Becca Fitzpatrick: Silence - Vihar előtt (Csitt, Csitt 3.)

Fura érzéseim voltak ezzel a sorozattal kapcsolatban. A történet hősnője, Nora az első pillanattól kezdve verseng a legidegesítőbb hősnők versenyén az egyik dobogós helyezésért. Mindezek ellenére elolvastam a magyar megjelenéseket és várom a negyediket is, mert maga a történet bizony jó és Folt, akarom mondani Jev személye kárpótol mindenért. Mert ugye szeretem az angyalos történeteket és a rosszfiús történeteket. Ha a rosszfiú pedig egyben angyal is, akkor végleg elvesztem. :) Szóval annak ellenére, hogy voltak kifogásaim az előző két kötet történetével kapcsolatban, nagyon akartam olvasni a harmadik részt.

Az előző kötet utolsó oldalain olvasott történések tudatában nem is tudom, hogy mire számítottam ebben a könyvben. Arra azonban biztosan nem, hogy Nora egy temetőben tér magához és nem emlékszik semmire az elmúlt 5 hónap történéseiből. Nem emlékszik Foltra sem. Olyan húzás volt ez az írónőtől, amely egy részről nagyon dühítő, más részről viszont nagyon jót tett a cselekménynek. Nora keresi önmagát, keresi az emlékeit és közben persze folyamatosan kalamajkába keveredik.

Nem mondom, hogy Nora minden egyes cselekedetével egyetértek, de mintha ebben a kötetben kevésbé lett volna idegesítő, mint a korábbiakban (vagy csak kezdem megszokni a stílusát). Számomra egész hihető volt, ahogy kutatja az emlékeit, ahogy próbálja feldolgozni a történéseket és utólag összerakni a kimaradt eseményeket. Persze, amikor egy ilyen trauma után, otthagyva a családi vacsorát, merő dacból egyedül indul neki a sötét éjszakának, akkor rendesen fogtam a fejem. De hát kell valami sekélyesség a történetbe. Akkor már inkább ez, mint a hisztijei. Arra is tökéletesen jó volt Nora emlékezetkiesése, hogy az olvasó számára is felelevenítse a történéseket és az összefüggéseket. Én legalábbis így álltam hozzá és valamelyest szükségem is volt az ismétlésre.

Nagyon vártam Folt jeleneteit. Főleg a kezdést követően, amikor is nem akartam elhinni, hogy képes azt az áldozatot meghozni Noráért, mint amit meghozott. Illetve nem akartam elhinni, hogy az arkangyalok ezt hagyják. Komolyan abban bíztam, hogy helyreállítják, amit a Fekete Kéz tönkretett. Folt karaktere és jelenetei fergetegesek voltak ebben a könyvben, gyakorlatilag a kötet legjobbjai. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ő vitte a hátán a történetet.

A kép innen.

Scott felbukkanása is megkeverte az eseményeket. Valamiért úgy emlékeztem rá az előző kötetből, hogy ő rosszfiú és az ellenséggel van. Az a javuló tendencia, amit az előző kötet végén produkált az én fejemből is törlődött. Így eléggé meglepődtem, amikor itt jófiúként jelent meg és bizony sokáig gyanakodtam rá, hogy átverés az egész. Pedig tényleg a jó fiúk táborát gyarapította. Ez van. :) Ebben a részben azonban végképp meggyőzött arról, hogy Nora mellett áll. Bár a vége... Na, majd meglátjuk. Csibészes stílusát mindenesetre nagyon bírtam.

A motivációk és összefüggések sokaságát kézben tartó és a többiek életét eléggé megkeserítő Hank viselkedése nem igazán tekinthető példaképnek gyereknevelési szempontból. Sem Marcie, sem Nora esetében. Félelmetes volt számomra, hogy a cél érdekében milyen lépéseket volt hajlandó megtenni és hogy azokat milyen rafinériával tervelte ki.

Azzal, hogy Nora emlékeiből 5 hónap hiányzik gyakorlatilag az olvasó előtt is lyukasak maradtak az események, főleg a Fekete Kéz megjelenése és a Nora eszmélése közötti események. Szerencsére az írónő erre is megtalálta a megfelelő megoldást és mi, az olvasók is értesülünk a történésekről. Ha nem is lináris történetvezetés formájában, de azért csak összeáll a végére hiánytalanul a kép. Jót is tett a történetnek ez az idősík váltás.

Ahogyan az is jót tett a cselekményeknek, hogy gyakorlatilag mindenki mindenki ellen van és ahol lehet keresztbe tesz a másiknak. Mert ugye vannak a nefilek, vannak a bukott angyalok és vannak az arkangyalok, ja és van Nora és a családja. Mindenki titkolózik a többiek előtt, mindenki szervezkedik a másik ellen és mindenkinek van valamilyen (szívbéli vagy erőszakkal kikényszerített) szövetségese az ellentáborból. Végig bennem volt az olvasás során a gyanakvás, hogy akinek éppen drukkolok és akiben annyira megbízok, az vajon nem érdekből cselekszik-e. Szóval  nem igazán tudtam feltétel nélkül megbízni senkiben sem. Végig jelen volt a könyvben ez a bizonytalanság és ez nekem határozottan tetszett.

A kép innen.

A nagy szervezkedések és cselezések, titkok következménye az lett, hogy egy párszor bizony megdöbbentem és határozottan elgondolkoztam, hogy akkor most kicsoda és kivel és kiben bízhatok és ha ez majd így alakul, akkor hogyan lesz tovább, de ha amúgy, akkor meg végképp nincs esély. Szóval erősen agyaltam olvasás közben és próbáltam kitalálni, hogy vajon az írónő merre fogja tovább vinni a szálat, de nem igazán sikerült. El nem mertem volna képzelni, hogy a végére Nora és Folt oda jut, ahová jutott. És bizony felmerül a kérdés, hogy akkor innen hogyan tovább? Bőven lesz mit megválaszolni a negyedik kötetben és bevallom, hogy ezek után határozottan kíváncsi vagyok rá.

Voltak hibái a történetnek. Halálosan unalmasnak tartom, hogy már megint bálba készülünk. Annyira jó lett volna egy YA regény bál nélkül. Nem teljesen fogtam fel, hogy miért is kell Öregdiák bálba menni. Talán fordítói hiba és ez a bál nem más, mint egy végzős bál? Mindegy is, mert engem maga a bál ténye zavar. Csak reménykedem, hogy nem lesz belőle semmi.

A hibái ellenére úgy gondolom, hogy jobb volt ez a rész, mint az előzőek. Engem legalábbis jobban lekötött és valamivel pörgősebb is volt. Lehet, hogy a későbbiekben még megbánom ezt a pontozást, de most úgy érzem, hogy megérdemli a történet azt, amennyit adok neki. Értékelem a titokzatosságot, az akciót, Folt erős karakterét és a befejezést, amely miatt mindenképpen olvasni akarom a folytatást!

Pontszám: 9 pont

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 391 oldal
Teljes ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Silence
Előzmény: Csitt, csitt; Crescendo
Folytatás: Finale
Sorozat: Csitt, csitt
Forrás: kölcsönbe kaptam

Posted in: 9 pontos,angyal/nefilim,Becca Fitzpatrick,Csitt Csitt,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Vörös pöttyös,YA fantasy