John Ajvide Lindqvist: Hívj be!

Nagyon régóta várt már nálam olvasásra ez a könyv. Még 2009-ben kaptam a páromtól. Azóta mindig eléfurakodott valami más. Hogy miért került most elő? Egyike a Csökkentsd a várólistádat 2012 felhívásra benevezett könyveimnek. Így legalább volt még valami motiváló erő, ami rávett az olvasásra.
Annak idején olvastam a könyv körül kialakult rajongásról. Aztán nem sokkal később elkészült belőle a filmverzió is. Először a svéd film, majd az amerikai feldolgozás. Filmek közül a svéd verziót láttam. Talán azért is vártam ennyit az olvasással, hogy a fejemben egy kicsit fakuljanak az emlékek, mert a beharangozások miatt én egy kicsit többet vártam.

Most sorra került a könyv és meg kell mondjam, hogy nem fog a kedvenceim közé tartozni. De nézzük a pro és kontra elemeket, mert ezt a könyvet nem tudom másképp értékelni. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy az értékelés tartalmazhat spoiler utalásokat.

Nézzük akkor először a pozitívumokat. Tetszett, hogy európai író és ráadásul skandináv író sorait olvashattam, nagyon kevés skandináv könyvet olvastam eddig. Tetszett, ahogy a hétköznapi problémákat (gyerekek közötti erőszak, bántalmazott gyerekek, a külvárosi élet, stb.) ötvözte a nem mindennapi jelenségekkel, így a vámpírok életmódjával. Eli gyermekként való megjelenítése is egy érdekes mozzanat. Anne Rice óta nem igazán találkoztam a gyermek vámpír kifejezéssel és jelenséggel, főleg nem úgy, hogy meghatározó szerepet tölt be a gyermek a regényben. Mindkét író olyannak festette meg a gyermek vámpírt, aki segítségre szorul, de nagyon veszélyes is tud lenni. Pozitívumkét értékeltem a történet szempontjából, hogy a  két főszereplő ha csak külső megjelenésre is, de hasonló életkorú volt. Így Oscar könnyebben elfogadta az elfogadhatatlant. A hagyományos vámpír megjelenítéshez való ragaszkodás jót tett a könyvnek, így volt az igazi. A feszültséghez és a hangulathoz természetesen hozzájárult a lerobbant külvárosi környezet is. Ideális helyszínválasztás. Az Oscar ellen elkövetett bántalmazások igazán megrázóak voltak. Ismételten meg kellett állapítanom, hogy a gyerekek néha sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni, mint a felnőttek.

Ha már a felnőtteknél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy ebben a könyvben annyi lecsúszott, részeges, életcéllal nem rendelkező felnőtt szerepelt, ami már egy kicsit dühítő (vagy inkább elkeserítő?). Úgy érzem már át is tértem a negatívumokra, akkor merüljünk is bele jobban. A könyv szerintem túl írt, indokolatlanul vastag és nagyon sok felesleges részletet tartalmaz. A leírások, részletek célja mindenképpen az lett volna, hogy növelje a feszültséget, de az író átesett a ló másik oldalára és néhány helyen feszültég helyett már az unalom reakcióját váltotta ki belőlem az elhúzódó jelenetekkel. Néhány rész eléggé szájbarágósra sikerült. Mindent többször megemlített és bizonyos dolgokra állandóan emlékeztetett (pl. Gösta és macskái esetében a szaghatások). Azért több helyen elgondolkoztam olvasás közben, hogy esetleg az írónak nincsenek e valamilyen titkolt hajlamai, mert több esetben kicsit betegesnek éreztem a leírásokat. Ezek közé sorolnám a pedofíliát, az alkoholizmust, az erőszakot, a szipuzást és a bolti lopást. Amit nem tudtam elfogadni és nem tudtam teljesen hova tenni az Eli vagy Elias nemváltása vagy inkább nemtelensége vagy valami hasonló. Az elején lány, aztán elárulja, hogy fiú (is), aztán meg kiderül, hogy egyik sem. De magyarázatot nem igazán kapunk rá, hogy miért is lett így. Van egy visszaemlékezés, amiben olvashatjuk, hogy valamit csinálnak vele, de ez nem indokolja meg a nemi szervek teljes hiányát. Már csak azért is, mert Hakan esetében a nemiség ékes bizonyítéka végig jelen volt.

A karakterfejlődéssel nincs komolyabb problémám, hiszen Oscar esetében ez elég látványosra sikerült. A többieket meg a megrázkódtatások különböző szakaszaiban hagyjuk ott a regény végén. Remélhetőleg tanulnak a hibáikból. Főleg akinek még maradt rá lehetősége.

A könyvet a kiadó első körben a Vörös pöttyös sorozat részeként jelentette meg. A második kiadás már Hard Selection válogatásba tartozott. Véleményem szerint a második elgondolás az igazi. Ez a könyv nem illik a Vörös pöttyösök közé, keménynek viszont nagyon is kemény.

Nem fogott meg annyira a történet, amennyire számítottam rá. Nem volt olyan rémísztő, olyan érdekfeszítő, néhány résztől eltekintve inkább lassabb cselekményűnek mondanám. Ennek ellensúlyozására viszont véres, kegyetlen és megdöbbentő. Van mondanivalója a könyvnek, van mire felhívnia a figyelmet. A felvetett problémák nagyon is aktuálisak, de a kivitelezéssel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Azért azt is hozzá kell tennem, hogy ez az író első könyve, amit ha figyelembe veszünk, akkor nagyon is szép munkát tett az olvasói kezébe (még ha nem is tökéleteset). Örülök, hogy elolvastam, de nem lesz a kedvencem és nem valószínű, hogy újraolvasásra fog ösztönözni, ha ránézek a kötetre a könyvespolcon.

Pontszám: 7

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2009.

Terjedelem: 592 oldal
Sorozat: Hard Selection

Eredeti cím: Lat den ratte komma in
Forrás: magánykönyvtár (ajándék)

Posted in: 2012,7 pontos,Csökkentsd a várólistádat 2012,horror,John Ajvide Lindqvist,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Sötét örvény,vámpír