Heidi McLaughlin: Forever My Girl - Örökké a csajom (Beaumont 1.)

Amikor először megláttam a borítót még nem igazán érdekelt a könyv, aztán ahogy a műfaj iránti érdeklődésem egyre intenzívebbé vált, utánaolvastam az értékeléseknek és egyre inkább úgy éreztem, hogy olvasnom és birtokolnom kell a regényt. Sikerült egy jó kis akció keretén belül ráakadnom a regényre, nem töprengtem sokat, már jött is haza velem.

A főiskola futballcsapatának kapitánya és a szurkoló lányok vezére tökéletes párt alkotnak, a végletekig szeretik egymást, ha kell szembeszállnak a szülőkkel, leküzdik a köztük lévő társadalmi szakadékot. Minden tökéletes, a jövőjük ígéretes. Vagy mégsem? Egy napon Liam izgatottan érkezik vissza a városba, felkeresi a szerelmét, majd rövid búcsút követően faképnél hagyja. Tíz év telt el azóta, ez idő alatt híres rocksztár lett belőle, de egyszer sem tért vissza a szülővárosába, nem kereste a lányt, a barátait, a családját. Amikor arról értesül, hogy a legjobb barátja, Mason tragikus autóbalesetet szenvedett, tudja, hogy haza kell mennie, részt kell vennie a temetésen. A visszatérés nem könnyű és a jelenléte mindenkiben erős érzelmeket kavar.

Az évtized nem csak Liam számára telt mozgalmasan, a csendes kisvárosban is sok változás következett be, az élet Liam nélkül is haladt tovább. Josie próbálta magát túltenni a szerelme elvesztésén, lassanként talpra állt, nyitott egy virágüzletet és idővel társra is talált, aki nem más, mint a korábbi iskolatársa és jelenleg a városka egyetlen gyerekorvosa, Nick.

Nem tudom, hogy ki és mit fog meglátni ebben a regényben - szerintem mindenki teljesen mást - de számomra ez az álmaink megvalósításáról, a fiatalon hirtelen és szinte gondolkodás nélkül elkövetett lépésekről, a visszatérésről és persze az újrakezdésről szólt. Lehet, hogy sablonos, lehet, hogy helyenként gyerekes vagy éppen dühítő, de ha jó pillanatban olvasod, akkor egészen kellemes történet és teljesen megfelelő az igazi kikapcsolódáshoz.

Amit igazán szeretek - és ami erre a műfajra kifejezetten jellemző - azok a váltott nézőpontok. Ebben a történetben is váltott fejezetekben érkeznek Liam és Josie gondolatai és érzései, bár tény, hogy Liam az, akiből többet kapunk. Nem volt ellenemre. Még úgy sem, hogy az írónőnek nem igazán sikerült megértetnie velem, hogy Liam miért is volt távol 10 évet, miért nem ment hamarabb haza?

"Nekem is voltak álmaim. S az álmaimban is ő szerepelt, de ő soha nem küzdött volna az én céljaimért. Én nem az ő amerikai álmát élem. Megvan a saját álmom. A döntésemmel mindent tönkretettem."

Azt, hogy miért ment el, tökéletesen megértettem: a nagy amerikai álom, a fehér kerítéses házikó és hozzá tartozó egyéb kellékek, a társadalmi elvárások egy idő után nagyon fullasztóak tudnak lenni, nem kevesen akarnak belőle szabadulni és a saját álmaikat megvalósítani. Vagy inkább ez a nagy amerikai álom, az önmegvalósítás, a könnyű siker? Mindenki döntse el maga.

"Lehetek sikeres a színpadon, éjszakánként azonban egyedül vagyok."

Viszont az a 10 év nagyon zavar. Túl hosszú ez az idő. Főleg ahhoz, hogy az érzelmek ennyire intenzívek maradjanak. Számomra ez volt a regény egyik gyenge pontja. Na, meg Liam múltbeli viselkedése, amin jól fel is húztam magam. Elmegy, maga mögött hagy mindent, gyakorlatilag feléget maga után minden hidat, elérhetetlenné teszi magát, aztán meg csodálkozik, hogy őt nem kereste senki és persze nyavalyog, hogy a lényeges dolgokról nem értesült. Na, hiszen... Végül is úgy döntöttem, hogy a 10 év pont elegendő idő ahhoz, hogy egyes sebek begyógyuljanak, hogy érettebben álljanak a szereplők a történésekhez és persze Noah döntésének és hozzáállásának szempontjából ez így volt érdekes és lényeges.

"A végzet egy óriási baromság."

New adult műfajba sorolt a könyv, de a történet régen túllépett már az iskolapadok időszakán, mindössze a kezdeti szituáció kapcsolódik a főiskolán eltöltött vad évekhez, de a szereplőink már felnőttek. A diákéveket, a tomboló érzéseket visszaemlékezések, jelenetek formájában adagolja a szerző, mintegy tökéletes elhelyezve a szövegben és ezzel is az erősítve a jelenkor aktuális érzésein. A hatalmas szerelem hatalmas csalódást és hatalmas dühöt eredményez. Abban biztos vagyok, hogy ha Josie helyében lettem volna, az én elkeseredettségem, dühöm és tombolásom nem merül ki annyiban, mint amit az ő részéről a történet alakulása során tapasztaltam. Tény, hogy volt benne ellenállás, de erre kicsit még rá lehetett volna erősíteni és akkor intenzívebb a regény érzelmi oldala. Noah jelenléte és a szereplők vele szemben tanúsított érzései és toleranciája sokat csillapított a viharos érzelmeken.

"… az emlékekkel néha nehéz megbirkózni."

Bevallom, hogy a fülszöveg alapján nem egészen ilyen történetre számítottam, de végül is határozottan olvasmányosnak találtam. A tékozló fiú hazatérése, a mélyben parázsló és az egymás jelenlététől ismételten lángra kapó szerelem, a második esély érdekes volt ugyan és olvasmányos, de lehetett volna akár még jobb, még intenzívebb is. Bár Josie továbblépett és jelenleg párja van, az már Liam első felbukkanásakor is látszik, hogy itt valakinek mennie kell és azt sem nehéz kitalálni, hogy Nick az, akinek megmutatják majd a kifelé vezető utat. Nick a regény igazi vesztese és ő az, akinek dühös érzelmei leginkább valódinak és élethűnek tűntek. 

"Sosem hittem volna, hogy még egyszer találkozom a sráccal, aki ellopta a szívem, és elfelejtette visszaadni.

Nem vagyok biztos abban, hogy vissza akarom kapni."

Ezzel ellentétben Josie és Liam érzései túlságosan rózsaszínűek voltak a számomra és bár Liam nagyon igyekezett, hogy Josie minden egyes feltételének megfeleljen, 10 év után egy kicsit jobban meg kellett volna dolgoznia az élvezetekért, az előrehaladásért. Noah is meglepően gyorsan reagált, de őt letudtam azzal, hogy első körben a futballista példaképet látta a városban hirtelen felbukkanó férfiban. Tény, hogy ha nincs Noah, akkor Josie és Liam is teljesen másként reagál az elmúlt évtizedben bekövetkezett eseményekre. Rengeteg érzelem van a könyvben, amelynek a mélysége valahogy elkerült, nem érintett meg, ugyanakkor értékeltem azt, ahogy Liam bizonyítani akar és most, hogy szembesült korábbi tettei következményével, végre vállalja a felelősséget. Méghozzá nem is akármilyen erőbedobással próbál teljesíteni.

Minden hibájuk ellenére szerettem a szereplőket és minden hibája ellenére jól esett elolvasni a regényt. Azzal, hogy a történet kilépett a főiskola keretei közül, egy kicsit mást adott, mint a többi new adult könyv. Ezt nagyon értékeltem. A regény befejezése ebben az esetben sem szolgál túl sok meglepetéssel, de az odáig vezető út mégis kíváncsivá tett, egyre csak haladtam az oldalakkal és nem tudtam letenni addig a könyvet, amíg el nem értem a történet végét. Szerintem már ez azt mutatja, hogy jól esett olvasni a regényt és van, amikor csak ez számít. Nekem pedig most ez volt a lényeg.

Nem szabad elfelejteni, hogy Beaumont-ban vannak még összetört, csalódott és vigasztalásra váró szívek. A sorozat pedig folytatódni fog. Bár Kathelyn reakciói helyenként idegesítőek és érthetetlenek voltak, azért remélem, hogy a következő részben magyarázatot kapunk rájuk. Vannak sejtéseim, de azokat még megtartom magamnak. 

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 300 oldal

Borító ár: 3.499,-

Fordította: Rákócza Richárd

Eredeti cím: Forever my Girl

Sorozat: Beaumont

Folytatás: My Everything, My Unexpected Forever

Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Posted in: 6 pontos,Beaumont-sorozat,Heidi McLaughlin,könyvértékelés,new adult,romantikus,Ulpius-ház