Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. november 3., szombat

Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség (Merry Gentry 7.)

Miután az írónő Anita Blake sorozata (főleg a kezdeti kötetek) a kedvenceim közé tartoznak, így nem volt kérdés, hogy a Merry Gentry sorozatot is olvasnom kell. Világa egy részről vonzott, más részről meg is rémisztett, de rendületlenül haladtam a könyvekkel és minden alkalommal a vásárlás után rögtön olvasni akartam. Idén elérkeztük a sorozat 7. kötetének magyar megjelenéséhez. (Ezzel már csak 1 kötettel vagyunk lemaradva az eredeti megjelenésektől). A hozzáállásom nem változott, mert a kézhez vételt követő pár napon belül már el is olvastam azt a történetet, amire vártam egy évet.
Az előző kötet szerintem a sorozat egyik kimagasló darabja volt.  Hol is tartunk a trón megszerzésében? Az Istennő kegyelméből Merry lassanként visszaadja a faerie hatalmát, amely Los Angelesbe is követi. Merry és testőrei látomást kapnak az Istennőtől, melyben közli velük, hogy a hercegnő teherbe esett, ikreket vár. A mágiának  azonban ára is van, melyet Gyilkos Fagy, Merry egyik kedvenc szeretője fizet meg azzal, hogy fehér szarvasbikává változik. Mindezek után Taranis király rég elveszettnek hitt bűbája segítségével elrabolja Merryt és a saját hálószobájába viszi. Később kiderül, hogy meg is erőszakolta unokahúgát és a gyermekeit is magáénak vallja. Merry végül is kórházba kerül. Amikor nagyanyja, aki mindenkinél többet jelent a számára, egy bűbáj hatása alatt megtámadja őt és testőreit, majd meg is hal, akkor Merry megidézi a vad falkát és megkezdi a vadászatot nagyanyja gyilkosa után. Tisztában van vele, hogy a terhessége nem jelent biztosítékot a számára. Sokan inkább holtan látnák a gyerekeivel együtt, mint az Unseelie trónon.

Bevallom, hogy az előző kötet végét újra kellett olvasnom, hogy teljesen képben legyek a tündérdombok politikájával. Amikor olvasom a könyvet, akkor mindig egy különleges érzés kerít a hatalmába. Olyan, mintha nem csak a tündérdombokban lenne jelen a mágia, hanem a szavakban és a sorok között is. Ha elkezdtem a könyvet, akkor addig nem tudok mást olvasni, amíg a végére nem értem. Nem történt ez másként most sem.

A könyv gyakorlatilag egy nap eseményeit veszi végig, némiképp kibővítve a tündérdombokban másképp haladó idő általi lehetőségekkel és az Istennő által generált köztes látomásokkal és helyeken töltött idővel. Az már az előző kötetekből is kiderült, hogy Doyle és Fagy igazán Merry kedvencei, de ez a momentum ebben a részben még hangsúlyosabbá válik. Főleg Fagy hiánya és Doyle többszöri fenyegetettsége miatt. Az eddigieknél több szerepet kap a cselekmények sodrában Sholto, jobban megismerjük és egy-két csoda erejéig ott is maradunk a sluagh tündérdombjában, valamint legnagyobb örömömre feltűnik Misztrál is, akiről nem nagyon hallottunk az 5. kötet óta. Galen és Rhys, bár szerepelnek a történetben, de mintha kicsit háttérbe szorultak volna ebben a részben. Azt tartom az írónő történetformálásában az egyik legnagyobb hibának, hogy túl sok szereplőt tesz a főszereplő és ezáltal az olvasó számára is kedvessé. Amikor pedig nem jut mindegyiknek ugyanannyi rész egy könyvben, akkor jelentkezik a hiányérzet.

A sorozat egyik jellemzője már elejétől fogva a lények sokasága és a korlátlan mennyiségű "biológiai akció". Meglepetésként ért, hogy ebben a részben nem ez volt a lényeg. Szexre csak a történet utolsó harmadában került sor és akkor is csak egy légyott erejéig lehetett benne részünk (az ellenben nem teljesen jött le, hogy miért pont azok voltak a szereplői a légyottnak, akik éppen voltak). Több volt viszont a fájdalom, a sötétség, a halál, az elkeseredettség, ugyanakkor az Istennő és a Hitves közreműködésének köszönhetően egyre több csodának is szemtanúi lehetünk. Számomra legkedvesebb a vad falka leírása volt. A részletes bemutatásnak köszönhetően élethűen elevenedtek meg előttem a falka tagjai és átjárt a vadászat izgalma. Ugyanezt tudom elmondani a shluagh tündérdombjában létrejött kertről is. Szinte érezni lehetett a virágok illatát, a rózsaszirmok érintését miközben olvastam a könyvet.

Cel herceg végre kilép a "csak emlegetett" kategóriából, testi valójában is megjelenik a cselekményben és természetesen Merry ellen fordul. Továbbra is azt gondolom róla, mint a legelején: anyuci kedvenc kisfiacskája. Nem sok értékelni valót találtam benne most sem, de legalább rákényszerült arra, hogy bepiszkolja kicsi kezecskéit és ne csak figyelje, hogy más végezze el helyette a piszkos munkát. Andais királynő hozzáállásában nem csalódtam, azt hozta, amire tőle számítottam.
Nem tudom, hogy az írónő magától döntött-e így vagy rajongói nyomásra alakította így a történetet, de a sok halál, fájdalom és sötétség mellett szolgál egy nagyon kellemes meglepetéssel is a történet végén. Sokan fognak az események ezen alakulásának örülni, abban biztos vagyok. :)
A faerie képességei mellett Merry képességei is folyamatosan fejlődnek, ahogy a mágia nő körülötte. Ami kifejezetten tetszik, hogy eddig még nem lett szuperhős a halandó hercegnőből. Az ereje továbbra is az Istennő és a Hitves felé forduló hitében, a szeretetében és az önfeláldozásában van. A képességeit "csak" arra használja, hogy megvédje szeretteit és születendő gyermekeit. Ebben a részben lényegesen többször kell ehhez folyamodnia, mint szeretné. Pozitívum, hogy Merry mindkét udvarban rendelkezik valamennyi támogatottsággal, ugyanakkor negatívum, hogy ellenségei is egyre elszántabbak.

A magyar kiadás borítója ismét gyönyörű lett. Az eredeti borító labdába sem rúg mellette. A fordítás is remek lett, gördülékenyen olvasható a könyv és szöveghiba se nagyon található benne. Ha volt is, akkor valószínűleg a cselekmények izgalmában elfelejtettem észre venni.

Összességében azt mondhatom el, hogy ez egy nagyon jó része volt a sorozatnak. Az írónő hozza az elvárt színvonalat. Meglepetésként ért, hogy kevesebb szex volt a könyvben, helyette több egyéb cselekményt és némiképp komorabb hangulatot, de több csodát is kaptunk. Az események mellett jelentősek azért a leírások és persze a stratégiai megbeszélések, tündérdombi körmönfont gondolkodás párbeszédei és udvariaskodásai is. Ismét sikerült az írónőnek az olvasás időtartamára elszigetelnie a valóságtól és magával ragadnia a tündérek világába. Ahogy a könyvben is olvashatjuk: "Néha Tündérország ott van, ahol megteremted magadnak". Fogadjuk ezt meg és tegyünk így mindannyian. Legalább egy olvasás erejéig, hogy aztán ismét izgalommal várjuk a folytatás megjelenését.



A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak és Lobonak!


Pontszám: 9 pont
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 352 oldal
Teljes ár: 2.980,-
Akciós ár az agaveboltban: 2.235,-
Eredeti cím: Swallowing Darkness
Sorozat: Merry Gentry
Előzmények: Árnyak csókja, Az alkony ölelése, A holdfény csábítása, Az éjfél simogatása, Misztrál csókja, Fagyos érintés
Folytatás: Divine Misdemeanors (magyar megjelenés előreláthatólag 2013. őszén)
Forrás: recenziós példány, kiadótól

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons