Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. január 19., szombat

Max Brooks: World War Z - Zombiháború

A könyvnek és nekem már nagyon hosszú közös múltunk van. Kinéztem magamnak már akkor, amikor megjelent. Folyamatosan figyelemmel követtem az értékeléseit, tudtam, hogy film is készül belőle. Hallottam, olvastam a forgatás híreit, eseményeit. Majd a kiadó webáruházának nyitási akciójában le is csaptam az akciós példányra. Sajnos a könyvheti újdonságok miatt háttérbe szorult az olvasása. Az év vége felé újra előkerült, de akkor meg a karácsonyi könyvek tolták ismét hátrébb a várólistámon. Közben pedig nagyon olvasni akartam. Elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Így került fel a könyv a Csökkentsd a várólistádat 2013. kihívás kötetei közé. Ilyen motivációval már nem is halogattam sokáig az olvasást és lám, itt van az értékelés is. Így kell ezt csinálni! :)
Történetünk helyszíne az egész világ, a nem is túl távoli jövőben. Egy furcsa betegség üti fel a fejét Kínában, amiből aztán világ méretű járvány lesz. A járvány, amelynek során az emberiség jelentős része elpusztult, lassan elcsitul. Nem úgy az emlékek és az érzések, amelyeket a túlélők nehezen tudnak elfelejteni és feldolgozni. A könyv a túlélők összegyűjtött elbeszéléseit tartalmazza. 
A fülszöveg ennél lényegesen bővebb, de azt most nem szerepeltetném ebben a bejegyzésben. 

Ami engem kifejezetten megfogott a regényben az maga a szerkezete. Ritkán olvasok ilyen stílusban összerakott könyvet és úgy gondolom, hogy a témát figyelembe véve nem is túl gyakori az ilyen szerkezet a műfajon belül megjelent írásokban. A megszólaltatott szemtanúk nem egy szűk területet ért történésekről számolnak be, hanem a Föld teljes területén bekövetkezett eseményekről átfogó képet kapunk. Azzal, hogy az író ezt a formát választotta és a megszólított személyek a saját magunk által megélt, számukra leginkább megrázó, sokkoló emlékeiket adják át, maguk az események is veszélyes közelségbe kerülnek. Az olvasó nem tudja kivonni magát az élmények hatása alól.
Nagyon jól és hitelesen szemlélteti az író az egyes országok, népcsoportok történésekhez való hozzáállását. Ez adja a regény másik erős pillérét, amely által reálisnak és valóban bekövetkezhetőnek érezhetjük a történéseket. Mert ugye mi sem természetesebb, mint az, hogy másként reagál ugyanarra az eseményre Kína, Amerika, Korea vagy Izrael. A földrajzi tagozódás és a terület adta lehetőségek, hátrányok szintén a valósághű ábrázolást segítik elő. Mindezek hatására egy nagyon realisztikus könyvet foghattam a kezembe.

Egyedi emberi sorsokon keresztül ismerhetjük meg a világ történéseit. Rengeteg szereplőt, interjú alanyt szólaltat meg a szerző. Az egyedi beszámolók hol rövidebb, hol hosszabb formában kerülnek elénk. Egy dolog azonban közös mindegyikben, ez pedig a személyes hatás. Lehet az elbeszélő egyszerű paraszt vagy éppen a világ egyik országának legnagyobb embere, a cselekmény korlátozódhat a saját életének mentésére vagy az ország lakosságának érdekében tett lépésekre, a személyes tényező mindegyik elbeszélésen átüt. Számomra a gépből kiesett és a zombik között földet ért női pilóta, illetve a yonkersi veterán elbeszélése volt a legütősebb.
A gyors egymásutánban megszólaltatott személyek és a különböző helyszínek pezsdítően hatnak a regény egészére. Az elején kifejezetten élveztem ezt a gyorsan váltakozó nézőpontot. Volt egy idő, amikor úgy éreztem, hogy kezd egy kicsit sok lenni a szereplőkből. Több elbeszélésnél úgy voltam, hogy ezt talán ki kellett volna hagyni az összegészből, mert nem rakott szinte semmi újat a cselekmények egészéhez. Jelenleg is így gondolom. Aztán ahogy haladtunk előre az eseményekben, úgy köszönt újra és újra vissza egy-egy szereplő. Ez a rész már kifejezetten tetszett. Mert ugye az csak egy dolog, hogy gyorsan végigszáguldunk az egész bolygón, feltűnnek a szereplők, aztán már tovább is lépünk, de egy idő után személytelenné válik a cselekmény, mert nincs senki, akivel az olvasó azonosulhatna. Ekkor változtatott az író a szerkezeten és szólaltatott meg egyes szereplőket többször is, különböző időpontokban. Nagyon nagy ötletnek tartom ezt a megoldást. Adott egy új lendületet a történetnek, elmélyítette  az érzéseket.

Nem meglepő, hogy az apró elbeszéléseknek csak egy típusú állandó szereplője van és ez a zombi. Állandó jelenléte azonban nem teszi főszereplővé. Minden körülötte forog ugyan és minden érte vagy ellene történik, de mégsem ő a főszereplő, hanem az ember. Zseniális húzás volt ez az író részéről.
A zombi jelenség leírása sem egy általános jellemzéssel, hanem szubjektív érzésekkel, élményekkel tarkítva jut el az olvasóhoz. Az alapvető reakciókon kívül minden elbeszélő megdobja valamilyen sajátos élménnyel, egyedi kiegészítővel a leírást. Ami pedig nagyon lényeges, az az események pszichológiai hatása, az igénybevételek feldolgozása.
Maga a jelenség kialakulása és elterjedése nagyon megdöbbentő. Számomra a legmegrázóbb a tenger fenekén sétáló és másik földrészekre is eljutó, majd a tengerből kimászó zombik leírása volt. (Bár akaratlanul is eszembe jutott a Karib-tenger kalózai című filmben a tenger fenekén sétáló kalózok jelenete.) Ahogy a járvány ellen bevetett védelmi technikák is és a fertőzött, de még nem átalakult emberek kétségbeesett reakciói is, amelyek szintén csak támogatják a realisztikus és nagyon is életszerű érzést, összhatást.

A sok-sok csalódás, kétségbeesett küzdelem és rengeteg veszteség ellenére is marad az olvasóban valami felemelő érzés, amikor befejezi a könyvet. A könyv eseményei akár lezártnak is tekinthetők, de a végén azért ott van a kiskapu, amely szerint jelenleg békésnek mondható a helyzet, de a veszély azért nem múlt el véglegesen.

A könyv borítója a maga egyszerűségében figyelemfelkeltő és brutálisan jó. A domború, hullámmintás cím és a szintén domború vérfröccsenés telitalálat. Bevallom, hogy sokat nézegettem és simogattam a borítót.

Nem is tudom, hogy mire számítottam, amikor a kezembe vettem ezt a könyvet, mert amit kaptam az nincs összhangban az előzetes gondolataimmal. Nincs ellenemre, amit kaptam, mert amit olvashattam a mindenképpen nagy hatással volt rám. Ez a realisztikus, különleges szerkezetű könyv lehetne akár száraz statisztika is, de nem az. Helyette egy érzelmekkel, emberi reakciókkal teli sötét, de nagyon is életszerű kalandba csöppentem bele, amely a terjedelme ellenére végig fenntartotta az érdeklődésem. Csak helyenként éreztem úgy, hogy kezd leülni a történet és talán már tovább kellene lépni, mert már megkezdődött az ismételgetések fázisa. Összességében egy nagyon jó ötlet brutális, megdöbbentő és majdnem mesteri kivitelezése a könyv. Örülök neki, hogy olvastam, mert egyedi élményt nyújtott. Ezek után még jobban kíváncsi vagyok a filmre. Na, meg persze a könyvben is sokat emlegetett Zombi túlélő kézikönyvre. Amely, ha jól tudom szintén megjelenik magyarul az idén.



Pontszám: 9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 406 oldal
A mű eredeti címe: World War Z
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons