kedd, február 19, 2013
Shanara
A könyv borítója és a címe nagyon figyelemfelkeltő, a fülszövegének azonban nem sikerült elsőre megfognia. Úgy döntöttem, hogy inkább pihentetem egy kicsit az érdeklődést, megvárom az első reakciókat és majd aztán, ha mégis úgy érzem, hogy olvasnom kellene, akkor hozzákezdek. Úgy alakult, hogy az érdeklődésem is felébredt és a sors is úgy hozta, hogy elolvashattam a történetet.
Első benyomás? Nekem határozottan tetszett a könyv. Kellemesen el tudtam merülni a furcsa, mégis megszokott környezetben és élvezet volt olvasni a szereplők szócsatáit. De nézzük bővebben.
Calderon egy jóképű és fiatal főnemes, aki a szerelemért cserébe feláldozta a rangját, közemberek között lakik és olyan munkát végez, amelyről jobb, ha az apja és a többi nemes soha nem is szerez tudomást. Szerelme azonban meghal és ő maga is öngyilkos akar lenni. De mindig megzavarják a próbálkozásait közben. Ez már több, mint puszta véletlen. Miután figyelmeztetik, hogy a temetés sokba kerül, összeszedi magát és munkát vállal, hiszen úriember nem temetkezik hitelbe. Másodkapitányi állásra jelentkezik, de helyett kapitányi állást kap egy űrcirkálón. Az már az első pillanattól kezdve látszik, hogy valami nem stimmel. Az események beindulnak, a játszma sokszereplős és a végeredmény elég bizonytalan.
"Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot." Az a könyv, amely egy ilyen mondattal indít, nem lehet rossz. Nem is az. :) Ellenben ez a mondat előrevetíti az egész könyvet átható részben izgalmas, részben humoros, részben szarkasztikus hangulatot.
Calderon maga volt a meglepetés számomra. Egy nemes, aki feladja az úri életet és inkább melósnak áll. Nehéz volt elhinni a szituációt. Aztán pedig meg akar halni, de mindig megzavarják. Jókat nevettem amikor a könyv első oldalain a sorban meghiúsult öngyilkossági kísérleteiről olvashattam. Majd jött a mindent eldöntő mondat: úriember nem temetkezik hitelbe. A hasamat fogtam a nevetéstől és nagyon kíváncsi voltam a folytatásra.
Az érdekes szituáció tovább gyűrűzött, amikor nem csak másodkapitányként, hanem kapitányként sikerül felkerülnie egy hajóra. Calderon személyisége innentől kezdve vált csak igazán érdekessé a számomra, mert a lelkileg sérült férfinak egy egész hajó előtt kell helyt állnia, illetve megküzdeni az iránta táplált ellenérzésekkel. Mondanám, hogy egyszerű, de korántsem az. Calderon azonban nagyon jól veszi az akadályokat és inkább játéknak, amolyan kihúzom a hónapot aztán lelépek időtöltésnek veszi az egészet. Hideg, távolságtartó, uraskodó, többször arrogáns, ugyanakkor a felszín alatt mégis lázadó, forrongó és a lelke mélyén érzékeny, szeretetre éhező személyisége érdekes, összetett karakter jelenít meg. Az írónő ki is használta a férfi főhős minden jellemző tulajdonságát és kiszámíthatatlanságát. Nem igazán lehetett eldönteni, hogy Calderon mikor, mire és hogyan fog az elvárásoktól eltérően reagálni.
Amikor pedig meg kell menteni a hajóját, akkor alkalmazza az évek alatt felszedett tudását és mindent bevet a cél érdekében. Ez a rész olyan volt számomra, mintha Jane Austen világa és a több ezer éves japán kultúra keveredett volna az űrkorszakkal. Bálok, teaszertartások és űrhajók. Érdekes egyveleg. Ráadásul éreztem még valamennyi Dűne hangulatot is. Nem tehettem róla, de a nagy házak által uralt bolygók, a hatalmi játszmák számomra folyamatosan a Dűnét juttatták az eszembe.
Taina személye nem fogott meg annyira, mint Calderoné. A japán kultúra leírása és a fennmaradt szertartások bemutatása azonban tetszett. Bár Calderon és Taina párbeszédei és szójátékai érdekes hangulatot adnak az egész könyvnek, de a hölgyszereplő iránt nem éreztem azt a kirobbanó lelkesedést, mint a férfi főhős iránt. Hmm... Vagy pont ez volt az írónő célja? Valószínű. :)
A kardszertartás leírása nekem nagyon tetszett. Calderon teljes átlényegülése és a szertartás kimenetele különleges hangulatot és feszültséget adott annak a résznek. Már maga a kard leírása is teljesen elvarázsolt. Nagyon szívesen elfogadnék egy ilyen csodát magam is. Az egyetlen dolog, ami zavart a kardszertartás során, hogy Taniának, három szamuráj család leszármazottjának magyarázni kellett a szertartás lényegét.
Annak ellenére, hogy egy pergő cselekményű, érdekes alapszituációt bemutató, érdekes karaktereket felvonultató, könnyed és humoros történetet olvashattam, voltak hiányérzeteim. Amit igazán hiányoltam a történetből az az uralkodó házak részletesebb bemutatása, valamint az út, ahogy eljutottunk ehhez a furcsa felépítésű társadalmi struktúrához. Nagyon érdekelt volna, hogy mi volt az a szituáció, ami kiváltotta azt az eseményt, amely alapján a bolygók a meghatározott családok birtokába kerültek. A nemesi családok neveiből úgy tűnik számomra, hogy minden meghatározó földi nemzetből képviseltették magukat. Tania ugyebár japán, Calderon pedig spanyol gyökerekkel rendelkezik az utalások szerint.
Nagyon nehéz megállapítanom ennek a könyvnek a műfaját, mert ugyan a legtöbben a sci-fi műfajába sorolják a regényt, de én inkább éreztem egy romantikus szállal teli, kalandos történetnek, amelynek a sci-fi csupán a hátterét adja. A műfaji besorolást figyelmen kívül hagyva, azt kell mondanom, hogy a könyv egyébként szórakoztató, könnyen olvasható, humoros és érdekes.
A sci-fi részről az űrhajó irányítását, némi űrcsatát, valamennyi űrsétát olvashattam. A romantikus részről némi kardozás, valamivel több bálozás és intrika, illetve egy jóképű, fiatal kapitány, egy ugyancsak fiatal, de tehetséges lány által generált szerelmi szál szerepel a könyvben.
Ki fogja igazán magáénak érezni a történetet? Elvetemült, megrögzött sci-fi rajongóknak nem ajánlanám, rózsaszín lányregények és színtiszta romantikus könyvek kedvelőinek sem. Ellenben, aki a két stílus közötti széles sávban, "műfaji űrben" olvas, esetleg szereti a műfajok keveredését, azoknak az olvasóknak mindenképpen ajánlom ezt a történetet. Örülök neki, hogy végül mégiscsak elolvastam.
A regénynek nem egészen ott lett vége, ahol én számítottam rá. Ez volt az a pillanat, ami elgondolkoztatásra késztetett, hogy akkor most sci-fit vagy romantikus történetet olvashattam. A romantikus történetnek a logika diktálta szabályok szerint nem ott kellett volna véget érnie, ahol a történet befejeződött, ellenben a sci-fi történetnek igen.
Mi az, amit végül is kaptam a könyvtől? Kellemes kikapcsolódást, műfajok sokaságát egy regényben, egy szimpatikus szereplőt, egy érdekes, de azért még megismerésre váró világot és egy hihetetlen, érdekes kalandot, egy olvasmányos történetet. A fentiekben felsorolt hibák és hiányosságok ellenére is szerettem olvasni és tetszett az írónő stílusa. Részemről köszönöm neki, hogy elmesélte ezt a történetet.
A befejezés arra ad okot, hogy reménykedjek a folytatásban. Remélhetőleg meg is jelenik majd. Szintén csak remélni tudom, hogy azok a momentumok, amelyeket jelenleg hiányként éltem meg, bemutatásra és pótlásra kerülnek majd a következő kötet(ek)ben.
Az írónő blogja ITT érhető el.
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak és Borostyánnak!
Calderon egy jóképű és fiatal főnemes, aki a szerelemért cserébe feláldozta a rangját, közemberek között lakik és olyan munkát végez, amelyről jobb, ha az apja és a többi nemes soha nem is szerez tudomást. Szerelme azonban meghal és ő maga is öngyilkos akar lenni. De mindig megzavarják a próbálkozásait közben. Ez már több, mint puszta véletlen. Miután figyelmeztetik, hogy a temetés sokba kerül, összeszedi magát és munkát vállal, hiszen úriember nem temetkezik hitelbe. Másodkapitányi állásra jelentkezik, de helyett kapitányi állást kap egy űrcirkálón. Az már az első pillanattól kezdve látszik, hogy valami nem stimmel. Az események beindulnak, a játszma sokszereplős és a végeredmény elég bizonytalan.
"Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot." Az a könyv, amely egy ilyen mondattal indít, nem lehet rossz. Nem is az. :) Ellenben ez a mondat előrevetíti az egész könyvet átható részben izgalmas, részben humoros, részben szarkasztikus hangulatot.
Calderon maga volt a meglepetés számomra. Egy nemes, aki feladja az úri életet és inkább melósnak áll. Nehéz volt elhinni a szituációt. Aztán pedig meg akar halni, de mindig megzavarják. Jókat nevettem amikor a könyv első oldalain a sorban meghiúsult öngyilkossági kísérleteiről olvashattam. Majd jött a mindent eldöntő mondat: úriember nem temetkezik hitelbe. A hasamat fogtam a nevetéstől és nagyon kíváncsi voltam a folytatásra.
Az érdekes szituáció tovább gyűrűzött, amikor nem csak másodkapitányként, hanem kapitányként sikerül felkerülnie egy hajóra. Calderon személyisége innentől kezdve vált csak igazán érdekessé a számomra, mert a lelkileg sérült férfinak egy egész hajó előtt kell helyt állnia, illetve megküzdeni az iránta táplált ellenérzésekkel. Mondanám, hogy egyszerű, de korántsem az. Calderon azonban nagyon jól veszi az akadályokat és inkább játéknak, amolyan kihúzom a hónapot aztán lelépek időtöltésnek veszi az egészet. Hideg, távolságtartó, uraskodó, többször arrogáns, ugyanakkor a felszín alatt mégis lázadó, forrongó és a lelke mélyén érzékeny, szeretetre éhező személyisége érdekes, összetett karakter jelenít meg. Az írónő ki is használta a férfi főhős minden jellemző tulajdonságát és kiszámíthatatlanságát. Nem igazán lehetett eldönteni, hogy Calderon mikor, mire és hogyan fog az elvárásoktól eltérően reagálni.
Amikor pedig meg kell menteni a hajóját, akkor alkalmazza az évek alatt felszedett tudását és mindent bevet a cél érdekében. Ez a rész olyan volt számomra, mintha Jane Austen világa és a több ezer éves japán kultúra keveredett volna az űrkorszakkal. Bálok, teaszertartások és űrhajók. Érdekes egyveleg. Ráadásul éreztem még valamennyi Dűne hangulatot is. Nem tehettem róla, de a nagy házak által uralt bolygók, a hatalmi játszmák számomra folyamatosan a Dűnét juttatták az eszembe.
Taina személye nem fogott meg annyira, mint Calderoné. A japán kultúra leírása és a fennmaradt szertartások bemutatása azonban tetszett. Bár Calderon és Taina párbeszédei és szójátékai érdekes hangulatot adnak az egész könyvnek, de a hölgyszereplő iránt nem éreztem azt a kirobbanó lelkesedést, mint a férfi főhős iránt. Hmm... Vagy pont ez volt az írónő célja? Valószínű. :)
A kardszertartás leírása nekem nagyon tetszett. Calderon teljes átlényegülése és a szertartás kimenetele különleges hangulatot és feszültséget adott annak a résznek. Már maga a kard leírása is teljesen elvarázsolt. Nagyon szívesen elfogadnék egy ilyen csodát magam is. Az egyetlen dolog, ami zavart a kardszertartás során, hogy Taniának, három szamuráj család leszármazottjának magyarázni kellett a szertartás lényegét.
Annak ellenére, hogy egy pergő cselekményű, érdekes alapszituációt bemutató, érdekes karaktereket felvonultató, könnyed és humoros történetet olvashattam, voltak hiányérzeteim. Amit igazán hiányoltam a történetből az az uralkodó házak részletesebb bemutatása, valamint az út, ahogy eljutottunk ehhez a furcsa felépítésű társadalmi struktúrához. Nagyon érdekelt volna, hogy mi volt az a szituáció, ami kiváltotta azt az eseményt, amely alapján a bolygók a meghatározott családok birtokába kerültek. A nemesi családok neveiből úgy tűnik számomra, hogy minden meghatározó földi nemzetből képviseltették magukat. Tania ugyebár japán, Calderon pedig spanyol gyökerekkel rendelkezik az utalások szerint.
A sci-fi részről az űrhajó irányítását, némi űrcsatát, valamennyi űrsétát olvashattam. A romantikus részről némi kardozás, valamivel több bálozás és intrika, illetve egy jóképű, fiatal kapitány, egy ugyancsak fiatal, de tehetséges lány által generált szerelmi szál szerepel a könyvben.
Ki fogja igazán magáénak érezni a történetet? Elvetemült, megrögzött sci-fi rajongóknak nem ajánlanám, rózsaszín lányregények és színtiszta romantikus könyvek kedvelőinek sem. Ellenben, aki a két stílus közötti széles sávban, "műfaji űrben" olvas, esetleg szereti a műfajok keveredését, azoknak az olvasóknak mindenképpen ajánlom ezt a történetet. Örülök neki, hogy végül mégiscsak elolvastam.
A regénynek nem egészen ott lett vége, ahol én számítottam rá. Ez volt az a pillanat, ami elgondolkoztatásra késztetett, hogy akkor most sci-fit vagy romantikus történetet olvashattam. A romantikus történetnek a logika diktálta szabályok szerint nem ott kellett volna véget érnie, ahol a történet befejeződött, ellenben a sci-fi történetnek igen.
Nem hagyhatom szó nélkül az író személyét, aki nagy meglepetést okozott a számomra. Miért? Egy részről azért, mert az író egy hölgy (nem vagyok otthon a keleti nevek beazonosításában), más részről pedig azért, mert magyar szerzőről van szó, aki ez alatt a furcsa hangzású írói álnév alatt alkot. Azon kevés hazai női sci-fi író közé tartozik, aki sok mindent elért már ebben a műfajban: a Galaktika magazinban több írása jelent már meg, illetve díjazásban is része volt. Novellái a komoly hangvitelűek és éles ellentétben állnak ennek a regénynek a stílusával, amely inkább a könnyed kategória.
Bár olvasok sci-fi, de a novellák ismeretlenek voltak eddig előttem. A regény könnyed stílusa viszont elnyerte a tetszésemet.
Ha valaki esetleg úgy gondolja, hogy a sci-fi nem neki való, akkor ez a történet teljesen alkalmas arra, hogy megismerkedjen egy könnyen olvasható, érdekes, sci-fi hangulatú történettel.
Ha valaki esetleg úgy gondolja, hogy a sci-fi nem neki való, akkor ez a történet teljesen alkalmas arra, hogy megismerkedjen egy könnyen olvasható, érdekes, sci-fi hangulatú történettel.
A befejezés arra ad okot, hogy reménykedjek a folytatásban. Remélhetőleg meg is jelenik majd. Szintén csak remélni tudom, hogy azok a momentumok, amelyeket jelenleg hiányként éltem meg, bemutatásra és pótlásra kerülnek majd a következő kötet(ek)ben.
Az írónő blogja ITT érhető el.
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak és Borostyánnak!
Pontszám: 8
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 286 oldal
Sorozat: Calderon
Folytatás: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Forrás: a kötet elektronikus példánya a kiadótól (később a nyomtatott verziót is megvettem :D)
Sorozat: Calderon
Folytatás: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Forrás: a kötet elektronikus példánya a kiadótól (később a nyomtatott verziót is megvettem :D)
Posted in: 8 pontos,Arany pöttyös,Calderon,dedikált,könyvértékelés,Könyvmolyképző,magyar szerző,On Sai,recenzió 2013
2 megjegyzés:
Klassz poszt lett!
Én imádtam Tainát is, Calderon pedig szerelem volt első olvasásra:)
Köszi! :) Tainában nagyon kedveltem, hogy nem volt hisztis csaj, de annyira nem érintett meg a stílusa. Calderon viszont... :D
Megjegyzés küldése