Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. július 21., szombat

Nyereményjáték a tízezres bűvöletében

Ahogy már korábban beharangoztam, nagyon örülök neki, hogy a blog látogatottsága lassan eléri a tízezres értéket. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy az olvasóimat játékra hívom és természetesen ajándékkal, illetve nyereménnyel is készülök, amelyet a 10000. oldalmegnyitást követően fogok kisorsolni a helyesen válaszolók között.

Kezdjük először a nyereménnyel, amely ötvözi a blog eddigi életében előfordult műfajokat: van benne krimi, thriller és természetfeletti is. Ez a könyv pedig nem más, mint John Connolly A Fekete Angyal című regénye.

http://moly.hu/konyvek/john-connolly-a-fekete-angyal


Na, akkor nézzük a kérdéseket, amelyek a blog eddigi "életére" vonatkoznak és természetesen a válaszok is fellelhetők a megfelelő bejegyzésekben vagy a főoldal megfelelő helyein. Aki figyelemmel kísérték az oldalon megjelenő bejegyzéseket, azoknak (remélhetőleg) gyerekjáték lesz a válaszadás. :)


1. Milyen típusú, műfajú könyvek bemutatására, értékelésére, ajánlására jött létre eredetileg ez a blog?
a) történelmi, néha fantasy
b) fantasy, sci-fi és krimi
c) szépirodalmi


2. A könyvértékelések mellett miről olvashattok még a blogban?
a) filmkritikákról, élménybeszámolókról
b) csak könyvértékelésekről
c) könyvekről, filmekről, egyéb élményekről, valamint interjúkat és összesítőket


3. A blog csatlakozott a Könyves blogok oldalhoz, amelynek célja a magyar blogger rovatok egységesítése, illetve az ajánlások alapján a blogok olvasottságának növelése. Melyek azok a rovatok amelyekkel ez a blog már az elejétől fogva szerepel a Könyves blogok oldalon?
a) akcióvadász, barangolás, könyv kontra film
b) akcióvadász, barangolás, megidézve, könyv kontra film, polcra került, várható megjelenések
c) akcióvadász, barangolás, könyv kontra film, magánkönyvtár gyarapodás (később: polcra került)


4. Az egyik magyar szerző könyve annyira tetszett, hogy az írójával interjút is készítettem. Ki volt ez az író?
a) Gaura Ágnes
b) Brandon Hackett (Markovics Botond)
c) Trux Béla


5. Melyik könyvben olvasható az alábbi idézet?
"Nem létezik jó feleség vagy jó férj. Csak olyanok, akik kivárják, míg eljön az idejük."
a) Tonya Hurley: Szellemlány - Hazatérés
b) Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú
c) Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan


Azt hiszem ennyi elég is lesz. :)

Válaszaitokat 2012. július 28-ig várom a shanara08(kukac)gmail(pont)com címre.
Sorsolás július utolsó hétvégéjén.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons