Könyvek, világháborús események és érzések

Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi legyen a bejegyzés címe, hogy ne vezessek senkit félre. Tulajdonképpen ezt csak olyan muszáj kiírnom magamból bejegyzésnek szántam, amelyben leginkább azt szeretném megmagyarázni,hogy miért is nem szeretem én a világháborúk idején és úgy egészében a XX. század első felében játszódó történeteket.

Semmi bajom nem volt a korszakkal egészen odáig, amikor is a középiskolában eljutottunk a XX. század történelméig és irodalmáig. Magyar tanárnőnk általában olyan regényeket válogatott össze a számunkra, amely bár a tananyag részét képezte, de mégis az érdekesebb, olvasmányosabb fajták közé tartozott, még akkor is, ha pár alkalommal azoknak az olvasásába is beletört a bicskám. Így került terítékre Bulgakov Mester és Margaritája, majd amikor a fasizmus, illetve az ahhoz kapcsolódó események ideje érkezett el, akkor Robert Merle Mesterségem a halál című műve.

Ez utóbbi regényt az elején még érdekesnek is találtam, de a könyv közepétől már erőltetnem kellett az olvasást, mélyen megráztak a leírt események. Úgy tettem le a regényt, hogy én bizony hasonló témájú könyvet soha többet nem akarok a kezembe venni és bár az író tehetségét elismertem, de nem kívántam olvasni a többi regényét, pedig tudom, hogy vannak közte kimagasló minőségűek és különlegesek. De nem... amíg él bennem az élmény, addig nem.

Pechemre a regény olvasását követő egy éven belül került a mozikba a Schindler listája című film, amellyel kapcsolatban az iskola vezetése úgy döntött, hogy minden diáknak kötelező megnézni. Próbáltam kibújni a kötelezettség alól, mert semmi kedvem nem volt átélni újra egy nagyon hasonló vagy éppen ugyanolyan élményt, de sajnos nem sikerült, így a többiekkel együtt én is bevonultam a moziba és végignéztem a rettentő hosszú filmet. Életemben nem akartam még úgy kimenekülni a moziból, mint akkor és életemben addig és azóta sem éreztem egy filmet annyira hosszúnak és nyomasztónak. Az élmény bevésődött és vele együtt az elhatározásom is, hogy soha többet olyan történetet, ami ebben a korban játszódik.

Hosszú idő, közel húsz év telt el azóta és mindvégig tartottam magam az elhatározásomhoz. A változás mindössze annyi, hogy kis mennyiségben, amikor a korszak éppen csak a háttértörténet része, de nem nyomja rá a bélyegét a cselekményre, akkor képes vagyok elviselni az adott regényt, de olyan könyvet, amiben meghatározó a korszak hangulata, továbbra sem.

Sokakban merülhet fel jogosan a kérdés, hogy miért pont az ebben a korban megtörtént erőszakkal van problémám, hiszen a kegyetlenség mindig jelen volt az emberiség történelmében. Nem tudom megmagyarázni, mert logika nem támasztja alá azt, amit érzek. Pedig akik ismernek, azok tudják, hogy a logika számomra nagyon fontos, de most csak érzéseim vannak, meghatározó érzéseim. Talán, ha logikus magyarázatot akarok rá keresni, akkor a túl közeli korszak lehetne az indok, illetve az, hogy ez a korszak különösen kegyetlen, gépiesebb, könyörtelenebb lett az egész háború. Hiszen mennyivel egyszerűbb ledobni a bombákat és továbbrepülni, mint személyesen állni az ellenség támadását. Ha ezoterikus magyarázatot akarnék adni, akkor talán mondhatnám, hogy előző életemben szenvedő alanya voltam a háborús kegyetlenkedéseknek. Nem tudom, hogy mi az igazság, csak azt, hogy az érzéseim mélyről fakadnak és tartósnak bizonyulnak.

Pontosan ezért nem vonz az sem, hogy elolvassam Lőrinczy Judit Ingókövek című regényét, amelyet az Ad Astra Kiadó jelentet meg az idei könyvhétre. Pedig el tudom képzelni, hogy minőségi lehet az írása, ha a kiadó bevette a megjelenési tervébe. Félek tőle. Nem merek belevágni. Tudom, hogy struccpolitikát folytatok, de nem akarok tudomást venni a II. világháború szörnyűségeiről és eseményeiről.

Mi volt az, ami most ezt a fentebb olvasható lelkizést kiváltotta belőlem? Nem olyan rég fejeztem be Benkő László A spanyol grófnő című regényét, amely önmagában egy megrázó és érdekes történet, de amikor a fülszöveg alapján úgy döntöttem, hogy elolvasom, akkor nem igazán erre számítottam. Nem tűnt olyan veszélyesnek a regény, mint az Ingókövek, de azért tartottam tőle és a félelmem be is igazolódott. A történetbeli grófnő élete olyan szorosan összefonódott a II. világháború eseményeivel, szörnyűségeivel, hogy megint sikerült nyakig merülnöm a korszakra oly jellemző hangulatban.

Annak ellenére, hogy a regény olvastatta magát, bizonyos mértékben sikerült nálam ismételten kivernie a biztosítékot és azt hiszem jó darabig kell fantasyval, mindenféle pruszlikhasogató történetekkel és könnyed limonádé olvasnivalókkal ápolgatnom a lelkem, hogy helyrebillenjen az egyensúlya. Következő, a XX. században játszódó, valós eseményeken alapuló könyv olvasása? Azt hiszem jó darabig nem szeretnék ilyet tenni. Történelmi regények? Erősen meggondolom, hogy melyik legyen az, amit szeretnék olvasni.

Ezt most nagyon ki kellett írnom magamból. Köszönöm, hogy elolvastátok a siránkozásomat! Úgy érzem, hogy most már könnyebben és talán objektívebben fogom tudni értékelni az egyébként minőségi regényt, A spanyol grófnőt.

Posted in: általános