Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. július 16., kedd

Legyen tiéd a könyvjelző! (2)

Ahogy a korábbi nyereményjátékos bejegyzésnél már megígértem, vannak még a kincses ládikómban érdekességek, szépségek és főként megnyerni valók.

A kivitelezés némi időt vett igénybe, az időhúzás miattam történt, mert mindig közbe jött valami. A végső állapot elérésében nagy szerepe volt @borga barátnőmnek, akinek a közreműködéséért örök hálával tartozom. Szóval végre olyan állapotba kerültek a nyeremény alapját képező könyvjelzők, hogy nyugodt szívvel meghirdethetem a játék második fordulóját.
Előző alkalommal olyan könyvjelzők kerültek kisorsolásra, amelyeket a jó szerencse vetett elém. Most viszont olyan "remekműveket" szeretnék kisorsolni, amelyek készítésében tevékenyen részt vettem és tudatos tervezés eredményeként jöttek létre.
A könyvhéten több magyar szerzőt is kéretlenül letámadtam az ötletemmel, miszerint készítettem könyvjelzőket, amelyeket szeretném, ha aláírnának. Nagy szerencsémre (és remélem, hogy a tiétekre is) egyikük sem zavart el. :)

Az egyik ilyen magyar szerző Vivien Holloway, azaz Sasvári Vivien (vagy ahogy a legtöbben ismerjük, @Wee), akinek első könyve, a Pokoli szolgálat idén májusban jelent meg az Aba Könyvkiadó kiadásában. A regény egy trilógia első része, amelynek folytatása - legutóbbi információm szerint - már írás alatt van.
Szóval a könyvhéten elég vehemensen támadtam le az írónőt és egy határozott "Ne mozdulj innen, amíg vissza nem jövök!" felkiáltással elrobogtam a csomagomhoz, hogy előbányásszam a dedikálni valót. Wee nem kissé vágott meglepett, aztán pedig boldog arcot, amikor előálltam az ötletemmel, majd lelkesen dedikálta is a könyvemet és a könyvjelzőket is. Most pedig elérkezett az idő, hogy ennek az előre eltervezett támadásnak az eredményt közszemlére tegyem és pár egyszerű kérdésért cserébe nektek ajándékozzam. 

Nézzük akkor a nyereményeket, amely összesen 6 db dedikált, laminált könyvjelző a Pokoli szolgálat című könyvhöz. (A hetedik a sajátom lett! Mert ugye minden szentnek... :D)


A kérdések, amelyekkel a könyvjelzők megnyerhetők nem bonyolultak, mindössze a fülszöveg vagy a könyvről írt értékelésem elolvasásával megválaszolhatók. Szóval nyereményjátékra fel!

A kérdések:

  1. Ki az, akinek az életéért cserébe Lilian eladta a lelkét?
  2. Ki az, akinek Lilian örök életre szóló szolgálattal tartozik?
  3. Mi a bukottak jellegzetes ismertető jele?

A játékszabályok:
  • A helyes válaszokat a shanara08 kukac gmail pont com címre várom 2013. július 23-ig.
  • A helyes válaszokat adók közül hat nyertes kerül kisorsolásra (remélhetőleg) 2013. július 24-én.
  • A nyertesek nevét egy bejegyzésben közzéteszem és rögtön fel is veszem velük a kapcsolatot a megadott e-mail címen.
  • A könyvjelzőket az elérhetőségek egyeztetése után postázom.

Remélem, hogy az elektronikus postaládám tömve lesz a helyes válaszokat tartalmazó levelekkel. ;)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons