Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. március 1., csütörtök

Polcra került - 2012. február

A decemberi vásárlásaim, a névnapi és a karácsonyi ajándékaim eredményeképpen januárban nem éreztem égető késztetést arra, hogy könyvet vásároljak. (A január első hetében, de még karácsonyi pénzből beszerzett könyveket még karácsonyi és névnapi ajándéknak tekintettem.) Igaz nem is nagyon volt mit, mert ami igazán érdekelt azokat már felhalmoztam a könyvespolcomra, ami pedig nem volt olyan fontos, azoknál vártam az akciókat.
Az akciók pedig megérkeztek. Ha nem is januárban, de februárban már igen. Ezeket a beszerzési lehetőségeket pedig soha nem is tudtak kihagyni. Természetesen ez történt most is. Több online könyvesbolt hírlevelét is kapom és elég gyakran ellátogatok az oldalakra, nézegetem a lehetőségeket. Februárban az Alexandra Online kínálata nyerte el a tetszésem leginkább.
Rögtön a hónap első hetében a Metropolis Media kiadó könyveit lehetett megvásárolni 35% kedvezménnyel. Az eredmény? Három könyv (ami inkább 4, mert az egyik 2 kötetes).
A három könyv a következő:




Az Alexandra Online azonban nem lassított a tempón és február második hetében a saját kiadójának könyveit kínálta 40% kedvezményel. Természetesen megint elcsábultam, mert én mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem. Arról nem is beszélve, hogy több olyan könyv szerepelt az akciós kínálatban, amely vagy a kívánságlistámon vagy a "kíváncsivá tett és lehet, hogy majd megveszem polcomon" is ott csücsült. Mit lehetett tenni, mit nem? Nyomtam a kosárba helyező és a rendelés gombot. A végeredmény? Újabb három könyv.


Az akciókon kívül azonban nagyon kellemes meglepetésben is részem volt a hónapban.
A Delta Vision Kiadónak értékeltem két könyvet a MesterMűvek sorozatból.
Jack London Kóbor csillag című reinkarnációs fantasyja és Sir Arthur Conan Doyle Jobb nem firtatni című, rémtörténeteket tartalmazó novellás kötete kellemes meglepetéseket jelentettek a számomra. Mindkét könyv értékelése olvasható a blogomon.



Akárhogy is számolom ez nyolc könyvet jelent a hónapban. Egyedül az vigasztal, hogy a hónapban tíz könyvet olvastam el, tehát pozitív irányba billen a mérleg.
Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz a következő és az azt követő hónapban. Nagyon jó könyvek kerülnek a piacra, amelyeknek nem igazán fogok tudni ellenállni. Meg sem próbálom. :-P

3 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Látom, hogy te is bespájzoltad Chloe Neill könyveit :D Locke Lamora hazugságai nekem is megvan, szülinapomra kaptam a páromtól.

Shanara írta...

Be bizony! :D A műfajt szeretem, jó értékeléseket olvastam a könyvekről és kihagyhatatlan volt az akció. Már csak olvasni kell. :)
Olvastam a te beszerzéseidet, ajándékaidat is. Gratulálok az alkalomhoz is, meg a könyvekhez is. Irányítottad a párod kezét a választásnál vagy teljesen magánban intézte a meglepit?

Szilvamag írta...

Köszönöm és igen, irányítottam. Részletes listát kapott. :)

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons