hétfő, november 05, 2012
Shanara
Kellemes meglepetésként ért a felkérés a könyv olvasására. Nem is mondtam nemet, mert egyébként is tervezetem a regény olvasását. Nagyon jól tettem, hogy így cselekedem, mert kár lett volna kihagyni ezt az élményt.
Az író neve nem ismeretlen előttem, bár az általam korábban olvasott könyvét még írói álnéven (Jonathan Cross) publikálta. Örülök neki, hogy ez a regénye már nem írói álnév alatt jelent meg. Végre elérkezett az az idő, amikor a magyar szerzőknek nem kell angolszász nevek mögé bújniuk. Kifejezetten örülök ennek.
Az író neve nem ismeretlen előttem, bár az általam korábban olvasott könyvét még írói álnéven (Jonathan Cross) publikálta. Örülök neki, hogy ez a regénye már nem írói álnév alatt jelent meg. Végre elérkezett az az idő, amikor a magyar szerzőknek nem kell angolszász nevek mögé bújniuk. Kifejezetten örülök ennek.
A könyv borítója és a fülszövege már korábban felkeltette az érdeklődésem. Amikor azonban a kezembe fogtam a kötetet, akkor meg kellett állapítanom, hogy bizony a kiadvány, a borító sokkal szebb, mint amilyennek a képeken látszik. Már csak a beltartalom ellenőrzése volt hátra és az sem váratott sokáig magára. :)
A könyv fülszövege elég szűkszavú és sokat sejtető. Nem is nagyon lehet sokkal többet elárulni ebből a történetből úgy, hogy ne csapjuk agyon a lényegét. Szóval véleményem szerint a fülszöveg tökéletes. De azért megpróbálok mégis írni pár sort a történetről. Főszereplőnk, Anton Pal magyar anyától és angol apától született, lakhelye az egész világ. Amolyan vándor féle. 16 évesen szánta rá magát a világjárásra, sok mindent megélt, átélt, sok felé járt. Olyat azonban, amit Isztambulban és utána tapasztalt, eddig még nem élt meg. Még neki is nehezére esik elhinni az eseményeket, de lassan kibontakozik előtte a történések lényege. Miért is fontos az isztambuli piacról származó üveggolyó, a budapesti bolondokházában található dobókocka vagy éppen egy holló tolla? Mindenre választ kapunk a történet végére.
A kötet, a mese szerkezeti felépítése is különlegesnek, nem éppen a megszokottnak mondható. Belecsöppenünk a történet közepébe, eljutunk valameddig a cselekményekben csak azért, hogy a következő fejezetet teljes egészében egy szereplő életútjának megismerésére szánjuk. Így haladunk végig a történeten. Mindig újabb és újabb, az események szempontjából lényeges szereplők bukkannak fel. Életük, történetük lassanként összefonódik (vagy tudatosodik bennünk, hogy már korábban összefonódott) a főszereplőével, az olvasó pedig lassanként rájön, hogy ezek egyike sem véletlen.
Ha meg kellene határoznom a kötet műfaját, akkor bizony gondban lennék. Misztikus történet? Tanmese? Életbölcsesség? Krimi? Külön-külön egyik sem, de mind együtt igen. Ha általam már olvasott műhöz kellene hasonlítani a stílusát, akkor elsőnek Carlos Ruíz Zafón A szél árnyéka című írása jut eszembe. Ha így nézzük, akkor műfajilag a mágikus realizmus elfogadható a számomra. Áááhh, nem is foglalkozom a műfaji besorolással. Csak az a fontos, hogy imádtam olvasni, mert pont annyi misztikumot, izgalmat, rejtélyt és életbölcsességet tartalmazott a történet, amennyire éppen szükségem volt. Az arányok számomra tökéletesek voltak. A történet szereplői kellőképpen sokszínűek, kellőképpen titokzatosak, ugyanakkor kellőképpen nyitottak is. Ahogy az olvasónak is kellő nyitottsággal kell fordulnia a szöveg felé, mert úgy lesz az élmény felejthetetlen. Ami különösen tetszett, hogy a szereplők nem szuperhősök, hanem hétköznapi emberek, közönséges halandók, de mégis különlegesek.
A műfaji sokféleség mellett az író stílusa is megnyert magának. Leírásai, képi megjelenítései nagyon jók. A főszereplő világjárása során sok felé megfordulunk a Földön, de a hangulat minden helyszínről visszajött. Isztambul forgatagában éreztem a fűszerek és a kávé illatát, a bazár hangulatát, Párizsban a város jellegzetességeinek rezgését, Budapesten hallottam a villamosok zaját és beszívtam a budai hegyek levegőjét és így tovább. Igen, tényleg úgy éreztem, mintha én magam is világot járnék, mintha mindenhol otthon lennék.
A leírások hangulatteremtése mellett a gördülékeny stílus is a kedvemre való volt. Az élet nagy kérdéseinek boncolgatása könnyed stílusban, érthetően és élvezetesen tálalva. Anton szkepticizmusát meggyőzőnek találtam. Mintha magamat láttam volna. :) A hinni vágyás és a logika csatája egymással, ahogy lassanként próbálja értelmezni a történéseket. A folyamatos visszacsúszások, majd az újabb meggyőződések. Ó igen, együtt ingadoztam én is a főszereplővel, bár tőle azért némiképp jobban akartam hinni, mélyebben szerettem volna megismerni a történések alapjait.
Belegondoltatok már abba, hogy mi teszi széppé és igazán színessé az életet? Mitől ennyire összetett és kiszámíthatatlan életünk eseményeinek szövete? Olyan sok apró dolog, amit egyébként észre sem veszünk. Természetesnek vagy éppen nem is létezőnek veszünk. A szerencse forgandósága, az emlékek sokfélesége, a szerelem mélysége, a zene egyedisége, a csoda ritkasága, a lázadás lehetősége, a sors kiszámíthatatlansága és még ki tudja mennyi minden. Mi lenne, ha ezek örökre eltűnnének a világból? Milyenné lenne a világ nélkülük? Érdekes felvetések.
A másik fő téma a történetben a véletlen és az eleve elrendelés kérdése és párharca. Úgy néz ki, hogy mostanában akaratlanul is ezzel a témával foglalkozó könyvek akadnak a kezembe. Nos, az író nagyon frappánsan oldotta meg a felvetett téma megválaszolását. Nem bonyolódik bele az örök párharcba és a mély fejtegetésekbe, de mégis elég mélyen és egyedi stílusban érinti a témát ahhoz, hogy elgondolkozzunk és megpróbálkozzunk az állásfoglalással. Nem választ ad, csak lehetőséget a gondolataink felszínre kerülésére vagy éppen elmélyítésére. Kinek-kinek igénye szerint.
A kiadás borítójának rám tett hatásáról már beszéltem. A stílust szintén elemezgettem. A szerkesztéssel kapcsolatban sem tudok negatívumot felhozni. Egyetlen halovány dolog árnyékolta csak be az olvasási élményemet: az én példányomból a kötet elején pár oldal kicsúszott a kötésből. (Pedig én vagyok az, aki mániákusan vigyáz a könyveire.) Remélem, hogy ez csak egyedi eset és nem a kötés általános hibája.
Összefoglalva azt mondhatom, hogy engem teljesen elvarázsolt ez a könyv. "Isten hozott a közös mesénkben!", írta a könyv elejére kedves szavait dedikálásként a szerző. Én pedig elmerültem ebben a mesében és érzésem szerint újra és újra le fog kerülni ez a könyv a polcomról egy olvasás erejéig. Abban is biztos vagyok, hogy minden egyes alkalommal ugyanúgy el fog varázsolni és mindig fel fogok fedezni valami új mondanivalót, valamit ami csak az adott pillanatban értelmezhető és csak nekem szól. Mert ennek a történetnek az élvezhetősége mellett mélysége is van. Felkerült a kedvenceim közé. Ez már önmagában is nagy szó, mert nem sok mű tudta ezt nálam elérni az utóbbi időben.
Az író így írja az előszóban: "Vannak történetek, melyek meg akarnak születni. Nekik nem lehet ellentmondani. Ki merészelne ilyet tenni? Papírra kell kerülniük. Okkal türemkednek a világra, néha olyan okkal, amit még a tollforgató sem sejt. (...) Nem tudtam tovább visszatartani ezt a történetet." Mi az, amit erre egy olvasó válaszolni tud a történet elolvasását követően? Kedves Zoltán! Részemről köszönöm, hogy ez a történet megszületett, hogy nem lehetett tovább visszatartani. Csupán merő önzésből, de azért megkérdezem: van még ilyen megszületésre váró történet? Ha igen, akkor azokat sem kellene visszatartani. Jöjjenek csak a világra! Köztünk van a helyük! :)
Érdekesség:
A kötet, a mese szerkezeti felépítése is különlegesnek, nem éppen a megszokottnak mondható. Belecsöppenünk a történet közepébe, eljutunk valameddig a cselekményekben csak azért, hogy a következő fejezetet teljes egészében egy szereplő életútjának megismerésére szánjuk. Így haladunk végig a történeten. Mindig újabb és újabb, az események szempontjából lényeges szereplők bukkannak fel. Életük, történetük lassanként összefonódik (vagy tudatosodik bennünk, hogy már korábban összefonódott) a főszereplőével, az olvasó pedig lassanként rájön, hogy ezek egyike sem véletlen.
Ha meg kellene határoznom a kötet műfaját, akkor bizony gondban lennék. Misztikus történet? Tanmese? Életbölcsesség? Krimi? Külön-külön egyik sem, de mind együtt igen. Ha általam már olvasott műhöz kellene hasonlítani a stílusát, akkor elsőnek Carlos Ruíz Zafón A szél árnyéka című írása jut eszembe. Ha így nézzük, akkor műfajilag a mágikus realizmus elfogadható a számomra. Áááhh, nem is foglalkozom a műfaji besorolással. Csak az a fontos, hogy imádtam olvasni, mert pont annyi misztikumot, izgalmat, rejtélyt és életbölcsességet tartalmazott a történet, amennyire éppen szükségem volt. Az arányok számomra tökéletesek voltak. A történet szereplői kellőképpen sokszínűek, kellőképpen titokzatosak, ugyanakkor kellőképpen nyitottak is. Ahogy az olvasónak is kellő nyitottsággal kell fordulnia a szöveg felé, mert úgy lesz az élmény felejthetetlen. Ami különösen tetszett, hogy a szereplők nem szuperhősök, hanem hétköznapi emberek, közönséges halandók, de mégis különlegesek.
A műfaji sokféleség mellett az író stílusa is megnyert magának. Leírásai, képi megjelenítései nagyon jók. A főszereplő világjárása során sok felé megfordulunk a Földön, de a hangulat minden helyszínről visszajött. Isztambul forgatagában éreztem a fűszerek és a kávé illatát, a bazár hangulatát, Párizsban a város jellegzetességeinek rezgését, Budapesten hallottam a villamosok zaját és beszívtam a budai hegyek levegőjét és így tovább. Igen, tényleg úgy éreztem, mintha én magam is világot járnék, mintha mindenhol otthon lennék.
A leírások hangulatteremtése mellett a gördülékeny stílus is a kedvemre való volt. Az élet nagy kérdéseinek boncolgatása könnyed stílusban, érthetően és élvezetesen tálalva. Anton szkepticizmusát meggyőzőnek találtam. Mintha magamat láttam volna. :) A hinni vágyás és a logika csatája egymással, ahogy lassanként próbálja értelmezni a történéseket. A folyamatos visszacsúszások, majd az újabb meggyőződések. Ó igen, együtt ingadoztam én is a főszereplővel, bár tőle azért némiképp jobban akartam hinni, mélyebben szerettem volna megismerni a történések alapjait.
Belegondoltatok már abba, hogy mi teszi széppé és igazán színessé az életet? Mitől ennyire összetett és kiszámíthatatlan életünk eseményeinek szövete? Olyan sok apró dolog, amit egyébként észre sem veszünk. Természetesnek vagy éppen nem is létezőnek veszünk. A szerencse forgandósága, az emlékek sokfélesége, a szerelem mélysége, a zene egyedisége, a csoda ritkasága, a lázadás lehetősége, a sors kiszámíthatatlansága és még ki tudja mennyi minden. Mi lenne, ha ezek örökre eltűnnének a világból? Milyenné lenne a világ nélkülük? Érdekes felvetések.
A másik fő téma a történetben a véletlen és az eleve elrendelés kérdése és párharca. Úgy néz ki, hogy mostanában akaratlanul is ezzel a témával foglalkozó könyvek akadnak a kezembe. Nos, az író nagyon frappánsan oldotta meg a felvetett téma megválaszolását. Nem bonyolódik bele az örök párharcba és a mély fejtegetésekbe, de mégis elég mélyen és egyedi stílusban érinti a témát ahhoz, hogy elgondolkozzunk és megpróbálkozzunk az állásfoglalással. Nem választ ad, csak lehetőséget a gondolataink felszínre kerülésére vagy éppen elmélyítésére. Kinek-kinek igénye szerint.
A kiadás borítójának rám tett hatásáról már beszéltem. A stílust szintén elemezgettem. A szerkesztéssel kapcsolatban sem tudok negatívumot felhozni. Egyetlen halovány dolog árnyékolta csak be az olvasási élményemet: az én példányomból a kötet elején pár oldal kicsúszott a kötésből. (Pedig én vagyok az, aki mániákusan vigyáz a könyveire.) Remélem, hogy ez csak egyedi eset és nem a kötés általános hibája.
Összefoglalva azt mondhatom, hogy engem teljesen elvarázsolt ez a könyv. "Isten hozott a közös mesénkben!", írta a könyv elejére kedves szavait dedikálásként a szerző. Én pedig elmerültem ebben a mesében és érzésem szerint újra és újra le fog kerülni ez a könyv a polcomról egy olvasás erejéig. Abban is biztos vagyok, hogy minden egyes alkalommal ugyanúgy el fog varázsolni és mindig fel fogok fedezni valami új mondanivalót, valamit ami csak az adott pillanatban értelmezhető és csak nekem szól. Mert ennek a történetnek az élvezhetősége mellett mélysége is van. Felkerült a kedvenceim közé. Ez már önmagában is nagy szó, mert nem sok mű tudta ezt nálam elérni az utóbbi időben.
Az író így írja az előszóban: "Vannak történetek, melyek meg akarnak születni. Nekik nem lehet ellentmondani. Ki merészelne ilyet tenni? Papírra kell kerülniük. Okkal türemkednek a világra, néha olyan okkal, amit még a tollforgató sem sejt. (...) Nem tudtam tovább visszatartani ezt a történetet." Mi az, amit erre egy olvasó válaszolni tud a történet elolvasását követően? Kedves Zoltán! Részemről köszönöm, hogy ez a történet megszületett, hogy nem lehetett tovább visszatartani. Csupán merő önzésből, de azért megkérdezem: van még ilyen megszületésre váró történet? Ha igen, akkor azokat sem kellene visszatartani. Jöjjenek csak a világra! Köztünk van a helyük! :)
Érdekesség:
- Ars Fatalis a facebook-on.
- Ars Fatalis könyvtrailer.
- Könyvheti interjú a szerzővel. (A háború gyermeke című könyv megjelenése alkalmából.)
- Az író oldala: http://www.jonathancross.hu/
- A kiadó oldala: http://grafo-man.blog.hu/
A könyvet és a felejthetetlen olvasási élményt köszönöm a szerzőnek!
Pontszám: 10 pont csillaggal (kedvenc lett)
Kiadó: Grafoman Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 282 oldal
Teljes ár: 2.500,-
Forrás: recenziós példány, szerzőtől
Teljes ár: 2.500,-
Forrás: recenziós példány, szerzőtől
Posted in: 10 pontos,Benyák Zoltán (Jonathan Cross),dedikált,Grafoman Kiadó,kedvenc lett,könyvértékelés,mágikus realizmus,magyar szerző,recenzió 2012
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése