Paul Hoffman: Isten balkeze

Ez is egy olyan könyv volt, amelyet már régóta nézegettem, de az olvasását mindig csak halogattam. 2011. év végén pedig bekerült egy várólista csökkentő kihívás listájába. Kezdjük azzal, hogy miért akartam ezt a könyvet annyira olvasni. A borítója volt az első, ami nagyon megfogott és nem engedett szabadulni. Imádom az ilyen titokzatos és sötét főszereplőket. A fülszöveg volt a másik, ami megpendített bennem valamit. Elég érdekesen hangzott ahhoz, hogy a várólistámra kerüljön a könyv. Mégis két év kellett, hogy a kezembe vegyem és el is olvassam a könyvet.

Miről szól? Egy vallási csoport, a Megváltók 10 év alatti gyerekeket rabolnak el, illetve vesznek meg, hogy a saját ideológiájukat szolgáló katonákat képezzenek belőlük az Antigonistákkal folytatott harcukhoz. A gyerekek kegyetlen körülmények között, verések és nélkülözések közepette nőnek fel, edzenek, fejlődnek, miközben folyamatosan alakítják őket a vallási nézethez. Cale egy különleges képességekkel rendelkező, 15 éves fiú, aki már tíz éve lakik a kolostorban. Különleges bánásmódban is részesül, mert őt Boscó, a Hadviselés Lordja oktatja a többieknél is kegyetlenebb módszereivel. A barátságok kialakulását a Megváltók tiltják és keményen megbüntetik. Mégis összebarátkozik három fiatal Cale, Kleist és Henry. Egyikük véletlenül egy ajtóra bukkan, amelynek hatására több váratlan felfedezést is tesz a baráti társaság. Az események végső következménye az lesz, hogy a kis csapat menekülni kényszerül. A kolostor falain kívüli világot, a szokásokat és a hatalmi viszonyokat azonban nem ismerik. Ebben az ismeretlen világban kell a bőrüket menteniük és valahogy életben maradniuk. Különleges képességeik és az események alakulása többször bajba sodorja őket vagy éppen a segítségükre siet.

Az alaptörténetről továbbra is az a véleményem, hogy nagyon jó, ötletes és rengeteg lehetőséget rejt magában. A kivitelezés viszont nagyon nem olyan, amilyenre számítottam. Kezdjük a világgal, amelyben járunk, amelyet el kellene helyeznünk valahol és meg kellene ismernünk. Nekem nem sikerült elhelyeznem ezt a világot sehol. Ahhoz, hogy fantáziavilág legyen túl sok benne a valós utalás (Memphis, norvégok, rockerek, York, zsidók, stb). Ahhoz, hogy valós világ legyen, túl sok benne a fantasy elem. Ami a legnagyobb probléma, hogy nem éreztem ezt a keveredést helyénvalónak, illetve annyira kidolgozatlan a világ, hogy a történetet és a szereplőket innen kiemelve bárhová áthelyezhető lenne az egész és semmi problémát nem jelentene. Hiányoltam a leírásokat, utalásokat. Olyan szavakkal, kifejezésekkel dobálózik az író, mint pl. Mondok, Materazzik, stb., de nem magyarázza meg a fogalmakat, amelyeket ő maga talált ki. Aztán a könyv végére persze egy részük érthető lesz, de jó darabig értetlenül nézünk az oldalakra és így a történet nagy része, amelynek stabil alapként kellene szolgálnia a további eseményekhez, csak egyszerűen lóg a levegőben. Ugyanezt hiányoltam a szereplőknél is. Felállította a bábokat a táblán és elkezdte őket mozgatni, de nem éreztem a szereplőkben az igazi karaktert, motivációt. Még a főszereplők is végtelenül egyszerűek, sablonosak és végtelenül logikátlanok, kidolgozatlanok.

Amennyire érdekesnek találtam a fülszöveget, annyira nem találtam érdekesnek a történetet. Voltak benne néha-néha izgalmasabb, helyenként eléggé kegyetlen, sötét részek, amikor felébredt bennem a remény, hogy a végére esetleg még tetszeni is fog a történet, de aztán újra és újra csalódnom kellett. 

Kifejezetten idegesített a szerelmi vonala a történetnek. Semmitmondó, logikátlan és érthetetlen volt számomra az egész. Ahogy az összes többi résznek, ennek sem volt mélysége. Nem vártam el szívfacsaró jeleneteket, de ez a nézünk egymásra, aztán pár oldallal arrébb véletlenül, mindössze pár szóval megemlítésre kerül, hogy mi történt a takarók alatt, azért ez már nagyon durva és nagyon sekélyes. 

A történet alapjául szolgáló vallási nézetekbe és az egyébként görbe tükörnek, kifigurázásnak szánt részekbe inkább bele se menjünk, mert abból katasztrófa lesz.

Összefoglalva az a véleményem, hogy egy nagyon jó alapsztori kifejezetten nem jó kidolgozásával találtam magam szembe. Az egész regény elnagyolt, nem igazán átgondolt. Hemzseg a logikátlan részektől, a kidolgozatlan, szürke szereplőktől, a mélység nélküli cselekményektől és személyiségektől. Sötét és titokzatos főszereplőt vártam, helyette egy 15 éves, furcsa gondolkodású, dühöngő kamaszt kaptam. Úgy érzem az író nagyon sokat akart egyszerre: titokzatosságot, szerelmet, csatát, vallási nézetek különbözőségén alapuló ellentétet, lovagokat, orgyilkosokat, csalókat, kémhálózatot, felnőtté válást és még ki tudja mi minden mást, de visszaadni, megfogalmazni nem igazán sikerült az elképzeléseit. Összeszedett innen-onnan jó ötleteket (mert jó néhány ismerősnek tűnt máshonnan), de nem igazán tudott velük mit kezdeni. Az utolsó oldalakig nem is igazán értettem, hogy miért az Isten balkeze lett a könyv címe. Amikor kiderült, hogy miért, akkor pedig először döbbenten néztem, majd nevettem egyet és nagyon örültem, hogy már vége van a kötetnek.

Olyan furcsán lett vége a történetnek, hogy elgondolkoztam azon is, az én könyvem bizony hiányos. Aztán utánanéztem és rájöttem, hogy ez a kötet egy trilógia első része. A következő részt már megírta az író, de magyarul még nem jelent meg. Nem is látok rá igazán nagy reményt (ismerve a kiadó hozzáállását), hogy meg fog jelenni, de ezért a sorozatért nem fogok könnyeket hullatni. Úgy érzem, hogy én itt befejeztem Cale történetét. A sorozat többi részeiből köszönöm, de nem kérek.

Jó tanácsként csak annyit tudok adni, hogy aki igényes fantasyt akar olvasni az ne ezt a könyvet, ne ezt a sorozatot vegye a kezébe.

Pontszám: 4

Kiadó: Kelly Könyvkiadó

Kiadás éve: 2010.

Terjedelem: 368 oldal
A mű eredeti címe: The Left Hand of God
Sorozat: Isten balkeze trilógia
Folytatás: The Last Four Things

Posted in: 2012,4 pontos,fantasy,Kelly,könyvértékelés,Paul Hoffman