak, bár nem fenyeget a veszély, hogy hamar kézbe akarnám venni. nekem párévente csúszik le egy-egy ilyen pnr.
egyébként minden szavaddal egyetértek, nettó baromság volt az egész.:)

Shanara írta...

Tara Nima: Valószínűleg én sem mostanában fogok belekezdeni Strider történetébe, mert még nem sikerült kihevernem az előző két sztorit, de leginkább ezt az utóbbit. Ahogy az is valószínű, hogy hamarabb kerül majd nálam sorra, mint nálad. Ha így lesz, akkor úgy is tudni fogsz róla, mert tutira hangot fogok adni a véleményemnek. :)

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons