Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. február 2., szombat

Polcra került - 2013. január

A január nálam (gondolom, hogy nem csak nálam van így) mindig a nagy fogadalmak időszaka. Ez az időszak két szempontból is veszélyes. Az egyik, hogy tele vagyok olvasatlan könyvekkel és amikor ezzel szembesülök, akkor mindig megfogadom, hogy visszafogom magam a könyvvásárlással. A másik problémám az, hogy a névnapi és a karácsonyi pénz égeti a zsebemet és persze legszívesebben őrült vásárlásba kezdenék. Hogy ez a két állítás egymásnak ellentmond? Igen, tisztában vagyok vele. Pont ez az én legnagyobb problémám is. :)
Szóval ebben a hónapban valahogy próbáltam összehozni a két, egymásnak ellentmondó célt és ha visszafogottan és megfontoltan is, de azért vásárolgattam könyveket. Remélem, hogy ez a tendencia tartható lesz az év folyamán is. Bár amilyen jó könyvmegjelenésekről hallottam, könnyen lehet, hogy az elhatározásom megvalósítás nélkül marad.
Akkor nézzük, hogy az év első hónapjában melyek voltak azok a könyvek (vagy inkább akciók), amelyek bűnbeesésre csábítottak.

Kezdésnek rögtön kaptam egy értesítést, hogy egy kívánságlistámon szereplő könyvet valaki eladásra kínált. Rögtön le is csaptam rá, mert bár olvastam már Marina és Szergej Gyacsenko Alekszandra és a Teremtés növendékei című könyvét, de azt kölcsönbe kaptam és ami kell, az kell. Ugye nem szükséges ezt tovább magyaráznom? :) Szóval féláron, mindössze 1.500 Ft-ért hozzájutottam a könyvhöz. Hurrá! :)

Veszélyes számomra más blogokat és értékeléseket olvasgatni, mert nem csak én tudok ám csábítani, hanem magam is könnyen elcsábulok. Így jártam most is, mert nagyon jókat olvastam Matt Forbeck és Jeff Grubb Ascalon kísértetei című könyvéről, amely a Guild Wars sorozat kezdő kötete. Már korábban is kacsingattam a könyv felé, ezért az értékelés csak tovább sodort a vásárlás felé. Ami végleg betette a kaput az a Libri 40%-os akciója volt. Ennek már végképp nem tudtam ellenállni, a könyv a kosárban, majd a polcomon landolt. 

Az elmúlt évben is sok könyvet rendeltem a szukits.hu oldalról, mert 30%-os kedvezményükkel és több kiadó kínálatával az egyik legjobb vásárlói felületet nyújtották a számomra. Most azonban bejelentették, hogy a 2012-ben megjelent könyvek csak január 20-ig vásárolhatók meg a megszokott 30%-os kedvezménnyel, utána már csak 20% lesz az engedmény. Hohó, ezt nem hagyhattam kihasználatlanul. Főleg, hogy volt is miből válogatnom és vásárolgatnom is. Kínálat és kívánságlista összevetés történt és 4 db könyvecske landolt a kosárban. Melyek ezek?
Szergej Lukjanyenko Új őrség című könyve kihagyhatatlan volt és ha már decemberben nem tudtam megvásárolni, akkor most miért ne? Akik ismernek, azok udják rólam, hogy egy sorozatnak hiánytalanul kell sorakoznia a polcomon. Ezért került a kosárba Laurell K. Hamilton Micah című könyve, amelyet az olvasói nyomásnak engedve végre megjelentetett a kiadó. Régóta szemeztem már Andrzej Sapkowski Vaják sorozatával, többen is mondták, hogy tetszene nekem. A webáruházban a II. rész, A végzet kardja volt kapható, így azt vettem meg. Ennek csupán az a hátránya, hogy hamarosan az első részt is meg kell majd szereznem valahonnan. :) Annyi, de annyi jót olvastam a Dan Wells Partials - Részben ember című könyvéről, hogy szintén nem tudtam ellenállni a kedvezményes vásárlás lehetőségének.

Amikor már azt hittem, hogy vége és lezárhatom a hónapot ennyi beszerzéssel, akkor felfedeztem, hogy a libri.hu oldal akciós kínálata kibővült és amit a legutóbb nem találtam, az most bizony hatalmas kedvezményekkel hívogat magához. Az, hogy az egyik kötet - a vásárlásra kinézett két könyv közül - Andrzej Sapkowski Az utolsó kívánság című könyve volt (ami ugye a Vaják sorozat I. része és csak pár sorral fentebb fejtettem ki, hogy úgy is meg kell szereznem) és 30% kedvezménnyel kínálták, véglegesen a nyakamba tette a hurkot. A másik kötet pedig a Guild Wars sorozat következő része, J. Robert King A végzet pereme című írása volt, ráadásul 40% kedvezménnyel árulták. Nyugtassatok meg, hogy ennyiért Ti sem hagytátok volna a boltban ezeket a kiadványokat?

Még mindig nincs vége! Miután jól bevásároltam, a szemem elé akadt a Delta Vision Kiadó akciója, mely szerint bizonyos feltételek teljesítése mellett 50% kedvezménnyel vásárolható meg Gaura Ágnes Átkozott balszerencse című regénye, amely a Borbíró Borbála sorozat 2. kötete. Cseles volt a helyzet, mert az 50% kedvezmény csak akkor járt, ha a Sárkánytűz bolthálózat valamelyik tagjában veszem át könyvet. Nem volt egyszerű megoldást találni, mert nálunk éppen bezárt az üzlet, de egy ismerős segítségével megoldottam a problémát. Az eredmény 2 db Gaura Ági kötet, amely közül az egyiket már olvasom, a másik pedig a dedikálást követően a blog majd egy későbbi nyereményjátékában fog olvasócsalogatóként szerepelni. :)

Szóval ennyit a fogadalmakról, hogy nem vásárolok sokat. Mindössze az nyugtat, hogy a kedvezmények nem voltak elhanyagolhatóak és a névnapi, karácsonyi pénzem sem égeti a zsebemet annyira, mert a javát elköltöttem, valamint a hónapban lényegesen többet olvastam, mint vásároltam. Még összességében is sovány vigasz, de valamibe kapaszkodnom kell. :)

2 megjegyzés:

Szilvamag írta...

Ismét szép kupac, jó olvasást hozzájuk. :) Az Átkozott balszerencsés akciót én sem hagytam ki :))))

Shanara írta...

Az olvasással nem lesz gond, de bevallom, hogy szégyellem magam, mert a nagy megtartóztatás eredménye 9 db új könyv lett. Mi lett volna, ha nem fogom vissza magam. :)
Az Átkozott balszerencse akciója egy nagyon jó húzás volt a kiadó részéről. Jól tetted, hogy lecsaptál rá. Már nem sok van hátra a könyvből és eddig nem tudok rá rosszat mondani. :) Remélem, hogy nálad is hamarosan sorra kerül. :))

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons