Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. április 10., kedd

Stigmata (film)

Nem vagyok vallásos, de ez az a film, amit a témája ellenére, vagy éppen azért újra és újra előveszek, megnézek és elmerülök benne.Van olyan, aki még nem látta?  Amikor megállok a filmes polc előtt, hogy kiválasszam a következő néznivalót, a kezem időnként magától indul el a fim tokja felé, és veszi le a polcról. Ilyenkor nem állok ellen, mert tudom, hogy jól fog esni, ha újra végignézem.

Miről is szól a film? Andrew Kiernan pap és tudós egy személyben. Feladata, hogy a világban előforduló csodákat megvizsgálja és megcáfolja. Egyik útja során kitérőt tesz egy brazíliai kis falu templomához, ahol egy könnyező szobrot talál. A szobor a templom papjának, Alameida atyának a halálakor kezdett el könnyezni. Magyarázat nincs. Andrew jelentést tesz a felettesének, aki szerint nincs is ügy. Alameida atya rózsafüzérét egy kisfiú ellopja és eladja egy turistának, aki ajándékként hazaküldi a lányának, Frankie-nek. Frankie tipikus huszonéves lány, aki bulizik, dolgozik és éli az életét. A csomag megérkezése után azonban fura dolgok történnek vele. Stigmák jelennek meg a testén. A Vatikán Andrew Kiernant állítja rá az ügyre, aki olyan dolgoknak lesz szemtanúja, amire nem is számított korábban.
Ha valamivel meg kellene fogalmaznom a hitvallásom, akkor ez a film erre tökéletesen alkalmas. Pontosan arról szól, amit igazán gondolok. Pontosan azokat a kérdéseket feszegeti, amelyek már sokszor foglalkoztattak korábban is.

Van egy visszatérő, többször elhangzó idézet a filmben, amely teljesen megérintett.
"Jézus mondta: Isten országa bennetek van és körülöttetek. Nem fából és kőből épült házakban. Hasítsd szét a fát és én ott leszek. Emeld fel a követ és megtalálsz."
A film mondanivalója szerint az egyház sokszor nézi a saját érdekeit és sokszor titkol el információkat, amikor az nem megfelelő vagy összeegyeztethető a céljaival. Igazi szentség és igazi hit pedig kialakulhat az egyház által megszabott kereteken kívül is. Hit és hitetlenség. Gonosz és szentség.
Ami igazán magával ragad mindig az a képi és zenei megjelenítés. A film főcímzenéjét egyszerűen imádom. A vad techno és a templomi hangulatot árasztó dallamok keveréke. Tökéletes választás. A képi megjelenítés is fantasztikus. Frankie stigmáinak megjelenése, létrejötte borzongató és nagyon hatásos. Két igazán kedvenc jelenetem is van. Az egyik amikor Frankie ágya a falnak vágódik, ő felemelkedik róla, majd fekvő helyzetéből átfordul és úgy áll a levegőben, mintha a kereszten lógna. A másik kedvencem, amikor az érsekségen a kandallóból kicsap a tűz, lángba borítja a szobát és a lángoló szoba közepén ott ül Frankie az ágyban.

A szereplőkről is csak kedvezően tudok nyilatkozni. Gabriel Byrne-nek nagyon jól áll ez a szerep és Patricia Arquette is meggyőzően alakítja a vad, hitetlen, de stigmatizált lányt.

A DVD kiadással van egy visszatérő problémám. A filmben több nyelven (spanyolul, olaszul, latinul és még ki tudja milyen nyelven) megszólalnak, de magyar felirat csak akkor kerül a képernyőre, ha az egész filmet felirattal nézzük végig vagy pedig mindig visszatekergetünk és feliratot teszünk az adott szakaszra, majd levesszük onnan, ha nincs már rá szükség. Nagyon hiányzik a lemezről az a sáv, amely a szinkron mellé odatenné az ilyenkor szükséges feliratokat.

Sok, kevésbé kedvező véleményt is olvastam korábban a filmről. El tudom fogadni, amit azokban a kritikákban leírnak, mert igaz, de engem valahogy hidegen hagy. Minden egyes alkalommal beszippant ez a film és a készülék elé szögez. Nekem nem is kell más. Aki még nem látta, nézze meg és döntse el maga, hogy mi a véleménye.


Eredeti cím: Stigmata
Bemutató (USA): 1999. szeptember 10.
Magyar cím: Stigmata
Magyar bemutató: 2000. február 10.
DVD megjelenés: 2005. július 12.
Műfaj: thriller, horror
Rendező: Rupert Wainwright
Szereplők: Patricia Arquette, Gabriel Byrne, Jonathan Pryce, Nia Long, Portia de Rossi, Rade Sherbedgia, Michael Lombard, Enric Colantoni

4 megjegyzés:

Unknown írta...

töltsétek kérlek fel a youtubra!!! könnyebben tudom nézni!!!am nekem is a kedvenc filmem!!!

Unknown írta...

töltsétek kérlek fel a youtubra!!! könnyebben tudom nézni!!!am nekem is a kedvenc filmem!!!

Unknown írta...

kérlek töltsd fel youtubra!

Unknown írta...

kérlek töltsd fel youtubra!

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons