Richelle Mead: Vámpírakadémia - Vérvonalak (Vérvonalak 1.)

Problémás ember vagyok. Sokan mondták már és magam is tisztában vagyok vele. A sorozatokkal például két gondom szokott lenni: az egyik, ha végeláthatatlan és nyúlik, mint a rétestészta, már nem is szeretem annyira, de azért csak veszem és veszem, mert bizakodom; a másik gond, ha el kell búcsúznom a megszeretett világtól és a szívemhez nőtt szereplőktől. Szóval nyugodtan lehet mondani, hogy nekem semmi sem jó, egyébként pedig általában elfogadom, amit kapok. Kifejezetten jó áthidaló megoldásokat jelentenek a spin off sorozatok, amellyel a megismert világ nem tűnik el, több szereplő karaktere megalapozott és bőven adott a lehetőség az új téma kibontására, egy másik, de érdekes szál folytatására. Mondjuk úgy, hogy ilyen elvárásaim voltak a Vámpírakadémia spin off sorozatával, a Vérvonalakkal kapcsolatban is. Nem is csalódtam benne.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a Vámpírakadémia sorozatot nem olvasók részére a bejegyzés spoileres információkat tartalmaz. A pötyögésem további részeinek olvasása ebben az esetben csak saját felelősségre (és az orvossal, gyógyszerésszel történt előzetes egyeztetést követően) ajánlott! 

Hol is tartunk tehát? Sydney komoly pácban van, az alkimisták is rossz szemmel néznek rá, mert segített Rose szökésében és az azt követő eseményekben. Alkimista nem vegyül a vámpírokkal és kész. A királynőnek megválasztott Lissa Dragomir trónja is veszélyben van, mert a jelenlegi törvények szerint uralkodó csak az lehet, akinek legalább egy élő hozzátartozója van, Lissa számára ezt jelenti Jill, a féltestvére. A királynőt jobban védik, mint a testvérét, ezért Lissa trónról való letaszításának legegyszerűbb módját Jill megölése jelenti. Az első támadást követően a morák és az alkimisták összefognak, hogy biztonságba helyezzék a hercegnőt. A helyszín Palm Springs, egy kisváros, amely nagy valószínűséggel strigamentes övezet és ahol a sivatagos, napsütötte környezetben található egy, az emberi diákok részére szolgáló iskola. Mindenki meg van győződve arról, hogy Jill-t senki sem keresné egy ilyen helyen, de a lány védelméről így is gondoskodni kell, ezért vele tart Eddie, a testőri szolgálata alól felmentett damphyr, és kisebb-nagyobb bonyodalmak árán végül Sydney is, illetve a közelben fog tartózkodni Adrian, a lélekmágus mora. A beilleszkedés azonban nem egyszerű, a problémák pedig egyre sokasodnak, ez utóbbira maguk az akcióban résztvevő szereplők jelentik a garanciát.

Komoly gondban voltam a könyv elején, mert a Vámpírakadémia sorozat befejező részét még a megjelenéskor olvastam, azóta pedig elég sok idő eltelt ahhoz, hogy fehér foltok keletkezzenek az emlékezetemben a befejező eseményekkel kapcsolatban, amelyekre ez a könyv elég sokszor utal. Oka volt annak is, hogy halogattam az olvasást, mert szerettem volna összevárni a sorozat több részét és majd egymás után elolvasni őket. Sajnos ez nem jött össze, mert mint megtudtam a kiadó egyelőre felfüggesztette a további kötetek megjelenését. :( Pont ezért nem volt kedvem belekezdeni a könyvbe sem, mert rossz úgy olvasni, hogy nincs a folytatásra még csak kilátás sem. A nagy nyári meleg azonban csak a kezembe varázsolta a kötetet és nekikezdtem a történetnek.

Vitathatatlanul Vámpírakadémia stílus és vitathatatlanul attól eltérő élményt ad a ez a könyv. Jó volt újra elmerülni az ismerős világban és a mégis ismeretlen szituációban, az új kalandokban.
Az alapsorozatban Sydney volt az a karakter, akit nem tudtam igazán megkedvelni, számomra furcsa volt tartózkodó viselkedése, amely mint kiderült az alkimisták sajátja, sőt elvárás is a munkájukkal kapcsolatban. Ebben a kötetben végre az ő érzéseibe és az életébe is jobban bepillanthattam, ezért jobban megértettem a tetteit és többek között a múltbeli reakcióit is. Értékeltem azt is, hogy lassanként változik a lány és kopik az alkimista képzés által belenevelt merevség.

"A történelemben akkor következtek be a legnagyszerűbb változások, amikor egyesek képesek voltak túllépni azon, amikre mások tanították őket."

Öröm volt újra találkozni Adriannal, mert tőle legutóbb olyan kurtán-furcsán búcsúztunk el és annak ellenére, hogy minden egyes idegszálammal és sejtemmel Dmitrijnek szurkoltam, nagyon sajnáltam a bohém, de mégis érzékeny fiút. Most pedig újra itt van, próbálja túltenni magát a Rose iránt érzett szerelmén és hatalmas csalódásán. Nem egyszerű és persze a fiú meg is adja a módját a szenvedésnek, amolyan Adrian stílusban, amely egyszerre mókás és idegesítő.

A fiatalok elfoglalják a helyüket az iskolában és megkezdik a beilleszkedést, ami nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik, természetesen a hangulat olyan igazán középiskolai és a legtöbb esetben a problémák is. Ahogy Sydney, úgy én sem örültem neki kifejezetten, hogy visszakerültünk egy középiskolai falai közé és világába, de egyikünknek sem igazán volt más választása.

Sydney tetoválása többeknek is feltűnik és ő maga is tudomást szerez fémes színű tetoválásokról, amelyek hatására a diákok bódult állapotba kerülnek, illetve eredményesebbek lesznek a sportban. Ilyen fémszínű tetoválásokat eddig csak az alkimisták készítettek és csak az alkimistákon használták, összetevőik különlegesek és titkosak, ezért Sydney is valami hasonló kapcsolatot gyanít a háttérben. Mondjuk azt továbbra sem értem, hogy miért kell az alkimisták arany liliomát az arcra tetoválni? Oké, hogy így felismerik őket, de szerintem ez több bonyodalmat és problémát okoz, mint amennyi előnnyel szolgál. Bár az is igaz, hogy bonyodalom nélkül nincs történet, szóval akkor legyen. J

Az iskolai problémák és a tetoválások kérdése mellett ott van még a közeli Los Angelesben elkövetett furcsa gyilkosságok kérdése és persze az az esemény, amelynek részleteit a morák és dampyrok olyan nagyon igyekeznek Sydney elől eltitkolni. Nem kérdés, hogy minden mindennel összefügg és a bonyodalmak folyamatosan csak sokasodnak. 

Mead stílusa továbbra is szeretni való és olyan hamar újra magával rántott a hangulat, amire nem is számítottam. A mozgalmas és minden problémával teli események mellett Sydney és Adrian észrevétlenül közelít egymás felé, fel sem merül bennük, hogy ha nem is látványosan, de folyamatosan változnak. Adrian gondolatait nem közvetlenül, hanem egy egyedi szűrőn keresztül ismerhetjük meg és akkor sem teljes a kép, de Sydney gondolatai az E/1 nézőpontnak köszönhetően olyan, mint egy nyitott könyv.

"Valamiért attól, ahogy rám nézett, megdermedtem, a gyomrom pedig ugrálni kezdett, bár azt képtelen lettem volna megfogalmazni, hogy miért. Csak azt tudtam, hogy Adrian úgy néz rám, mintha most látna először... és ez megijesztett."

Bevallom, hogy nekem jobban tetszene Adrian oldalán Sydney, mint a korábbiakban Rose, mert az alkimista lány a belé nevelt rendszeresség és módszeresség miatt jobban kordában tudná tartani Adrian kicsapongásait. Gyakorlatilag már most nevelés alá vette a fiút, amelynek eddig még nincs túl sok hatása, de valami változás azért már látszik, ha más nem, hogy adott valami elfoglaltságot és célt a fiúnak. Az utolsó pár mondat azért nekem is betette a kaput rendesen, mert a belépő szereplőből ennyi nagyon kevés volt, ugyanakkor teljesen át tudtam élni Adrian reakcióját is.
Ugyanakkor rejtve ott van a történetben és a cselekményben egy kérdés, amelynek szerintem lesz még szerepe a folytatásban. Gondolok itt a strigaság állapotából a lélek által visszahozottak furcsa ízű vérére és persze a Sydney testében keringő éltető nedűvel kapcsolatban leírtakra.

És persze az örök kérdés, amiben Mead kifejezetten nagy mester: hogyan lehet így vége? 
A következő kérdés már a kiadónak szól: miért nem jelenik meg a folytatás? Hogy lehet ilyet tenni a rajongókkal? 
Tömören összefoglalva: kész vagyok! Teljesen. :)

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 333 oldal
Eredeti cím: Bloodlines
Teljes ár: 2.980,-
Folytatás: The Golden Lily, The Indigo Spell, The Fiery Heart
Kapcsolódó sorozat: Vámpírakadémia 
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,könyvértékelés,Richelle Mead,spin off,vámpír,Vámpírakadémia,Vérvonalak,YA fantasy