Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. július 20., szombat

Nicolet Égeni: Az ötödik leszármazott

Szintén egy olyan könyvről van szó, amelyre a borítója miatt figyeltem fel, illetve amiatt, hogy csak ekönyv formátumban tűnt fel a könyvpiacon. Régóta szemezgettem vele, az ára is kifejezetten barátságos volt, de még így sem került rögtön a kosaramba, valamiért azonban nem hagyott nyugodni a tudat, folyamatosan ott keringett a fejemben, hogy ezt a könyvet nekem olvasnom kell. Aztán a sors úgy hozta, hogy nagyon mérges voltam egy nem teljesített rendelésem miatt és egy hirtelen ötlettől vezérelve bevásároltam ekönyvekből, így került többek között ez a kiadvány is a kosaramba, majd az olvasómra. Határozottan örülök neki, hogy így döntöttem. 
Nerkiss nimfa, a főtanácsos lánya, akinek házasságkötése a herceggel, a leendő királlyal tradíció a nimfa birodalomban. Nerkiss azonban bezárva érzi magát és ellenáll a kötelező elvárásoknak, másra és többre vágyik. Egy éjszaka, a kastélyból kiszökve véletlen felfedezést tesz, átlép az erdei lények és az emberek világába, ereje felszabadul és kiderül róla, hogy ő az ötödik leszármazott. Az eddig mindentől elzárt és a széltől is óvott lány addigi élete fenekestül felfordul és innentől kezdve egy pezsgő, politikai csatározásokkal, titkokkal és ármánykodásokkal teli világban találja magát.

A regény eleje egy kicsit kuszán indult a számomra, mert ahogy Nerkiss, úgy az olvasó is belecsöppen ebbe az idegen és soklényes világba, szükséges némi idő, amíg összeáll a kép a világ működéséről, a lények jelleméről és persze amíg megszokjuk a különleges hangzású neveket. A világ felépítésével és kidolgozottságával azonban nincs gond, mert úgy éreztem, hogy a szerző elég sok gondot fordított arra, hogy minden megfelelő alapokon nyugodjon. Bevallom, hogy az elején egy kicsit talán hosszúnak és nem túl érdekesnek találtam ezt a bemutatást, a lények és a helyzetek leírását, amely közben nem igazán történtek lényeges események, de később beigazolódott, hogy bizony a végkifejlet megértéséhez nagyon is szükséges volt ez az alapozás. A viszonylag lassú felvezetés közben a hangsúly a fajok különlegességén, egyediségén van, illetve ebből következőleg a köztük lévő politikai egyezkedéseken, szövetségeken, ellenvéleményeken.
Lényeket és fajokat emlegetek, de eddig nem igazán neveztem meg őket. Nos, akkor nézzük, hogy kik azok, akik ebben a történetben szerepelnek. Főszerepet a nimfák, tündérek, emberek, trogloditok, faunok kapnak, de mellettük feltűnik az erdei népek megannyi képviselője: a kentaurok, manók, griffek, unikornisok, kelpiek példányai. A történet szerint ezek a fajok már évezredek óta köztünk élnek, rejtőznek az emberek elől, de köztünk vannak, lépteiket követve ismerős helyszínekre érkezünk mi, az olvasók is. 
" - Ez mi? - kérdezem halkan. A nap delelőre hág egy épületekkel, utcákkal teli város felett: középütt sötétzöld folyó kúszik, melyeken hatalmas vas hidak egyengetik különféle járművek kerekeinek útját. A folyó és hidak mögött egy kisebb domb áll, tetején egy hosszan elnyúló, réz zöld kupolás várral.

- Ez Budapest, a Vár pedig a Nagy Erdőtanács épülete. Pontosabban, az emberek a Budai Várnak hívják. - lép most közelebb Zefron.
- Emberek? És fogalmuk sincsen róla, hogy az egyik kastélyuk valójában az erdei lények legfőbb szervének az otthona?
- Valahogy úgy. Amúgy arra a várra ugyanolyan jogunk van, mint nekik: az egyik nagy királyuk, Matthias építette át.
Jelentőségteljesen rám néz, de egyelőre nem nagyon esik le, mit is akar mondani.
- Mondjuk úgy, volt egy másik, erdei neve is. - mosolyodik el végül a faun, én pedig elképedve nézem a gyönyörű várost."
Nimfa (forrás: deviantart.com)
A sok lény mellett azonban a fő kérdés az, hogy kik a leszármazottak és miért is olyan különlegesek ők. Az erdei lények egymással vívott csatáinak következményeként az eredeti, mágiával telt erős lényekből csupán öt maradt: egy faun, egy troglodit, egy nimfa, egy tündér és egy ember. Az öt lény halála után a képesség és az erő tovább öröklődött a leszármazottakban. Az ötödik felbukkanására azonban nem számított senki, Nerkiss mindenki számára meglepetést okozott, még ő maga is nehezen hiszi, hogy különleges lenne, de a tények, azok tények és nem tehet ellenük semmit.

A kötet fő vonulata a világ bemutatása mellett a leszármazottak történetének, jellemének megismertetése, egymástól különböző céljaik bemutatása. Nerkiss felbukkanása már önmagában is felkavarta az erdei népek között létrejött kényes egyensúlyt. A nimfa jelene és múltja is titkokkal teli, amelyeket a kíváncsi lány természetesen megpróbál kideríteni. Hogyan is lehet ő a híres Tedegar leszármazottja? Miért akar vele találkozni az, akit a leszármazottak nem szívesen emlegetnek? Ki lehet az a titokzatos férfi, aki feltűnik időnként a lány közelében? Mi is az a ghijar és ki az, akinek joga van hozzá?
Kifejezetten tetszett, hogy a fantasy birodalom egy olyan faja került a történet középpontjába, amelyről eddig még nem szólt történet vagy legalábbis én még nem olvastam ilyen könyvet. A nimfák különleges képessége a megérzésekben rejlik, Nerkiss pedig különösen tehetségesnek bizonyul ebben. Képessége érdekessé teszi kalandjait, a megérzései régi titkok felé vezetik a lépéseit, kíváncsisága folyamatosan bajba sodorja, tapasztalatlansága és az erdei lények világával kapcsolatos tudatlansága pontosan annak a közelébe vezeti, akitől mindenki távol akarja tartani. Egyszerre újdonság neki az emberek és a mágikus lények világa is.

Kelpie (forrás)
A kezdeti nehézségek és a lassabb kezdést követően az írónő igencsak belelendült az írásba és a könyv második fele egymást követő események, cselszövések, ősi titkok sorozata. Csak kapkodtam a fejem és erősen figyeltem, hogy követni tudjam a feltáruló összefüggéseket, különleges helyeket, az erdei politika bonyolult útvesztőinek leírását, illetve következményeit. Az eddigiekben felsoroltak is elegendő bizonyítékot szolgáltattak arra vonatkozóan, hogy az írónőnek bőven van fantáziája és képest azt kellő alapossággal meg is jeleníteni a lapokon. Ami viszont a személyes kedvencem az a Fekete-tó és a Szertartások termének története, leírása, működése vagy éppen a Matsuri leírása. A szerelők között is akadtak szívemnek kedves karakterek, megfogott magának Seffyl Dwir, a Kelpie pimasz, ugyanakkor titokzatos stílusa, valamint Eron és az őt körüllengő sötétség és vibrálás. Imádtam olvasni ezeket a részeket, amelyekkel teljesen megvett magának az írónő. Eléggé magával ragadott a történet vége is, amely nagyon kívánkozik a folytatás után, nem fogok nemet mondani az olvasásra, ha elkészül és megjelenik.

Élveztem, hogy nincsenek logikai bakik a történetben, a világ, a cselekmény, a magyarázatok jól kitaláltak, bár az is igaz, hogy egyes esetekben első olvasatra kissé nehezen követhetőek, de ráérezve a regény stílusára egyre könnyebb követni az összefüggéseket. A fogalmazásmódot nem érheti kifogás, a mondatok szóképekkel tarkítottak és ahogy haladunk előre a történetben, egyre gördülékenyebbek is. Kellő mértékű varázslat, mágia, mitológia és ahol szükséges humor és pimaszság hatja át a történetet. Nem állítom, hogy tökéletes a regény, inkább amolyan felvezetés, egy sokkal összetettebb, színesebb világ és cselekmény nyitánya, de egészen érdekes és mindenképpen olvasásra érdemes. Örülök neki, hogy a kiadvány borítója és a nimfa főszereplő nem hagyott nyugodni és elolvastam a történetet.

Felfedeztem a szerző weboldalán, hogy korábban megjelent egy másik könyve is, amelynek Zekia, a tündér a főszereplője és akivel futólag ebben a történetben is találkozunk. Határozottan kíváncsi lettem, kifejezetten érdeklődöm a regény iránt. :)

És végül a kedvenc idézetem ebből a műből:
"Az emberek nagyon erősek tudnak lenni, csak már elfelejtették, mint jelent a gondolat ereje. Élik az életüket, rohannak egyik pontból a másikba, végzik a dolgukat, de azt, amit mi, erdei lények tudunk, azt ők már rég elfelejtették: milyen egy azúrkék tóban üvegkőcsepp táncot járni, milyen griff háton szárnyalni a mély völgyek és hatalmas hegyek felett, vagy milyen ezernyi lebegő gyertyával megvilágított tisztáson éjjel hullócsillagokat számolni. Egyszóval: az emberek elfelejtettek hinni a csodákban."

Az írónő weboldalát is érdemes megnézni, mert szépséges és találtam rajta érdekes dolgokat. :)


Update: Sikerült felvennem az írónővel a kapcsolatot. Megosztom veletek kedves szavait.

"Természetesen már készül a folytatás. "Civil" foglalkozásom miatt kevesebb idő marad az írásra, de azért minden pillanatot kihasználok, hogy pennát ragadjak. A második rész végét írom, de - mint az lenni szokott- már az összes kötet meg van írva a fejemben. Már csak idő kell, hogy papírra vessem őket! 
A Te leveled és írásod mindenesetre hatalmas lendületet adott, köszönöm!"




Pontszám: 8 pont
Kiadó: Publio
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem:  324 oldal
Teljes ár: 800 ,-
Forrás: magán ekönyvtár
Formátum: epub, mobi, pdf
Megjegyzés: Csak ekönyvként vásárolható meg.

2 megjegyzés:

Liliane írta...

Köszi! :D Várólistás lett.

Shanara írta...

Nagyon szívesen! :) Szerintem megéri vele megismerkedni, mert igényesebb, érdekesebb és színesebb, mint nagyon sok mostanában kiadott regény.

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons