vasárnap, november 18, 2012
Shanara
Aki csak egy kicsit is figyeli, hogy miket olvasok, rájöhet arra, hogy a szimplán romantikus történetek nem a kedvenceim. De ha a romantika valamilyen más műfajjal is vegyítésre kerül, akkor szívesen olvasom a történetet. Azt, hogy ezt a kötetet olvasni akartam, az két dolognak köszönhető: a romantikus thriller besorolásnak (és természetesen a fülszövegnek), valamint hogy a magyar megjelenést az a kiadó prezentálta, akinek az ízlésében a leginkább megbízom. Voltak elvárásaim a kötet színvonalával kapcsolatban? Igen. De a történésekkel kapcsolatban nem igazán és a leírtaknak sikerült is meglepniük. Miért is?
Történetünk ott kezdődik, hogy a rendőrség beszállít a kórházba egy nőt, aki egy gyilkosság gyanúsítottja és feltételezhetően maga is megsérült. Luke megvizsgálja a nőt, akin nem talál semmilyen sérülést. majd a nő belekezd hihetetlen élete történetének mesélésébe, amelynek eredményeként pár órával később már a kanadai határ felé tartanak. Lanore a menekülés közben folytatja megkezdett történetét, amelyből lassan bontakoznak ki a szökést kiváltó események és indokok.
Egyrészről lenyűgözött a könyv, másrészről feldühített. Olyan volt számomra az olvasási élmény, mintha Anne Rice regényt olvastam volna (vámpírok nélkül), némi Bűbájos Mary történelmi hangulattal és helyenként Jean-Christophe Grangé is belenyúlt volna a szövegbe. Szóval 1800-as évek első fele, a telepesek korának hangulata, hatalmas eszmefuttatásokkal, érzelmekkel, vívódásokkal és helyenként sötét, kegyetlen történésekkel, titkokkal. Nagyon érdekes és nagyon ütős egyveleg.
Első nekifutásra még azzal sem igazán voltam tisztában, hogy ez egy trilógia első része, de határozottan feltűnt, hogy elég lassan haladnak az események, eléggé alapos a szereplők és az alapszituáció bemutatása. Szóval kezdtem gyanakodni, aztán meg is világosodtam, hogy bizony ennek a sztorinak még lesz folytatása.
Mit találtam lenyűgözőnek a regényben? Teljesen elvarázsolt a hangulata, a leírások, a fogalmazás és a történet felépítése. Nagyon alaposan, szépen, körültekintően és élvezetesen ír a szerző. Öröm olvasni, a történet halad, érdekes, kellően leköti az olvasót és képes igazán kikapcsolni. (Ha valaki kíváncsi az érzésre akkor a kiadó oldalán elolvashatja a regény első 45 oldalát.) Ez a hangulat azért a későbbiekben is megmaradt, de mintha kicsit megfakult volna. Éppen csak egy pici árnyék vetődött rá. Ezzel át is tértem arra a részre, ami az árnyékot vetette és ezek a szereplők.
Ha valaki megkérdezné, hogy kit vagy kiket kedveltem meg igazán a szereplők közül, akkor nem tudnák a kérdésre válaszolni. Számomra leginkább dühítően ismerősen viselkedtek. Azt mondják, hogy mindenki magából indul ki. Nos, én ezt a nézőpontot alkalmazva elemzem most ki a szereplőket.
Itt van mindjárt Lanore, aki minden helyzetben képes megállni a lábán és feltalálni magát, kivéve ha Jonathanról van szó. Akkor aztán oda az összes bölcsesség, meg logikus gondolkozás. Mint az eszetlen fut egy gyönyörű pasi után, aki persze mindezt ki is használja. A legidegesítőbb az volt, hogy mindezzel Lanore is tisztában van, de nem tud (illetve talán nem is akar) kiszállni ebből a mókuskerékből. A történet elején a naiv lánynál még elfogadtam ezt a hozzáállást, de aztán már nehezebben vette be a gyomrom. Valahogy többet vártam tőle, több önbecsülést és önérzetességet. Ugyanakkor belegondolva azt kell mondjam, hogy igen, mi nők, a legtöbb esetben pont ugyanígy viselkedünk (titkon bízom benne, hogy azért mégsem). Talán ezért is volt annyira dühítő Lanore részéről ez a fajta hozzáállás.
Nézzük akkor Jonathant. Ő a települést alapító St.Andrews kapitány elsőszülött fia, a birtok örököse. Elképesztően gyönyörű fiú, majd férfi, akit a többi férfi mérhetetlenül utál, a nők pedig egyfolytában a szoknyájukat emelgetik, ha a közelükbe ér. Persze, hogy ki is használja mindezt. Néhány esetben még szimpatikus is, de a legtöbb cselekedetéből süt az önzés és az önelégültség. Ez után a pasi után rohan Lanore. Azt mindenképpen értékeltem benne, hogy legalább megpróbálta egy darabig azt, ami egyébként nem jött a szívéből. Talán mégis szorult bele valami emberi érzelem.
Van még két férfi szereplő a könyvben, akiket meg kell említenem. Az egyikük Adair, a titokzatos európai gróf, a másik pedig Luke, St.Andrews település kórházának egyik orvosa. Adair személyiségével gondban voltam. Nem értettem, hogy abból a történetből, amit elmesél Lanore-nak, hogyan válhatott ennyire kegyetlen figurává. Természetesen a későbbiekben minden a helyére került, minden értelmet nyert. Luke cselekedeteit is meg tudom érteni, mert az ő életében nem igazán volt már motiváció, nem volt vesztenivaló. Továbblépett, még akkor is ha esetenként meg kellett küzdenie az igazságérzetével.
Rabul ejtett viszont a történet misztikus oldala, a halhatatlanság lehetősége és az ezzel járó egyéb problémák, érzelmi reakciók sorozata. Az eseményekbe kifejezetten jól illeszkedő sötétebb részek, kegyetlenkedések, háttértörténések néhány esetben elborzasztottak ugyan, de fontosnak éreztem, mert ettől kapta meg azt a színezetét a könyv, ami kirántja a csak romantikus kategóriából. Pici csalódást is érzek magamban. Nekem sok volt a Lanore részéről érkező végtelen és mindent elnéző rajongás. Az is igaz, hogy ha ez nincs, akkor a történet többi része is értelmetlen, logikátlan. Szóval némiképp dühít, de elfogadom, hogy szükség volt rá. Meg azt is beismerem, hogy mi nők alapjában véve ilyenek vagyunk, sok mindent megteszünk és elnézünk a férfinépnek.
Kifejezetten tetszettek a történet váltott idősíkjai. Ahogy az is, hogy egy-egy fejezetben nem kapunk az út minden megtett méteréről leírást, hanem valahol elköszönünk a menekülőktől, majd újra találkozunk velük és akkor már más helyen vannak, megtörténtek bizonyos események, amelyekről elég egy említés és nem igénylik a részletezést. A jelenkori események felesleges részletezése így nem nyomta el a múltbeli történések lényegét. A feszültség azonban végig megmaradt és végig értesültünk minden lényeges dologról. Ezt nagyon ügyes megoldásnak érzem.
Egyrészről lenyűgözött a könyv, másrészről feldühített. Olyan volt számomra az olvasási élmény, mintha Anne Rice regényt olvastam volna (vámpírok nélkül), némi Bűbájos Mary történelmi hangulattal és helyenként Jean-Christophe Grangé is belenyúlt volna a szövegbe. Szóval 1800-as évek első fele, a telepesek korának hangulata, hatalmas eszmefuttatásokkal, érzelmekkel, vívódásokkal és helyenként sötét, kegyetlen történésekkel, titkokkal. Nagyon érdekes és nagyon ütős egyveleg.
Első nekifutásra még azzal sem igazán voltam tisztában, hogy ez egy trilógia első része, de határozottan feltűnt, hogy elég lassan haladnak az események, eléggé alapos a szereplők és az alapszituáció bemutatása. Szóval kezdtem gyanakodni, aztán meg is világosodtam, hogy bizony ennek a sztorinak még lesz folytatása.
Mit találtam lenyűgözőnek a regényben? Teljesen elvarázsolt a hangulata, a leírások, a fogalmazás és a történet felépítése. Nagyon alaposan, szépen, körültekintően és élvezetesen ír a szerző. Öröm olvasni, a történet halad, érdekes, kellően leköti az olvasót és képes igazán kikapcsolni. (Ha valaki kíváncsi az érzésre akkor a kiadó oldalán elolvashatja a regény első 45 oldalát.) Ez a hangulat azért a későbbiekben is megmaradt, de mintha kicsit megfakult volna. Éppen csak egy pici árnyék vetődött rá. Ezzel át is tértem arra a részre, ami az árnyékot vetette és ezek a szereplők.
Ha valaki megkérdezné, hogy kit vagy kiket kedveltem meg igazán a szereplők közül, akkor nem tudnák a kérdésre válaszolni. Számomra leginkább dühítően ismerősen viselkedtek. Azt mondják, hogy mindenki magából indul ki. Nos, én ezt a nézőpontot alkalmazva elemzem most ki a szereplőket.
Itt van mindjárt Lanore, aki minden helyzetben képes megállni a lábán és feltalálni magát, kivéve ha Jonathanról van szó. Akkor aztán oda az összes bölcsesség, meg logikus gondolkozás. Mint az eszetlen fut egy gyönyörű pasi után, aki persze mindezt ki is használja. A legidegesítőbb az volt, hogy mindezzel Lanore is tisztában van, de nem tud (illetve talán nem is akar) kiszállni ebből a mókuskerékből. A történet elején a naiv lánynál még elfogadtam ezt a hozzáállást, de aztán már nehezebben vette be a gyomrom. Valahogy többet vártam tőle, több önbecsülést és önérzetességet. Ugyanakkor belegondolva azt kell mondjam, hogy igen, mi nők, a legtöbb esetben pont ugyanígy viselkedünk (titkon bízom benne, hogy azért mégsem). Talán ezért is volt annyira dühítő Lanore részéről ez a fajta hozzáállás.
Nézzük akkor Jonathant. Ő a települést alapító St.Andrews kapitány elsőszülött fia, a birtok örököse. Elképesztően gyönyörű fiú, majd férfi, akit a többi férfi mérhetetlenül utál, a nők pedig egyfolytában a szoknyájukat emelgetik, ha a közelükbe ér. Persze, hogy ki is használja mindezt. Néhány esetben még szimpatikus is, de a legtöbb cselekedetéből süt az önzés és az önelégültség. Ez után a pasi után rohan Lanore. Azt mindenképpen értékeltem benne, hogy legalább megpróbálta egy darabig azt, ami egyébként nem jött a szívéből. Talán mégis szorult bele valami emberi érzelem.
Van még két férfi szereplő a könyvben, akiket meg kell említenem. Az egyikük Adair, a titokzatos európai gróf, a másik pedig Luke, St.Andrews település kórházának egyik orvosa. Adair személyiségével gondban voltam. Nem értettem, hogy abból a történetből, amit elmesél Lanore-nak, hogyan válhatott ennyire kegyetlen figurává. Természetesen a későbbiekben minden a helyére került, minden értelmet nyert. Luke cselekedeteit is meg tudom érteni, mert az ő életében nem igazán volt már motiváció, nem volt vesztenivaló. Továbblépett, még akkor is ha esetenként meg kellett küzdenie az igazságérzetével.
Rabul ejtett viszont a történet misztikus oldala, a halhatatlanság lehetősége és az ezzel járó egyéb problémák, érzelmi reakciók sorozata. Az eseményekbe kifejezetten jól illeszkedő sötétebb részek, kegyetlenkedések, háttértörténések néhány esetben elborzasztottak ugyan, de fontosnak éreztem, mert ettől kapta meg azt a színezetét a könyv, ami kirántja a csak romantikus kategóriából. Pici csalódást is érzek magamban. Nekem sok volt a Lanore részéről érkező végtelen és mindent elnéző rajongás. Az is igaz, hogy ha ez nincs, akkor a történet többi része is értelmetlen, logikátlan. Szóval némiképp dühít, de elfogadom, hogy szükség volt rá. Meg azt is beismerem, hogy mi nők alapjában véve ilyenek vagyunk, sok mindent megteszünk és elnézünk a férfinépnek.
Kifejezetten tetszettek a történet váltott idősíkjai. Ahogy az is, hogy egy-egy fejezetben nem kapunk az út minden megtett méteréről leírást, hanem valahol elköszönünk a menekülőktől, majd újra találkozunk velük és akkor már más helyen vannak, megtörténtek bizonyos események, amelyekről elég egy említés és nem igénylik a részletezést. A jelenkori események felesleges részletezése így nem nyomta el a múltbeli történések lényegét. A feszültség azonban végig megmaradt és végig értesültünk minden lényeges dologról. Ezt nagyon ügyes megoldásnak érzem.
Az már a fülszövegből és a történet elejéből is kiderül, hogy itt bizony valaki meghalt és valaki gyilkolt. Nem tudom, hogy merre fognak kanyarodni az események, de nagyon remélem, hogy Lanore végre kiszabadult a "bűvölet" alól és elkezd más irányba haladni, mint eddig tette. Úgy érzem, hogy Adairtól még nem köszöntünk el véglegesen.
A kötet magyar megjelenéséről annyit, hogy gyönyörű és igényes. A kiadó többi könyvétől eltérően az a kötet kemény borítós kiadást kapott. Élvezettel nézegettem az ötletes borítót. (Egyébként a külföldi kiadások borítói is elnyerték a tetszésemet. Nem is tudok választani közülük.) A szöveg minőségével kapcsolatban is csak pozitívan tudok nyilatkozni. Határozottan látszik, hogy a kiadó szereti ezt a sorozatot, kedves nekik ez történet.
Ami viszont kellemes meglepetésként ért, hogy az írónő blogján szerepel egy bejegyzés a könyv magyar megjelenéséről.
Összességében azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó, nagyon színvonalas könyv, amely más, mint amire számítottam, de határozottan olvasásra érdemes. Azt is hozzá kell tennem, hogy elsősorban hölgyek részére ajánlom az olvasást. Fel kell azonban készülni arra, hogy ez a történet nem a rózsaszín álmot mutatja meg. A szerelem a legtöbb esetben kegyetlen, birtokló és helyenként erőszakos. Ez az igazság. A kötet szereplői nem igazán idealizáltak. Emberek, akik élik az életüket, bűnöket, kicsapongásokat követnek el, fitogtatják hatalmukat és éreznek és van valamilyen lelki sérülésük. Az írónő úgy alkotta meg a regényt, hogy az események köre körbe ér, bezárul. A jelenben kezdünk és ott is fejezzük be. Közben pedig megismerünk minden tényezőt, ami fontos az ítéletalkotáshoz. Ha valaki nem akarja a trilógiát olvasni, akkor mindenképp meg kell nyugtatnom, hogy ezzel a kötettel is kerek történetet kap. Mégis elérte azt nálam a könyv, hogy pörögnek a fejemben a gondolatok és a nyitva hagyott apró utalásokon elindulva próbálom kitalálni a folytatás irányát. A folytatásét, amelyet biztosan olvasni fogok és amelyet nagyon várok.
A kötet magyar megjelenéséről annyit, hogy gyönyörű és igényes. A kiadó többi könyvétől eltérően az a kötet kemény borítós kiadást kapott. Élvezettel nézegettem az ötletes borítót. (Egyébként a külföldi kiadások borítói is elnyerték a tetszésemet. Nem is tudok választani közülük.) A szöveg minőségével kapcsolatban is csak pozitívan tudok nyilatkozni. Határozottan látszik, hogy a kiadó szereti ezt a sorozatot, kedves nekik ez történet.Ami viszont kellemes meglepetésként ért, hogy az írónő blogján szerepel egy bejegyzés a könyv magyar megjelenéséről.
Összességében azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó, nagyon színvonalas könyv, amely más, mint amire számítottam, de határozottan olvasásra érdemes. Azt is hozzá kell tennem, hogy elsősorban hölgyek részére ajánlom az olvasást. Fel kell azonban készülni arra, hogy ez a történet nem a rózsaszín álmot mutatja meg. A szerelem a legtöbb esetben kegyetlen, birtokló és helyenként erőszakos. Ez az igazság. A kötet szereplői nem igazán idealizáltak. Emberek, akik élik az életüket, bűnöket, kicsapongásokat követnek el, fitogtatják hatalmukat és éreznek és van valamilyen lelki sérülésük. Az írónő úgy alkotta meg a regényt, hogy az események köre körbe ér, bezárul. A jelenben kezdünk és ott is fejezzük be. Közben pedig megismerünk minden tényezőt, ami fontos az ítéletalkotáshoz. Ha valaki nem akarja a trilógiát olvasni, akkor mindenképp meg kell nyugtatnom, hogy ezzel a kötettel is kerek történetet kap. Mégis elérte azt nálam a könyv, hogy pörögnek a fejemben a gondolatok és a nyitva hagyott apró utalásokon elindulva próbálom kitalálni a folytatás irányát. A folytatásét, amelyet biztosan olvasni fogok és amelyet nagyon várok.
A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak és Lobonak!
Pontszám: 9 pont
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 480 oldal
Teljes ár: 3.980,-
Akciós ár az agaveboltban: 2.985,-
Eredeti cím: The Taken
Sorozat: Halhatatlan trilógia
Folytatás: The Reckoning, The Descent
Forrás: recenziós példány, kiadótól
Teljes ár: 3.980,-
Akciós ár az agaveboltban: 2.985,-
Eredeti cím: The Taken
Sorozat: Halhatatlan trilógia
Folytatás: The Reckoning, The Descent
Forrás: recenziós példány, kiadótól
Posted in: 9 pontos,Agave Könyvek,Alma Katsu,Halhatatlan trilógia,könyvértékelés,recenzió 2012,romantikus,thriller
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése