Simone Elkeles: Perfect Chemistry - Tökéletes kémia

Senki sem az, akinek látszik

Amikor a Könyvmolyképző elkezdte kiadni a Vörös pöttyös kiadványait, gyakorlatilag minden könyvüket elolvastam. Tettem ezt azért is, mert amikor én tini voltam nem voltak ilyen kiadványok, pedig már akkor is igényeltem volna. De itt volt a lehetőség pótolni az elmaradást és ezt meg is tettem. Aztán úgy éreztem, hogy vagy a minőség csökkent vagy én kezdek kicsit megtelni az ilyen témájú könyvekkel (úgy néz ki, hogy sikerült bepótolnom, amit kellett, mert elmúlt a hiányérzetem), ezért kicsit hanyagoltam a kategória kiadványait. Bár inkább úgy mondanám, hogy jobban megválogattam, hogy melyiket olvasom el. Nem csoda tehát, ha kicsit félve vettem kezembe a könyvet, de a sok jó kritika meggyőzött, hogy ezt olvasnom kell.

Brittany a pomponlányok csapatkapitánya, aki elkényeztetett, gazdag leányzónak tűnik, de ez csak a látszat. Brittany nővére komoly beteg, ez nagy hatással van a lányra, aki ettől komolyabban gondolkozik és sokkal érzékenyebb, mint az osztálytársnői. Családja azonban nagyon ügyel arra, hogy kifelé minden tökéletes legyen, így Brittany is „álarcot húz” és érzékeny lelkét az elkényeztetett, gazdag lány stílusa mögé rejti, nővére betegségéről kevesen tudnak.

Alex a város másik részén lakik, a mexikói negyedben. Tagja a Latin Vér nevű bandának. Az apját még akkor megölték, amikor ő gyerek volt. A bandába azért lépett be, hogy védelmet biztosítson a családjának. Ő az ügyeletes rosszfiú az iskolában, mellette egy autójavító műhelyben dolgozik délutánonként.

A sors fintora, hogy ez a két teljesen különböző, de alapjaiban mégis hasonló ember tanulópárt kénytelen alkotni kémiaórán. A kémia azonban nem ismeri a határokat, a bőrszíneket és nem akar megfelelni a társadalom elvárásainak.

Szokványos történetnek tűnik? Egyáltalán nem az. Soha nem gondoltam volna, hogy ebben a témában ilyen történetet lehet letenni az asztalra, de mégis sikerült. Vélemény? Még most sem igazán tudom szavakba foglalni, hogy mit is gondolok. Elkezdtem olvasni a könyvet és rögtön magával ragadott a stílusa. A párbeszédek érdekesek és humorosak, ahol szükséges volt feszültséggel teltek. A szövegből a drámai helyzetek és érzelmi csúcs-, illetve mélypontok sem hiányoznak. A két főszereplő esetében fantasztikus karaktereket teremtett meg az író. Szimpatikus volt, hogy a történet elbeszélése nem egy személy szemszögéből történik, hanem a két főszereplő nézőpontját váltogatva haladunk előre. A nézőpontváltások nagyon jól sikerültek, nem zavarták össze a cselekmény folyását. Azért is örültem ennek, mert így sokkal hangsúlyozottabban jelentkeztek az érzések, gondolatok, sokkal nagyobb súlyuk volt a cselekményeknek, jobban a felszín mögé láttam és így jobban el tudtam merülni a történetben.

Nagyon csodálkozom azon, hogy nem találtam idegesítőnek az iskolai környezetet. Az írónő ügyesen megoldotta, hogy bár az iskolában játszódik a történet java része, de ez mégse legyen nyomasztó, idegesítő, sablonos. A családon belüli feszültségek, a bandaháborúk hangulata, a megfelelési kényszer, a színlelések sokasága mind nagyon valósan ábrázolt. Tényleg ott éreztem magam a középiskolában, az utcákon. A spanyol kifejezések, mondatok adnak a könyvnek egyfajta hangulatot, pikantériát. A kiadó piros pontot érdemel azért, hogy ezeket a kifejezéseket kigyűjtötte a kötet végére, így ha spanyol tudásunk hiányos vagy éppen nincs, akkor sem maradunk tudatlanok.

Az egyik előítéletem az volt a könyvvel kapcsolatban (mielőtt nekikezdtem volna), hogy fiatalok a szereplők. De az írónő ezt is nagyon frappánsan megoldotta. Két olyan fiatalt állított a középpontba, akik sokkal komolyabban és felelősségteljesebben gondolkoznak, mint az átlag. Ezzel sikerült elérni azt, hogy komolyabbnak érezzük őket is és a cselekményt is (ami tartalmaz egyébként nagyon kemény és véresen komoly elemeket is), így nem csak a tini korosztály, de a kicsit vagy jóval idősebbek számára is élvezhető a könyv.

Úgy gondolom, ha legalább 15 évvel fiatalabb lennék, akkor ennek a könyvnek az elolvasása után én bizony Alex Fuentes képeivel tapétáznám ki a szobám falát. Többet szerintem nem is kell mondanom. Az viszont biztos, hogy tinikorból már bőven kilépve is nagyon élveztem ezt a könyvet. Gondolom ebben annak is szerepe van, hogy nem csak a csókolózásig jutnak el a szereplők és a döntéseiknek is jóval komolyabb következményeik vannak, mint általában. Vannak a történetben csöpögős részek, a könyv vége kicsit összecsapottra sikerült, de hajlandó vagyok még ezt is elnézni, mert van mondanivalója, méghozzá nagyon aktuális mondanivalója a történetnek. Mindezek mellett pedig még jól is szórakozunk.

Egy szó, mint száz, ez a könyv nagyon jól sikerült. Ha valakiben van még előítélet, akkor félre vele és kezdjen bele az olvasásba. Ha valakinek esetleg hiányérzete támadna, akkor jó hír, hogy a Fuentes testvérektől nem kell elbúcsúznunk, mert van még két regény, amiben találkozhatunk velük. Remélem idehaza is gyorsan a boltokba kerülnek majd a kötetek.

Pontszám: 10
Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 416 oldal
Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Perfect Chemistry
Folytatás: Rules of Attraction

Posted in: 10 pontos,2012,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Simone Elkeles,Vörös pöttyös