László Zoltán: Egyszervolt

Vannak szerzők, akiknek a nevére és az új regények megjelenésének hírére rögtön felkapom a fejem. Szerencsére ezt a reakciót mostanában nem csak a külföldi írókkal kapcsolatban produkálom, hanem jó pár hazai szerző is szerepel a listámon. Az egyikük nem más, mint László Zoltán, akinek regényei a könyvespolcom féltett és olvasott darabjai. Az előzmények ismeretében nem volt kérdéses, hogy az új regényét is mindenképpen birtokomban akarom tudni. Főleg, hogy már egy éve tudtam róla, hogy készülőfélben van és a témájából is kaptam némi ízelítőt a 2012. évi könyvheti dedikálás alkalmával. Hatalmas várakozással olvastam tehát a megjelenéssel kapcsolatban felröppenő új híreket, majd pedig magát a könyvet.

Karsa Harlan élete nem éppen szokványos, a fiúra gyerekkorában akadtak rá a Balaton partján, súlyos amnéziában szenved, gyakorlatilag semmire sem emlékszik a megtalálása előtti időkből. A gyermekotthonok személyzete jelentette számára a családot, jelenleg pedig egy kórház patológiai osztályán dolgozik. Múltja és jelene sem könnyíti meg vagy éppen segíti elő a nőkhöz való viszonyát, a kapcsolatteremtési lehetőségeit és képességeit. Mindezt azonban úgy ahogy még tudná is kezelni, de amikor egy félresikerült randi után furcsa jelenségeket kezd tapasztalni maga körül, az élete kibillen addigi megszokott ritmusából és síkjából. Kalandjai egyszerre ismerősek és egyediek, elképesztőek és mosolygásra késztetőek. 

Sokan emlegették már a könyvvel kapcsolatban Gaiman nevét, sőt maga a kiadó is egy ilyen ajánlót választott a kötet címlapjára. Igen, határozottan úgy érzem, hogy van benne valami. A neves szerző eddig olvasott könyvei közül nekem elsőként a Sosehol bukkant elő az emlékeim közül, mint ismerős hangulat és stílus. Nem bántam a hasonlóságot, sőt...

A regény főszereplője egy nagyon szimpatikus, kissé zárkózott és eléggé esetlen fiatalember, aki annak ellenére is boldogulni szeretne a nagyvárosban és az életben, hogy nincs mögötte a család nyújtotta biztonság. Egyszerűen imádtam, ahogy a történet eleje bemutatja Karsa jellemét és azt a kis magyar valóságot, ahol élnie és fejlődnie kell. Szó szerint könnyeztem a nevetéstől, amikor a fiú lakásának leírását és az azzal kapcsolatos problémákat olvastam. Annyira jellegzetesen magyar volt az egész, az életünk mindennapi kis bosszúságai elevenedtek meg a szarkasztikus humorral átitatott sorokban és cselekményekben. 

"Szabó úr egyik családi cége építette a házat, egy másik pedig kezelte a fenntartást és a közös képviseletet, ami főleg a beépített hibák javítgatását jelentette. A fiú kész volt elismerni, hogy ez egy működőképes gazdasági modell: az épület még hosszú ideig munkát ad Szabó úrnak."

Vannak ám személyes kedvenceim is: a Dekorációs Oszlop, az esztétikai határvonalként funkcionáló korlát, a nehézkedést nem bíró zuhanytálca , a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével falba mélyített zuhanycső vagy éppen a garancia kérdése és magyarázata. (A hivatkozások a könyv molyos adatlapján található aktuális idézetekre mutatnak. A megismerésüket csak ajánlani tudom. :D) Már ezeknek a jeleneteknek az elolvasása során is éreztem, hogy szeretni fogom ezt a könyvet, annak ellenére is, hogy egy teljesen más, eddig ismeretlen oldaláról mutatkozott be előttem a szerző.

A humoros, kissé szarkasztikus stílusú indítás és Karsa "normál" életének bemutatása után lassanként átlépünk abba a másik, mindeddig rejtve maradt világba, amelyben ott élnek a mesékből ismert szereplők leszármazottjai, akik már csak főbb jellemvonásaikban hasonlítanak azokra az alakokra, akikre a mesekönyvekből emlékezhetünk. Egy valami azonban biztos: ők nem akarnak velünk, emberekkel élni és folyamatosan bujkálni, hanem vissza szeretnének térni oda, ahonnan az őseik jöttek, vissza Transzóperenciába. Van, aki hisz ennek a helynek a létezésében, van, aki kétkedik, de szinte mindenki keresi, még azok is, akik nem is mesehős leszármazottak. Eddig azonban nem találták meg. Ugyan ki más lenne alkalmasabb a lehetetlennek tűnő feladat végrehajtására, mint a hányattatott sorsú szegénylegény?

Jöttek is sorban a mesehősök, felvonultak jó páran a cselekmények bonyolódása közben. Karsa tényként fogadja el a felbukkanó különös lények seregét, soha nem kérdőjelezi meg a létezésüket és bővebb magyarázatot sem vár tőlük, vagyis a történetben egyszerűen nem kapcsolódik a mesék lényeihez bővebb magyarázat. Elgondolkoztam rajta, hogy mi lehetett ennek az oka és arra jutottam, hogy a szerző talán természetesnek veszi, hogy ismerjük a saját népmeséinket és tisztában vagyunk ezeknek a lényeknek a történetekben betöltött szerepével és fő tulajdonságaikkal. Végül is igaza van, jogosnak találom a gondolatot és számomra teljesen elfogadható volt ez így. Egyedül talán csak Vadász Böbe, a kígyótestű lány volt az, akit nem tudtam hová tenni, nem tudtam meséhez kapcsolni.

"Ne feledje, az ártatlan gyermeki lélek, mint amilyen a mesék célközönsége, alapvetően védendő bizonyos részletektől, különösen ha azokban túlteng a nyirokfolyadék és a természetes bomlás."

Ha már szóba kerültek a további szereplők, akkor ejtsünk pár mondatot róluk is. Réka, az emós lány végig olyan furcsa és teljesen elvont volt a számomra, de egyre szimpatikusabbá is vált, bár a karaktere már csak általa betöltött szerep miatt sem lehetett élettel teli. Nem úgy Ella, aki a kőkemény zsaru megjelenésével maga a megtestesült energia és határozottság. Érdekes, hogy a lelke mélyén mindkét nő pontosan az ellentéte annak, amit kifelé mutat magából. A fő helyzetet ezzel fel is vázoltam, mert ugye adott egy férfi és két nő, azaz egy tökéletes szerelmi háromszög. No, nem csöpögősen, csak amolyan férfias stílusban, ahogy az egy hasonló kaliberű és nemű írótól el is várható. Női olvasóként meg kell jegyeznem, hogy furcsának tűnik számomra az érzelmi szál kezelése, olyan hirtelen történik minden. Bár végül is főszereplőnk nem az emberi kapcsolatok profi szakértője és művelője, szóval miért ne kezelhetné így a dolgokat, csak úgy egyszerűen, ahogy éppen adódnak, olyan Karsa Harlan módra. 

A kecskekörmök legendája (forrás)

Az ismerős népmesei elemeken és a humoros magyar vonatkozásokon túl erős elemei a regénynek a magyarországi helyszínek. Annak ellenére, hogy nem a fővárosban lakom, élvezettel olvastam a budapesti helyszínekről, illetve a későbbiekben a Balaton környéki kutakodásról. Mert ugye hol máshol érkezhetne el a végkifejletéhez ez a történet, ha nem ott, ahol az egész elkezdődött, vagyis Karsa megtalálásának helyszínén vagy legalábbis annak közelében.
Az író egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő tulajdonképpen sci-fi írónak tartja magát, annak ellenére, hogy fantasyt is szokott írni. Most sem hazudtolja meg a természetét, mert a fantasy történetbe, belecsempészett egy kevéske sci-fi hangulatot. Mindkét műfaj hűséges olvasójaként úgy gondolom, hogy ez nem vált kárára az eseményeknek, bár kicsit megbonyolította az értelmezést. Az is lehet, hogy többen soknak fogják találni a valós és a "képzeletbeli" világok keveredését, a mesehősök özönét és a titkos helyet kutató mindenféle szervezetek sorát, valamint az egész fűszerezését és végső soron az események megoldását is szolgáló/szolgáltató sci-fi elemet. Kuszának tűnik a történet? 

"Pedig olyan egyszerű, mint egy 26-9/b készletvételezési metódus!"

Az biztos, hogy ez nem egy egysíkú regény. Többfajta értelemben sem. Párhuzamos világok, időkülönbségek és ami kifejezetten tetszett, a hangulat változása. A kissé humoros indítás előbb szürreálisba, majd a végére kemény akcióba megy át. Bár a fejlődés, a változás fokozatos, de rendesen meglepett a regény vége felé található, elég fajsúlyos akciójelenet, viszont ugyanakkor jól is esett, mert egy látványos és helyenként még mindig humorral átszőtt befejezést ad a történetnek.
Hogy a jó elnyeri-e méltó jutalmát és a rossz pedig a büntetését? Vajon el lehet ténylegesen dönteni, hogy ki a jó és ki a rossz? Esetleg nem ártana betekinteni az események mögé, elkalandozni a bürokrácia útvesztőiben és észrevenni azt, amit eddig nem láttunk? Hogy ehhez szükséges némi útravaló, esetleg hamuban sült pogácsa, némi irányítás vagy ösztönzés? Mindez mellékes.

A lényeg az, hogy ez a könyv nekem nagyon bejött. Egyébként is szeretem az író stílusát, de a humora egyik könyvében sem jött át ennyire. Az sem egy utolsó szempont, hogy annak az írónak a könyveit is kedvelem, akihez hasonlítják ezt a művét. De ami igazán megfogott az azok a magyar vonatkozások, minden formájukban és kiteljesedésükben. Annyi olyan könyv jelenik meg, amely hemzseg az idegen kultúrák mitológiai lényeitől, de kevés, amely a saját múltunkat, jelenünket, kultúránkat hozná közelebb. Ezért is esett most annyira jól, hogy olvashattam ezt a regényt. Hogy mindezek mellet még szórakoztató is volt és gyógyír a lelkemre? Ez már csak plusz adalék, mert alapból is jól szórakoztam olvasás közben és kellemes ütemben peregtek az ujjaim alatt az oldalak.

"Szükség van a mesékre, azt hiszem. Le lehet vonni belőlük a tanulságokat. Többé lehet válni tőlük. Nem ez a lényeg?"

Személy szerint én így tekintek erre a regényre: szükség volt rá, hiányt pótolt és le kell vonni belőle a tanulságok, természetesen mindenki a magáét. Az én következtetésem az,hogy a regény olvasásához kell egy kissé elvont hangulat, de egyébként bátran ajánlom a kötettel való ismerkedést. A szerző egyik legszórakoztatóbb, legkönnyedebb írása ez. Olvassátok! Aki pedig nem ezt teszi, nyugodtan felkészülhet arra, hogy valahol majd egy mesehős aktát nyit róla és megvizsgálja az ellenállás és a halogatás okát. :)

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!

Érdekesség: Interjú a szerzővel


Pontszám: 9 pont

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 256 oldal
Teljes ár: 2.980,- / webbolt ár: 2.235,-
A szerző további írásai: Hiperballada, Nagate, Nulla pont, Keringés 
Megjegyzés: dedikált példány
Forrás: recenziós példány a kiadótól

Posted in: Agave Könyvek,dedikált,könyvértékelés,László Zoltán,magyar szerző,recenzió 2013,urban fantasy