Interjú Benyák Zoltánnal

Hogyan ismertem meg az író műveit? Bevallom, hogy teljesen véletlenül. Egyszer csak a szemem elé került a Veszett lelkek városa című könyv. A fülszövege rögtön megragadott. Mindig is vonzódtam a misztikus írások  felé, ezért nem is váratott magára sokáig a beszerzés és az olvasás sem. A sorok egy különleges történetet és egy egyedi olvasási élményt rejtettek. Természetes, hogy az író többi könyvére is kíváncsi lettem, be is szereztem a Kvartett című kiadványt, aztán az élet eseményei elsodortak és az olvasásig nem jutottam el. De ami késik... :) Aztán nem találkoztam több Jonathan Cross név alatt megjelent kiadvánnyal. (Nem, nem írtam félre a neveket: Jonathan Cross és Benyák Zoltán egy és ugyanaz a személy.) Cserébe viszont az idei évben feltűnt Benyák Zoltán neve a könyvek borítólapján. Ezt az interjút is egy, a közelmúltban megjelent kiadvány, az Ars Fatalis története ihlette.

Egy nagyon váratlanul érkezett megkeresésnek köszönhetően - amelyet nagy megtiszteltetésnek vettem -  foghattam kezembe az Ars Fatalis - A végzet játszmája című könyvet. Felejthetetlen élményt nyújtott a számomra a történet. Olyan mély nyomokat hagyott bennem a könyv és mondanivalója, hogy még napok múlva is keringtek a gondolatok a fejemben, amelyek végül kérdésekben öltöttek formát. Ahogy maga az író sem tudott ellenállni a gondolatok papírra vetésének, úgy én sem akadályoztam meg ezeknek a kérdéseknek a felszínre bukkanását. Aminek nagyon örülök, hogy Zoltántól választ is kaptam a feltett kérdéseimre. Ezeket a kérdéseket és az író válaszait osztom meg most veletek. Remélem érdekesnek és informatívnak találjátok őket. 

Shanara: Az Ars Fatalis már borítójával és fülszövegével is egy misztikus, titokzatos történetet sejtet. A könyv előszavában említésre is kerül, hogy ez a történet meg akart születni, meg akart íródni. Meddig tartott a „vajúdás”? Meddig érlelődött a gondolat? Meddig tartott ezeknek a gondolatoknak a papírra vetése? 

Benyák Zoltán: Az alapgondolat már nagyon régen a fejemben forgott. Az ember életét befolyásoló dolgok, a sors, a szerencse, a halál megszemélyesítésének gondolata újra és újra visszatért. Muszáj volt megírnom, hogy ne kínozzon tovább. A nyers szöveg végül kilenc hónap alatt született meg, ami nálam valami mágikus időtartomány lehet, mert rendszerint ennyi idő alatt szülök meg egy regényt. Az első szótól, a megjelenésig két év telt el. Ami érdekes lehet, hogy az először megszületett szövegrész London bombázása lett, ami végül az utolsó fejezetek egyikévé vált. Az utómunka sok időt vett igénybe. A regényt egyébként Antal József szerkesztette, akit mindenképpen szerettem volna megnyerni erre a feladatra. 

S: A regény műfaji besorolásával személy szerint gondban voltam. Számomra legközelebb talán a mágikus realizmus áll a történet stílusához. Mi a véleményed a saját műved műfaji besorolásáról? 

BZ: Nem gondolkodtam soha a besoroláson. Azt hiszem, kategorizálások többet ártanak, mint használnak. Arra szoktam buzdítani minden olvasót, hogy szándékosan lépjen ki abból a műfajból, ahol olvasni szeret. Ott biztosan meglepetések várnak majd rá, jók és rosszak is. Egy író esetében ez egyenesen kötelező. Aki ennek ellenére mágikus realizmusba akarja sorolni az Ars Fatalist tegye nyugodtan. Ebben a kategóriában az a szép, hogy igaznak érzem az életre is. A hétköznapok egyszerre hidegen valóságosak és csodásak. Az Ars Fatalis pedig az életet próbálja bemutatni a maga egyedi, és talán groteszk formájában. 

S: Van olyan szereplő az Ars Fatalisban, akivel úgy érzed, hogy könnyen tudnál azonosulni, illetve aki a legjobban hasonlít hozzád? 

BZ: Anton karakterét inkább irigylem. A helyszínek leírásánál, így Isztambulnál, Budapestnél, Dublinnál ugyan személyes élményeket írok meg, de azt nem engedhettem meg magamnak, hogy folyton úton legyek. Ő nyughatatlanabb. Annyit akar látni az életből, amennyit csak lehet. Ahogy regényben is írtam, nem is csoda, hogy az ilyen Anton féle nyitott szemmel járó vándorok fura dolgokra bukkannak. Írás közben úgy gondoltam, jó lenne úgy élni mint ő, ha csak egy kis időre is. 

S: Ezzel a válasszal egy másik, fel nem tett kérdésre is választ kaptam. Mégpedig arra, hogy a helyszínek leírásait mennyire befolyásolták a személyes élmények. Köszönöm a választ! De azért nem elégszem meg ennyivel. :)

A hazai olvasó korábban Jonathan Cross álnéven találkozhatott az írásaiddal. Nagyon örülök neki, hogy nem szükséges már angolszász írói álnevek mögé bújnia egy magyar szerzőnek ahhoz, hogy műveiket megvegyék és olvassák a hazai olvasók. Jonathan Cross név alatt fognak még megjelenni művek? Esetleg valamilyen műfaji megkülönböztetést fog jelölni ez az írói álnév vagy véglegesen feledésbe merül és ezután csak Benyák Zoltán néven megjelenő művekkel találkozhatunk majd a boltok polcain? 

BZ: Azt nem tudom, mennyire éri meg idegen név mögé bújni. Ahhoz statisztikák, tanulmányok kellenének. Én azért tartogattam a nevem mostanáig, mert azt hittem, hogy a kezdeti pár könyv után másképp írok majd. Azután teltek az évek, és most az első könyvemre, a Veszett lelkek városára még mindig büszke vagyok. Nem akarom megtagadni. Nem lettem más. Mindkét név én vagyok. Hiába is akarnék másként írni, nem menne. Persze nem is áll szándékomban. Reményeim szerint a Cross név nem merül feledésbe. Most is készülünk néhány másik íróval közösen egy e-book kiadására, de azt remélem, a következő könyvön megint Benyák Zoltán név állhat majd. 

S: Az idei könyvhéten egy másik regényed, A háború gyermeke című írás megjelenésének örülhettek a rajongók. Alig pár hónappal később pedig kezünkbe foghattuk az Ars Fatalis című kiadványt. Az elsőként emlegetett művet nem ismerem, de az Ars Fatalisról csak elismerően tudok nyilatkozni. Nem telt el sok idő a két megjelenés között, mégsem érzem összecsapottnak a történetet. Remélem, hogy ez egy tendenciának tekinthető és akkor egy termékeny időszak kezdetét jelöli. Hogy érzed ezt Te magad? 

BZ: Nem írok sem többet, sem kevesebbet, mint eddig. Az utóbbi években nem jelent meg tőlem szinte semmi, mert a kiadók és én nem találtunk egymásra, de közben a történetek azért formálódtak. Ezek az írások kerülhettek most polcra, köszönhetően a Grafoman és a Historium kiadóknak. 

S:  Kapcsolódom az előző kérdéshez, illetve az Ars Fatalis előszavában leírtakhoz. Vannak-e még a közeljövőben megszületésre váró hasonló gondolatok a fejedben? Ha igen, akkor milyen stílusú, műfajú írásokra számíthatunk? Kaphatunk-e pár információt, egy kis előzetest a következő történetből? 

BZ: A most készülő regényt szintén régóta tervezgetem. Jelenleg Az idő bolondjai munkacímen fut, és ebből már ki is derül, hogy a folyton múló idővel, a régi démonommal foglalkozom. A téma nagyon fontos számomra. A szöveg hangulata sötétebb lesz, mint az Ars Fatalisé, de úgy érzem, érdekes szereplőket, és kellően rendhagyó szituációt sikerült kitalálnom. Szeretném, ha jövőre megjelenne. 

S: Ez már most izgalmasan hangzik.

Nem titok, hogy engem elvarázsolt az Ars Fatalis. Milyenek az eddigi visszajelzések a könyvvel kapcsolatban? Biztatóak az eladási adatok vagy még kell egy kis idő, amíg a történet megtalálja az olvasóközönségét? 

BZ: Adatokat nem tudok, de az első visszajelzések pozitívak. A tervem az volt, hogy az élet misztériumát jelenítsem meg egy érdekes könyvben, méghozzá úgy, hogy egyszerre legyen izgalmas, és filozofikus. Hogy ne tudják besorolni a szépirodalomba, a szórakoztatóba, vagy bárhová. A vélemények alapján ez sikerült. Azt remélem, nem úgy gondolnak rá az olvasás után, hogy ez a regény egyik zsáner sem volt igazán, hanem hogy mindegyik egyszerre. 

S: Amennyire stílusomhoz közelinek érzem az Ars Fatalist, annyira nem érzem annak A háború gyermeke című kötetet. Pontosan a korszak miatt, amiben játszódik a történet. Mennyire erős a háború hatása ebben a történetben? Ajánlható, illetve fogyaszthatónak tekinthető a történet az Ars Fatalis stílusát kedvelő olvasóknak? Az én érdeklődésem igazán a Pokoli szimfóniák című kiadvány keltette fel, bár tudom, hogy ez a kötet több szerző együttes munkájának eredménye. 

BZ: A háború gyermeke sok szempontból hasonló. Aki elolvassa majd az Ars Fatalis mellé, az érezni fogja, hogy ez ugyanaz az író. Nem klasszikus háborús regény, nem a harcon van a hangsúly, hanem a háborús traumán. A felvetett kérdések mások ugyan, mint az Ars Fatalis esetében, a háttér is más, de az író tolla, eszközei, a szöveg hangulata mind hasonló. 

A Pokoli szimfóniákat négy másik íróval közösen jegyzem. Szeretem azt a kötetet, örülök, hogy benne lehettem. Az ilyen antológiák mindig tele vannak meglepetéssel a formájuknál fogva. Minden szövegfaragó másképp dolgozik, és más mesét kerekít. Az én kisregényem abban a kötetben egy olyan írás, ami az Ars Fatalishoz fogant annak idején, de önállóvá nőtte ki magát. Ott is a halál jelenik meg, a borongós Velence utcáin, ott is egy tragikus emberi sorsot ismerhetünk meg. 

S:  Egy egyszerű és mégis összetett kérdés: közeli és távlati tervek? Értek ez alatt író-olvasó találkozót, dedikálást, egyéb népszerűsítési lehetőségeket. 

Győrben a november tizenegyedikei könyvszalon után a Historium Kiadó szervezésében futó HistoryConon leszek megtalálható decemberben Dunaszerdahelyen. Utána pedig vár az íróasztal és a billentyűkoptatás.

Köszönöm a tartalmas és informatív válaszokat!

Remélem, hogy a billentyűkoptatás eredménye egy vagy éppen több hamarosan megjelenő kötet lesz. Addig is van még bepótolni valóm olvasás terén, mert a Kvartett már a polcomon sorakozik és olvasásra vár. A Pokoli szimfóniák kötet mindenképpen a polcomon fogja végezni és a közeljövőben olvasni is szeretném majd, mert nagyon érdekelnek a benne szereplő írások. Még A háború gyermeke kötettel szemben is sikerült felkeltened az érdeklődésem.

További információk: 

Az író oldala: www.jonathancross.hu

A háború gyermeke könyvtrailere.

Az Ars Fatalis könyvtrailere.

Interjú Benyák Zoltánnal a Pátria rádión

Posted in: Benyák Zoltán (Jonathan Cross),interjú