Virágzó rengeteg: Novemberi szürkeség ellen

Az olvasás és a könyvekről szóló vélemények megfogalmazása valahogy ebben a hónapban sem ment - erre nem vagyok valami büszke. Szerencsére a növények olyanok, hogy a korábban adott gondoskodást valamivel később hálálják meg, így amikor az ember lánya fáradt és elfoglalt, akkor is tudnak sikerélményt nyújtani. Ez pedig nagyon jó érzés, valóságos energialöket.

A november nem sikerült olyan színpompásra, mint az október, de attól még hozott meglepetéseket.

Kezdjük a kitartó, októberről áthúzódó virágzásokkal:

A Beallara Peggy Ruth Carpenter 'Morning Joy' hibrid túl van már virágzása delelőjén - a csúcs tizenhárom virág volt egyszerre -, de még mindig gyönyörű. A hónapban folyamatosan hervadtak el és száradtak le azok a virágok, amelyek uralták az októbert és pompáztak a később érők és virítók. A November elején még hat virág díszítette a növényt, a hónap végére már csak két virág "árválkodik" az utolsóként előbújt virágszáron. De nagyon büszke vagyok erre a növényre és megadok neki mindent, hogy a következő alkalommal is ilyen sok virágot neveljen ki és ilyen különleges élményt nyújtson.

Túl a virágzás csúcsán - 2018. november 06.

Az utolsó virágszár és az utolsó két virág ebben az "idényben"
 - 2018. november 26.

A Phalaenopsis orchideáim közül továbbra is a bordós-lilás színű tisztelt meg a virágaival, viszont teszi mindezt elég lelkesen és tartósan. Most már harmadik hónapja dísze a nappalinknak és a korábbiak mellé még három újabb virágot nevelt ki a növény. Jelenleg kilenc virágnál tart és még további lehetőségeket is hordoz magában a szárak vége.

Kitartó virágzás - 2018. november 25.

Az előző hónaphoz képest több virág - 2018. november 25.

Emlékeztek még arra, amikor arról számoltam be, hogy nekem virágok helyett orchidea szaporulataim vannak? Akkor mutattam képeket a leválasztott keikikről. Emlékeztetőnek beillesztem azt a képet is, illetve mutatok egy újat a jelenleg állapotról. No igen, a különbség eléggé nyilvánvaló és nagyon büszke vagyok az elért eredményre.

A keiki az anyanövényről történő leválasztás után - 2018. augusztus 17.

A kis keiki nagyon szeretett volna virágszárat hozni, de mivel az anyanövény energiája túl sok felé oszlott szét, ezért nem jött össze a projekt. Gondoltam rásegítek egy kicsit és a felső négy rügyet bekentem keiki pasztával. A legfelső újabb növénykét eredményezett volna, ezért az letörtem, de az utána következő virágszárat növesztett. A végeredmény pedig magáért beszél.

A kis keiki mégis hozott virágot - 2018. november 25.

A két virág egy hét különbséggel nyílt ki - 2018. november 25.

Az aprócska, de csodaszép - 2018. november 25.

És a fokföldi ibolyák...
Egyszerűen fantasztikus, amit most ősszel művelnek: kitartóan virítanak és csodaszépek.
Nem feszítem tovább a húrt, mert a képek magukért beszélnek.

Színkavalkád a virágállványon - 2018. november 26.

Csak egyszerű fehér, de olyan ritkán virít, hogy mindig különlegesnek érzem, ha szirmot bont -
2018. november 26.

Változott a virága - már nem olyan tömött és különleges -, de attól még
lelkesen virít és csodaszép. - 2018. november 26.

Tavasszal választottam le az anyatőről, ez az első virágzása.
Külön öröm, hogy az eredeti színvilágot hozta. Imádom!
- 2018. november 26.

Milyenek lesznek az elkövetkezendő hónapok? Nagyon remélem, hogy az állandósulni látszó köd - "éljen" a Sajó völgye - és a szürkeség ellenére is színpompás, mert nagyon biztatóak az erre utaló jelek. Úgy néz ki, hogy megérte kora ősszel két hétig nyitott ablaknál aludni a lepkeorchideáimmal, mert már nőnek a virágszárak. Ezek mellett a Zygopetalumok és különböző fajtákhoz tartozó Cambriák is szépen fejlődnek. A Paphilodedilum - vagyis papucsarc - orchideáim pedig még életben vannak, ami elég nagy szó.
Bővebben majd akkor, ha elérkezik az ő idejük.

Folytatás »

Katherine Arden: A medve és a csalogány (Az északi erdő legendája 1.)

Kifejezettem kedvelem a népmesék és mítoszok, mitológiák elemeit feldolgozó történeteket, mert a lelkem mélyén még mindig a mesékért rajongó gyermek vagyok. Különösen kedvesek a szívemnek a magyar feldolgozások, de hasonlóan rajongok a szláv elemeket tartalmazó történetekért is. Régen a kelta és a görög mitológia volt a kedvencem, és bár azokat is szívesen olvasom, mára már némiképp a háttérbe szorultak a listámon. Így tehát, ha valamely szerző úgy dönt, hogy kis hazánk vadregényes tájaira vagy éppen a Kárpátok magas hegyeire, eldugott völgyeibe, netán a fagyos orosz vadonba vezet el kézen fogva, akkor én örömmel követem. 

A szláv népmesei elemeket vagy helyszíneket tartalmazó írások közül különösen maradandó élményt nyújtott Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című regénye, Naomi Novik Rengeteg című műve, valamint Orson Scott Card Bűvölete. Valami hasonlót kerestem, amikor Az északi erdő legendájának nyomába eredtem.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 382 oldal
Fordította: Iváncsics Irma
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: The Bear and the Nightingale
Sorozat: Az északi erdő legendája
Folytatás:
2.) The Girl in the Tower
3.) The Winter of the Witch
Kategória: fantasy, mitológia

A történet a XIV. századi Oroszországba repít vissza minket, ahol az egyre inkább teret hódító kereszténység ellenére az emberek még mindig hisznek a természeti lényekben - gyakorlatilag egymás mellett tisztelik a régit és az újat. De a babonák lényei már érzik, hogy közeleg a vég és meg kell vívniuk sorsdöntő csatájukat az új szemlélettel, a kereszténységgel és annak minden következményével. A birodalom szélén, messze északon - Lesznaja Zemlja vidékén - él családjával Pjotr Vlagyimirovics, a bojár. Felesége nem más, mint a korábbi uralkodó gyermeke, a mostani uralkodó - Ivan Ivanovics - féltestvére. Pjotr és Marina házassága a szülői elrendelés ellenére is boldog, három gyermekük született eddig és most, egy igen kemény és szűkös telet követően érkezik a negyedik - az anyja tudja, hogy a lánya különleges lesz. Vaszilisza születésébe Marina belehal. A veszteség ellenére apja nagyon szereti a kislányt, a nővére és Marina öreg dajkája vigyázz rá, a bátyjai figyelik óvón a lépteit. Azonban Vaszilisza vadóc és különleges képességgel rendelkezik: látja őket és kommunikálni tud a mítoszok és népmesék lényeivel. Ő az, aki ételt ad a domovojnak, a ház védőszellemének és a vazilának, az istálló őrzőjének, beszélget a ruszalkával, a víziminfával, találkozik Morozkoval, télközép királyával és lát megannyi egyéb lényt is körös-körül az erdőben és a vízben. Kicsit különc a lány, de ezt már megszokták a körülötte élők. Nincs is különösebb gond ezzel addig, amíg Vászja apja új asszonyt nem hoz a házhoz, aki maga is látó, de számára ezek a lények démonok és a keresztény ima mögé bújik előlük. Anna Ivanovna ájtatossága sem végzetes még, azonban amikor az elhunyt Szemjon atya helyett egy ifjú ikonfestő, Konstantin atya érkezik a közösségbe, az már beindítja a végzetes folyamatokat.

Lassan építkező történet ez, amelynek az elején megismertem Vaszlisza családját, az aktuális politikai helyzetet és persze rögtön bele is cseppentem az orosz népmesék csodás, ám mégis kegyetlen világába. A Rusz és az orosz tél, a kíméletlen és csikorgó hideg leírása megadja az alaphangulatot, amelyet csak tovább színez a mitológiai lények sokfélesége. Valós történelmi alapokon nyugvó, csodálatos mese ez a természeti lények és a kereszténység, az emberek általi hit hatásairól és a változásról, amelyet előidéz. Egyszerűen imádom az ilyet és amellett, hogy nagyon élveztem a történetet, azért egy kissé csalódott is vagyok - van némi hiányérzetem a történettel kapcsolatban. Mégis beszélnem kell az érzésekről, amelyeket ez a történet bennem keltett, mert ha nem tenném, akkor feledésbe merül és eltűnne, mint a ruszalka - ezt pedig nem akarhatom.

Kétségtelen, hogy Katherine Arden szépen felfűzte a történet vonalát, de az elejét nagyon lassan építette fel, a lényeges eseményeket pedig a kötet utolsó harmadára hagyta. Befejezést ugyan kaptam, de nem egészen erre számítottam, hanem valaki véglegesebbre, kevésbé nyitottra. Sebaj, várom a következő részt is és örömmel fogom olvasni azt is.

Nehéz megfogalmaznom a véleményem, mert tetszett a történet, de mégis van bennem hiányérzet. Lehetett volna valamivel pörgősebb, ki lehetett volna hagyni bizonyos részeket, amelyek elnyújtották az eseményeket, illetve a hangulat is lehetett volna erősebb. Úgy éreztem, hogy a szerzőnek minden eszköze megvolt arra, hogy fessen egy csodás képet, de nem minden színt sikerült tökéletesre kevernie és néhol az ecsetvonásoknak is elfogyott a lendülete. Helyenként viszont teljesen elvarázsolt a történet. A törések talán a napi tevékenységek és a mesei elemek váltásánál következtek be - az előbbit kevésbé, az utóbbit mindennél jobban élveztem.

Az orosz népmesék lényeinek neveit és a korra, a helyre jellemző elnevezéseket nem egyszerű megjegyezni annak, aki nem merült el mélyebben ebben a témában, de ebben segít a kötet végén található szószedet, amelyhez bármikor odalapozhattam és megadott minden, a regény élvezetéhez szükséges információt.

A mű címe fantasztikusan hangzik, de bizony komoly fejtörést okozott a számomra. A medve érthető, mert fontos eleme, szereplője a történetnek, de a csalogány ennyire előtérbe tolása határozottan furcsa - már maga a felbukkanása is zavaros kissé - és elgondolkodtató. Pedig az eredeti is pont így hangzik, tehát ez most nem a magyarítás következménye.

Vaszilisza rosszalkodásait és különcségeit egészen kicsi korától követhettem végig és bár ő maga különleges tudással rendelkezik, azért érdekes, hogy a legtöbb helyzetben inkább az ösztöne menti meg, mint a tudatos cselekvése. Kedveltem a pajkosságát és a hirtelen, de egyenes és őszinte természetét, ugyanakkor nem szívesen lettem volna a dadája, a családtagja. Szabadságvágya és önállósága lenyűgöző, de elviselni mindezt nagyon nehéz. Tény, hogy ő az aki az egész népe sorsát a kezében tartja és ehhez sok mindent át kell élnie és meg kell értenie, fel kell rúgnia hagyományokat, a megszokott nemi szerepeket, sztereotípiákat. Kicsit úgy érzem, semmi sem változott az hatszáz-hétszáz évben, mert még ma is - minden látszat ellenére - ugyanezért küzdenek a nők.

Maga a mese, a történet sem éppen pozitív hangulatú. Halállal kezdődik és elmúlással, búcsúval végződik - nevetésre, kacagásra a közbenső lapokon sem igen van lehetőség. A ruszok mindennapi élete kemény és lemondással teli. Kényelmüket és biztonságukat a régi lények biztosították, de a világ kereke továbbhaladt és fogytán az erejük. Megéri elolvasni ezt a történetet, mert amellett, hogy közelebb hozza az orosz népmesék lényeit és hangulatát, azt is remekül bemutatja, miként lehet játszani az emberek érzéseivel, mennyire könnyű kiterjeszteni a befolyásolás mélységét és határait.

Megéri elolvasni, de azért azt is el kell ismerni, hogy ez a történet sem hangulatában, sem mélységében, sem pedig mondat- és történetszövésében nem ér fel az eddig olvasott - a bekezdésben is említett - művekhez.
Kíváncsi vagyok, hogy mit fog kihozni a szerző a legenda következő részéből és képes-e fejlődést felmutatni azokon a területeken, ahol most még hibákat és elmaradásokat észleltem. De a szerző által elmesélt történetnek - akárcsak a meséknek, amiből fakad - ereje van és azóta is a fejemben motoszkálnak a részletek, vissza-visszatérnek hozzá a gondolataim, mint az upír a házhoz, ahol korábban lakott. 

Folytatás »

James S. A. Corey: Babilon hamvai (A Térség 6.)

Visszatérő olvasóim tudják, hogy kifejezetten kedvelem ezt a sorozatot, azonban ennek ellenére beosztással élek, amikor a részek olvasásáról van szó. Néha pedig egész egyszerűen csak más felé fordul el a kíváncsiságom, más témájú regényeket olvasok. Így állt elő az a helyzet, hogy jelenleg le vagyok maradva a megjelenésekhez képest. Pedig így utólag már érzem, hogy a Babilon hamvai esetében nagyon jó lett volna ha valamivel korábban sikerül abszolválnom a történetet, mert mind események, mind szereplők tekintetében, elég erősen kapcsolódik a korábbi részekhez - az emlékezetem pedig már nem a régi, könnyen elvesznek a részletek. 

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 521 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Babylon's Ashes
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
2.) Kalibán háborúja
3.) Abbadon kapuja
4.) Cibola meghódítása
5.) Nemezis játékai
Folytatás:
7.) Perszepolisz felemelkedése
Kategória: sci-fi, űropera

Sok minden történt az előző részekben és még több szereplő bukkant fel az eléggé vaskos kötetek lapjain. Az, hogy a hatodik részben főszereplővé lép elő a második vagy a harmadik rész egyik mellékszereplője, eléggé megdolgoztatta az agyamat. Ugyan a szerzők adnak némi támpontot és kapaszkodót, hogy az olvasó megtalálja az elveszített fonalat, de most először éreztem úgy, hogy nem vitték túlzásba a dolgot.

Hol is tartunk jelenleg? A Naprendszerre szinte rá se lehet ismerni, a hatalmi struktúra teljesen felborult, új szövetségek vannak kialakulóban, de a másik féllel szembeni bizalmatlanság már mindenütt jelen van. A Föld - a rádobott aszteroidák becsapódása miatt - szenved, a levegő porral telített, az emberiség életben maradt része éhezik és kiszolgáltatott helyzetbe került. A Hold ad otthont a politikusoknak, akik megpróbálják kezelni a kialakult helyzetet. A Mars elvesztette hatalmi befolyásának jelentős hányadát: a hadiflottája egy része az ellenséghez állt, a lakosai pedig az új világok felé indultak el. A Szabad Hadiflotta csapást mért a Földre, elfoglalta a Medina állomást, majd a külső bolygók térségében kezdett kalózkodásba - a Gyűrű felé haladó telepes hajókat fosztogatja, hogy az övbéli állomások számára biztosítsa a szükséges nyersanyagot.

Ennél a kötetél a szerzők több szempontból is eltértek az eddig megszokott szerkezettől: a szokásos négy nézőpont helyett most valami megszámlálhatatlan mennyiségű elbeszélőt sikerült a történetbe belepréselni, valamint ez a kötet nem csak egy újabb sorozatrész, hanem a Nemezis játékai történet másik fele, az ott megkezdett események lezárása. 

Az elején nagyon nehezen sikerült felvennem a történet fonalát, felismerni a több kötettel ezelőtti szereplőket és elhelyezni őket az események kusza szövedékében, valamint összerakni a megfakult információkat. Az sem tett jót a kezdeti olvasási tempómnak, hogy minden fejezetben új és új, majd még újabb nézőpont kapcsolódott be a sztoriba.

Ha már a különböző nézőpontú fejezeteknél tartunk, akkor nem hagyhatom szó nélkül, hogy bizony nem mindegyiknek láttam értelmét. Az alap, hogy Holden és a Roci legénységének többi tagja - Bobbie-t is ide sorolom - kap külön megszólalási lehetőséget, Michio Pa jelentős szerepet kap az események alakulásában, tehát az ő fejezeti is indokoltak. Filip Inaros fejezetei szintén lényeges elemei a történetnek, csak éppen más szempontból. A fiú helyzete elég egyedi és kifejezetten látványos jellemfejlődést mutat be a kötet kezdő és utolsó oldala között. Gondolom erre azért volt szükség, mert a srác a következőkben is jelentős szerephez fog majd jutni - mondjuk két ilyen, az ellenkező póluson álló szülővel ez a minimum, hogy a szerzők nem hagyják elveszni az események sűrűjében. Talán még Avasarala ténykedése lényeges - az övé mindig -, de Salis, Vandercaust, Prax vagy Roberts fejezeteinek történései nyugodtan kiválthatók lettek volna más módon. Bevallom, hogy Anna és családja szereplését is tudtam volna nélkülözni - mind a prológusban, mind az epilógusban. Az említett részek miatt az egyébként sem gyors folyású történet belassult és olyan érzésem volt, mintha kilóra, oldalszámra vagy karakterszámra készült volna ez a kötet - mondhatni kissé túlírt.

Hogy mit művelnek ebben a kusza politikai helyzetben Holdenék? Természetesen megint az események sűrűjébe kerülnek, amikor felkérést kapnak egy olyan feladatban való közreműködésre, amelyhez nagyon nincs kedvük - már megint. A Roci útvonalait egyébként is éles szemekkel követi Marco Inaros, mert Holden és persze Naomi is erős indulatokat keltett benne - szinte az őrület határára került miattuk -, ezért ahol csak teheti megnehezíti a helyzetüket, keresztbe tesz nekik - ez pedig nem egy veszélyes helyzetet eredményez. Alex és Bobbie egyszerűen fantasztikus ebben a kötetben és kettőjük tetteinek köszönhetően olyan űrcsatában volt részem, amilyet eddig csak egy másik sorozatban olvastam - és mind a két esetben nagyon élveztem.

Tetszett a kötet eseményeinek réteges felépítése: a kisemberek és a hatalmak, a különböző eszmei célokat magukénak valló népek és népcsoportok összecsapása, az egyedi sérelmek, a félreértelmezett indulatok, az elvakult düh és számtalan egyéb reakció következményeinek kezelése, a Naprendszer jövőjének biztosítása. Látványosan nyílik a játéktér és növekszik a közreműködő szereplők mennyisége, egyre több oldal kapcsolódik be az aktuális játszmába - csak a végén el ne vesszünk a tömegben, a részletekben. 

Bár azt mondtam, hogy a cselekmény lassú, de ez kissé relatív, mert a sok-sok nézőpont miatt rengeteg minden történik ebben a részben, csak éppen a fő eseményvonal halad lassan előre - biztató, hogy a rengeteg eseményszál végül összefonódik és kirajzolja a teljes képet, amit alig kevesen képesek csak átlátni a történet résztvevői közül. Hiányoltam, hogy a Gyűrűn átlépő egyes hajók eltűnéséről csak az elején volt szó és már azt hittem, hogy ennyi volt, feledésbe merült, amikor is meglett a magyarázat és még szerepet is kapott a lezárásban. Végül is tetszett a végső megoldás.

Miután belerázódtam, már jól esett olvasni a történéseket, de tény, hogy ez a kötet nem fogja elnyerni a sorozat legjobbja címet. Enyhén rétestészta ízű, kisebb mértékben visszaemlékezős, némi jellemfejlődéssel és a sok kavarás után valamennyi történetbeli előrelépéssel. Hogy innen merre tovább? Akármelyik irányba folytatódhat a sztori, hiszen egy csomópontban állunk jelenleg és rengeteg lehetőség van még a történetben. Bármilyen folytatást elolvasok, csak ne legyen túlírt, legyen kevésbé tagolt, szétágazó és haladjon előre a cselekmény - más elvárásom nincs, mert egyébként továbbra is kedvelem a szerzőpáros stílusát és észjárását. 

A történetfolyam eseményeinek mélypontja szerintem az előző kötet volt, illetve ennek az első fele - elértük a gödör alját, a káosz legjavát. Innen már csak felfelé, a rendezettség felé vezethet az út - legalábbis remélem. Nagyon nem szeretném, ha hangulat tekintetében egy másik sorozathoz kezdene hasonlítani ez a regényfolyam, az nagyon elszomorítana. 

Folytatás »

V. E. Schwab: Egy sötétebb mágia (A mágia árnyalatai 1.)

Victoria Schwab Az Archívum és a folytatásaként megjelent Felszabadulás című regényével vett meg magának, mely inkább ifjúsági kategóriába tartozó írás, de a hangulata egyszerűen megragadott és máig sem engedett el. Nem volt tehát kérdéses, hogy ha a szerzőnek jelenik meg újabb könyve magyarul, akkor azt olvasni is fogom. És úgy is lett. Az, hogy maga a történet Londonban játszódik, csak még vonzóbbá tette számomra a történetet és fokozta a várakozásomat.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 447 oldal
Borító ár: 3.400,- Ft
A mű eredeti címe: A Darker Shade of Magic
Fordította: Sóvágó Katalin
Sorozat: A mágia árnyalatai
Folytatás:
2.) Gyülekező árnyak
3.) A Fényigéző
Műfaj: fantasy, kaland, urban fantasy

Adva van egy egészen különleges világ, amelyben ugyanaz a város, London játssza a főszerepet, ugyanakkor mindig más színben tűnik fel. Ebben a történetben London lehet szürke, vörös, fehér és végül fekete. Valamikor régen, a mágikus apokalipszis előtt a világok közötti ajtók nyitva álltak, a különböző világok lakóit semmi sem gátolta a szabad átjárásban. Napjainkban a kapukat zárva tartják és csak az antarik, a világok közötti utazók azok, akiknek megadatott az átlépés egyik Londonból a másikba.

Felmerül a kérdés, hogy miért kerültek lezárásra a kapuk és mit is jelent az a mágikus apokalipszis. Fekete London a pusztító erő forrásává vált. A terjeszkedés megakadályozása érdekében a többi London lezárta az átjárókat és megsemmisítette a sötét mágiát magában hordozó tárgyakat. A világok elhelyezkedése miatt azonban nem mindenkit véd ugyanolyan erősen a világok közötti kapu: Fehér London közvetlenül Fekete London mellett helyezkedik el, így lakóinak az árszivárgó sötét erő ellen nagyobb intenzitással kell küzdenie, mint a többi világbelieknek. Szürke London a legtávolibb világ, a mágia itt szinte nem is létezik, egyes lakói azonban még mindig sóvárognak utána.

Kell, a királyi család egyik hercege, egy antari - a világok közt közlekedő két utazó közül az egyik. Kell üzeneteket szállít a világok között és egyik útja alkalmával veszélyes kalandba bonyolódik. A sors szeszélye mellé sodorja Linát, aki Szürke London utcáinak egyik zsebtolvaja - és aki természetesen mindenbe beleüti az orrát, amibe nem kellene.

Egyszerűen fantasztikus ennek a regénynek az alaptörténete - imádtam. Az antarik személye is nagyon különleges és kellően titokzatos is, mivel nem ismert, hogy kiből és miért is lesz végül világok közötti utazó. A világok közötti átjárás, a mágia használata sem egyszerű dolog: kell hozzá a célként megjelölt világból származó tárgy, az antari vére és tudni kell az adott cselekmény nevét, tehát rúna-, vér- és szómágia egybegyúrva.
A regénybeli kedvencem a többször kifordítható kabát, amelynek - emlékeim szerint - legalább hat oldala és persze számtalan zsebe van. Magam is elfogadnék egy ilyet.

És ezzel gyakorlatilag el is mondtam mindent a regényről, amit pozitívumnak tartok benne. Mert bizony korántsem élveztem annyira a történet olvasását, mint amennyire arra számítottam. Persze könnyedén lehetne durrogtatni az olyan közhelyeket, hogy nem pont az ideális időben vettem a kezembe és hasonlók, de a lelkem mélyén érzem, hogy ez most nem csak ezen múlt.

A világ nagyon tetszett, a cselekmény fő vonala eléggé egyértelműnek tűnt - és az is lett belőle, amire számítottam -, azonban a szereplőkkel nagyon nem voltam kibékülve és ez rányomta a bélyegét az olvasási élményre.

Valamiért azt gondoltam az elején, hogy Kell egy nagyon talpraesett és dörzsölt fickó, hiszen a világok között közlekedik és állandóan veszélyes helyzetekbe keveredik. De Kell inkább tűnt lelkileg sérültnek, cselekedeteiben könnyelműnek, a saját személyével kapcsolatban bizonytalannak és persze hiszékenynek, mint igazán tapasztalt és minden helyzetre felkészült utazónak. Nem tudtam hová tenni ezt az ellentmondást.

Aztán ott van Lina, Szürke London keresett zsebtolvaja, aki belebotlik a sérült Kellbe és innentől kezdve érintett lesz minden kalamajkában, ami a fiú körül zajlik. Ez a csaj egyszerűen a tökéletesség és a pofátlanság mintaképe, akinek a viselkedésétől azonnal viszketni kezd az ember tenyere. És persze valami eddig mélyen szunnyadó képességgel rendelkezik, mert a mágiahasználati technikája rögtön profi szintet üti meg - pedig eddig még a mágia kifejezést sem ismerte. Csakhogy tökéletessége ellenére olyan dolgokat tesz, ami nem is tudatosodik benne, hogy mekkora hülyeség - csak említésként: kidobál mindenféle furcsa tárgyakat az ablakon. Pedig alapból azt vallja, hogy "késből sohasem elég". Egy dologban azonban tényleg profi: úgy tapad, mint a pióca, nem lehet lerázni, elhagyni, képtelenség tőle megszabadulni - mindig ott van a nyomodban és mindenbe beleüti az orrát. Nem éreztem úgy, hogy a szereplők többek lennének bajkeverő és bajba keveredett kamaszoknál, ez pedig kevésnek bizonyult a számomra.

A konfliktust természetesen egy Fekete Londonból származó tárgy okozta, amelyet Kell minden tiltás ellenére - és a hiszékenysége eredményeként - magával hoz Fehér London világából. Amit természetesen az első adandó alkalommal elemel tőle a mágiát hírből sem ismerő, csalafinta zsebtolvaj.

A szerző V. E. Schwab néven felnőtteknek szóló történeteket ír - legalábbis így tervezte. Ha ajánlanom kellene ezt a történetet, akkor azt inkább a felnőttek fiatalabb, kevésbé kekeckedős rétegének - mondjuk húszas évek eleje - tenném meg, vagy azoknak, akiknek még sikerült megőrizniük gyermeki lelküket. A komolyabb összefüggéseket, az árnyaltabb személyiségeket és a furfangos csavarokat kedvelő olvasók nem fognak megelégedni a regény által nyújtott színvonallal. Komoly történetet lehetett volna készíteni abból a rengeteg remek ötletből, ami egymás után bukkan fel a kötet lapjain, de nekem nem állt össze az egész.

A történet elejébe kifejezetten nehezen rázódtam bele, nem kapott el a hangulat. A közepe tájékán már jobban magukkal sodortak az események és bár a hangulat továbbra sem érintett meg, de végre érdekelni is kezdett, hogy mi kerekedhet ki ebből a helyzetből. Mondjuk a lelkesedésem visszavetette Lina szmokingos báli belépője, de erre az előzmények ismeretében már csak legyintettem. De legalább a szerelmi civakodás és az érzelmek háromszöge - de még a párosa is - kimaradt a sztoriból. Attól már tényleg végképp átcsapott volna young adult kategóriába az egész. Bár tény, hogy a kapu résnyire nyitva van, tehát a kiinduló felállásból még bármi lehet, bármerre kanyarodhat a sztori.

Voltak érdekes eseményei a történetnek, de igazából egyik sem nyűgözött le. Történtek dolgok, amelyek miatt esélyt adok a folytatásnak, de már most kijelentem, hogy ha nem érzem a színvonal emelkedését, akkor biztosan nem leszünk jóban egymással - mármint a sorozat és én.

Az előzmények ismeretében többet, sokkal többet vártam ettől a szerzőtől és bizony nem kissé vagyok csalódott így az olvasást - és mivel nem mostanában mélyedtem el a sztoriban az ismételt gyorsolvasást - követően. És sokkal, de sokkal jobb is lehetett volna ez a történet: sötétebb, keményebb, kevésbé klisés, érdekes és magával ragadó. Mai napig is úgy érzem, mintha nem Az Archívum írójának másik regényét olvastam volna, hanem valaki másét - vagy Schwab időközben elfelejtett írni, szóképekkel festeni, hangulatot teremteni. Továbbra sem érzem a kötődést, de attól adok még esélyt a folytatásnak. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz a közös jövőnkkel.

Folytatás »

Várólista - 2018. október

Nem állítom, hogy októberben jobban haladtam az olvasással, mint azt megelőzően, viszont az engem érdeklők közül lényegesen több kiadvány jelent meg, mint a nyári hónapokban - vagyis a végeredmény: megint növekedni fog az olvasásra váró könyveim száma, a polcomon olvasatlanul sorakozó kötetek mennyisége. Gondolom - vagy inkább csak remélem -, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ezzel nyugtatom magam. Meg azzal, hogy majd egyszer lesz időm elolvasni azt a rendeget mindent, amit már felhalmoztam - mondjuk békés nyugdíjas éveimben. 

De ábrándok helyett nézzük inkább, hogy mi az ebben a hónapban, aminek megvásárlását a pénztárcám meg fogja érezni.

Fantasy, sci-fi és horror kategóriában van néhány kötet, amire szemet vetettem és némelyikre már a hálómat is kivetettem, polcra tettem.

• Az Agave Könyvek elhozta a magyar olvasóknak a világhíres Drakula történet előzményét. A regényt Bram Stoker jegyzetei alapján Dacre Stoker és J. D. Barker írta meg és Dracul címmel jelent meg. Vámpírmániásoknak  - vagyis nekem is - kötelező vétel és olvasmány. A beszerzés már meg is történt.
• A kiadó másik megjelenése Ed McDonald Éjszárny című regénye, amely A holló jele trilógia bevezető kötete. A borító fantasztikus. A regény ugyan a szerző bemutatkozó műve, de állítólag nagyon jó és az eddigi vélemények alapján sokaknak tetszik. Azonban gondban vagyok, ugyanis néhány hónappal ezelőtt megfogadtam, hogy a kiadótól csak akkor veszek sorozatot, ha már befejezték azt. Eddig nem ezt a nézetet vallottam, de mostanában túl sok a negatív tapasztalatom és egyre kevesebb a polcomon a hely.
• A Delta Vision lassan ugyan, de azért folytatja a sorozatait és ha csúszással is - néha ez éveket jelent -, de kiadja azokat a regényeket, amelyeket megígért. Sokat, nagyon sokat kellett várni Fitz kalandjainak folytatására, de végre megjelent Robin Hobb Bolond kötelesség című regénye - két kötetben -, amely A borostyánférfi-ciklus első része. Kötelező vétel és olvasmány.
• A Fumax Kiadó is folytatja az általuk bejáratott szerzők műveinek megjelentetését. Brian McClellan az egyik közülük. A Lőpormágus-trilógia után - jaj, azt is olvasni kellene már! - itt van A vér és lőpor istenei sorozat első kötete, A birodalom bűnei.
• Ugyan majdnem egy évvel a borító leleplezése és a beígért megjelenés után - némi olvasói ráhatásra -, de végül csak eljutott és ki is került a nyomdából Jack Campbell Merész című regénye, amely Az elveszett flotta sorozat harmadik része. A kötet természetesen a Gabo Kiadó gondozásában, az SFF kiadói sorozat részeként jelent meg.

Krimi és thriller kategóriában is akad néhány kedvemre való a hónapban. Meg hozzádobtam a felsoroláshoz egy kakukktojást is, aminek alapból nem itt lenne a helye, de ne árválkodjon magában.

• A General Press kiadó ismételten el kezdte megjelentetni Thomas Harris világhírű és igencsak alapnak számító Hannibal sorozatának köteteit. Aminek azért örülök nagyon, mert szinte már sehol sem lehet kapni - legalábbis reális áron - a korábbiakban megjelent köteteket. Ebben a hónapban A vörös sárkány került a boltokba - igencsak tetszetős borítóval. A kiadó ígérete szerint hamarosan érkeznek a következő kötetek is.
• Tess Gerritsen Rizzoli & Isles sorozata is azok közé tartozik, amelynek magyar megjelenése eléggé zavaros. Először a 5. részt jelentette meg a Palatinusnál (2008.), majd az Ulpius-ház gondozásában jöttek az 1-3. részek (2009-2011). Most pedig - Múmia címmel - a sorozat 7. része látott magyarul napvilágot a Lettero Kiadó gondozásában. Tény, hogy a bűnügyek és a nyomozások egymástól függetlenül is olvashatók, megállják a helyüket, de a magánéleti szál miatt csak kellene majd az a 4. és 6. kötet - előbb vagy utóbb.
• Ezek után kifejezetten örülök annak, hogy a Fumax Kiadó részéről ilyen összevisszaságra nem kell számítani. Gregg Hurwitz Kíméletlen című regényének megjelenésével egy újabb trilógia, az Orphan X került lezárásra. Az előzményeket kedveltem, a befejező kalandot pedig már be is szereztem.
• A felsorolás kakukktojása Thomas Pierce Holtvágány című regénye, amely nem krimi és nem thriller, de a halállal és a holtakkal foglalkozik, ezért érdekel. Némiképp levon a lelkesedésemből, hogy a magyar kiadás a Metropolis Media gondozásában jelent meg, mert az általuk gondozott könyvekkel - azok magyarításával és szerkesztésével - nem mindig vagyok elégedett. 

A képregények az idén kiemelkedő mennyiségben jelennek meg - vagy csak én látom így, mert eddig nem igazán vettem ebbe a műfajba tartozó kiadványokat. A minőséget viszont nem illetheti kifogás.

• A Fumax Kiadó hozta el a Jessica Jones: Alias című képregényt, amelynek története szintén a Marvel Univerzum részét képezi. Kifejezetten felnőttek szóló kiadvány. Azt is érdemes tudni, hogy ez a képregény képezte a filmsorozat alapját. 
• A Marvel nagy gyűjtemény részeként ebben a hónapban a Deadpool - Wade Wilson háborúja és az Újvilág: Pókember - Erő és felelősség kötetek kerültek a boltokba. 

Választék tehát ebben a hónapban is van bőven, az évből hátralévő időszak pedig még további meglepetéseket és fincsiségeket ígér.

Folytatás »

Gregg Hurwitz: A Seholember (Orphan X 2.)

Most, hogy néhány napja a sorozat harmadik kötete is a könyvesboltokba került - és a polcomra helyezhettem -, ideje írnom a második részről. Igaz, hogy az olvasást sem kapkodtam el, mert majd egy évig várta a sorát a kötet és direkt úgy időzítettem, hogy a folytatásra se várjak majd túl sokat. Nagyon jól tettem, nagyon jól időzítettem. Ennyit erről, most pedig jöjjön a lényeg: a regény.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 384 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 3.295,- Ft
A mű eredeti címe: The Nowhere Man
Sorozat: Orphan X
Előzmény:
1.) Orphan X - Az Árva
Folytatás:
3.) Kíméletlen
4.) Out of the Dark

Az előző kötetben megismerhettük Evant, aki egy árvaházból került át a szigorúan titkos Árva programba, hogy letagadható ügynökként hajtson végre titkos küldetéseket. Evan egy idő után szakított a mestereivel és eltűnt a szemük elől, egyszerűen felszívódott. Tudását azonban nem hagyta kárba veszni, továbbra is hajt végre titkos küldetéseket: igazságot szolgáltat az arra rászorulóknak. Van egy telefonszám, amit ha felhívsz, a Seholember a segítségedre siet. Most azonban ő az, akit elfognak, elkábítanak és egy világtól elzárt helyre visznek. Evant bezárva tartják, őrökkel veszik körül, az elrablói azt képzelik, ez elég lesz ahhoz, hogy véghez vigyék a tervüket. Még nem tudják, hogy ki akadt bele a hálójukba, de idővel majd megtanulják a leckét.

Az első kötet igazán élvezetes volt, mozgalmas és egyedi nézőpontú, szórakoztatott, de annyira nem volt világmegváltó - filmet, azt viszont nagyon jót lehetne belőle készíteni. Ahogy az is biztos, hogy a szerzőt senki sem vádolhatja azzal, egy tipikus sorozat középső részt, egy töltelék kötetet írt, mert ez a sztori minden, csak nem az. Bár az elején úgy tűnik, hogy Evan mindennapjai nem sokban térnek el a korábban megismertektől, elég hamar felborul a napirendje, amikor egy mindenre elszánt csaló - szó szerint - kiveti rá a hálóját.

Evan ebben a kötetben olyan helyzetbe került, amit korábban el nem tudtam volna képzelni vele kapcsolatban - a kiszolgáltatottság nem éppen jellemző erre a pasira. Most viszont nagy bajban van és kiút is alig látszik, de nem kell pánikba esni, mert Evan esetében nincs olyan, hogy nincs. Most van csak igazán szüksége a belé nevelt, vérrel, verejtékkel és szenvedéssel megszerzett tudására és minden korábbi tapasztalatára. Főleg, hogy az ellenfele sem tekinthető kispályásnak - egyik sem.

Lassabb, sokkal lassabb ennek a regénynek a cselekménye - az eleje kifejezetten nehezen indul be -, mint az első kötet pergő és mozgalmas eseményinek lánca, viszont legalább annyira érdekes. Amikor a mozgástér korlátozott, az elme akkor jön csak igazán lendületbe. Egyszerűen elképesztő, ahogy Evan felméri a környezetét, egymás mellé teszi a megszerzett infókat, majd cselekszik - az emberek pedig hullanak körülötte.

A rablók hamar rájönnek, hogy semmi sem lesz olyan egyszerű, ahogy elképzelték, de a terv kiagyalója így sem adja fel, a kapcsolatai révén pedig olyasmit derít ki, ami Evant még nagyobb kalamajkába sodorja. A lassúságnak pedig innentől kezdve vége, a tétek emelkednek, az események felpörögnek, a kéretlen vendéglátásból pedig véres és minden mozzanatában meglepetéssel szolgáló összejövetel lesz. Az, ahogy Evan egyik reménytelen helyzetből a másikba kerül telíti a könyvet feszültséggel és izgalommal. Az, ahogy ott is megtalálja a kiút vagy a változtatás lehetőségét, ahol mindenki más csak a reménytelenség falaiba ütközne, egyszerűen fantasztikus. Nagyon jól használja ki a szerző ezeket a helyzeteket és a főszereplője képességeit.

Ebben más ez a rész, mint az előző. Új és teljesebb élményt ad, semmiben sem hasonlít egy tipikus második részre. Csak ismétlem magam, mert nem tudok mást mondani: történetében, mozgalmasságában, összefüggéseiben is fantasztikus - egyáltalán nem olyan, amire az előzmények ismeretében számítottam. A cselekményről nem mondanék többet, mint a fent leírtak, mert azt inkább olvasni érdemes - különben oda a helyzetek okozta meglepetés.

Ja igen, még egy jó tanács: senki se kezdjen bele az első rész olvasása nélkül, mert ugyan a történet önállóan is megállja a helyét, de egyes szereplők - és az érzéseik - nagyon érthetetlennek tűnnek majd.

Hogy ezek után mire számítok? Nem merem felvállalni a találgatást és az esélylatolgatást, mert tuti, hogy Gregg Hurwitz valami teljesen mást talált ki. Biztos vagyok benne, hogy az ő története sokkal csavarosabb és megdöbbentőbb lesz, mint ami az  én fejemben valaha is megfogalmazódott. Nem sokára le is tesztelem majd az állításom és beszámolok a tapasztalataimról.

Folytatás »

Virágzó rengeteg: Októberi színpompa

A növények mostanában eléggé elvették az eszemet - és hiába vagyok tudatában a bűvöletüknek, egyszerűen nem tudok tenni ellene. Magamban tartani sem tudom az érzéseimet, a rajongásomat, ezért mindenképpen ki kell adnom egy részét magamból. Ennek pedig a közeli ismerőseim és Ti, az olvasóim vagytok a szenvedő alanyai.

Ígérem, hogy a mai posztomban nem regélek sokat és nem adok növénynevelési tippeket, hanem egyszerűen csak megmutatom, hogy melyek azok a növények, amelyek az egyre gyarapodó gyűjteményemben a gondoskodásomnak köszönhetően virággal örvendeztettek meg. Tehát ezek a növények nem új szerzemények, hanem már újra virágzó csodák. A büszkeségeim.

Peggy drágaságomat - hivatalos hibrid nevén: Beallara Peggy Ruth Carpenter Morning Joy - már nem kell bemutatnom, hiszen egy másik bejegyzésben részletesen beszámoltam virágzásának történetéről. Ami változott az, hogy a korábbi nyolc virág helyett most éppen tizenkettő pompázik a növényen - és még tartalékol három bimbót. A látvány egyszerűen fantasztikus. Mutatom.

A teljes növény: 2018. október 16.

A bal oldali két virágszár - 2018. október 16.

A jobb oldali két virágszár - 2018. október 16.

A Zygopetalum Jumpin Jack hibrid a másik kedvencem, mert amennyire féltem tőle, hogy nem tudom majd biztosítani az igényeit, annyira hirtelen lepett meg a virágzással. Már virágának élénk színei is lenyűgözőek, de az illata még ennél is fantasztikusabb. A virágszára nem nőtt olyan magasra, mint kellett volna, de a látványt ez nem befolyásolta - ahogy az okozott meglepetés erejét sem.

Csak öt virág egy tömzsi száron, de számomra mégis
maga a csoda - 2018. október 12.

Lenyűgöző színek és fantasztikus illat - 2018. október 12.

A Phalaenopsis orchideáim - bár nagyon sokan vannak - nem igazán kényeztetnek el a virágaikkal: sem az irodában, sem a lakásban. Vagy csak időre van szükségük, vagy valamit rosszul csinálok velük kapcsolatban. Mindez azért elkeserítő, mert az ő fajuk a szobai körülmények között legkönnyebben újravirágoztatható, nekem azonban ez valamiért nem működik olyan mértékben, ahogy kellene. A sokkal kényesebb és igényesebb Beallara és Zygopetalum hidridjeim pedig roskadoznak a virágoktól, annyira igyekszenek a kedvemre tenni. Majd lesz a lepkeorchideákkal is valahogy. Egy halvány reménycsillag már fel-felcsillant a napokban.
Addig is mindössze ennyi a virágzó:

Levelet nem hozott az idén, de cserébe lelkesen virít.
Főleg amióta megszabadítottam a kártevőitől. (Valamiért őt különösen kedvelték.)
- 2018. október 21.

Természetes fényben az ő színe inkább bordó, de a vaku nem
adja vissza azt az árnyalatot.
- 2018. október 21.

A növény nem éppen fotogén, mert több száron is,
kissé össze-vissza nőnek a virágai.
Viszont sorra hozza a bimbókat és ezért nagyon imádom őt.
- 2018. október 21.

Ez a példány nyáron került hozzám. A képen szereplő virág a másodvirágzásának
eredménye. Mindössze ezt az egy virágot nevelte ki, de így legalább csodálhatom
különleges mintázatát. 

És az afrikai - vagyis fokföldi - ibolyáim, amelyeknek határozottan jót tett a hosszúra nyúlt ősz és a szokásosnál bőségesebb napfény.

Az irodai virágállványom. A növényeim határozottan jól érzik magukat a dél-keleti tájolású tetőtéri szobában.

Egyelőre ennyi lenne. Remélem, hogy novemberben is tudok majd mutatni újdonságokat és nézegetésre érdemes szépségeket. Addig is olvasásra és virágápolásra fel!

Folytatás »

Nalini Singh: Angyalháború (Angyali vadász 6.)

Vannak regények, amelyekről könnyebb írni és vannak, amelyekkel kapcsolatban nehezebben kerekedik ki a véleményem. Ez az olvasmány inkább az utóbbi kategóriába tartozik, pedig alapból az előbbibe kellett volna besorakoznia, de ezt nem sikerült véghez vinnie. Pedig nagyon vártam a regény a megjelenését, de az idő itt is eléggé közbeszólt. Nem tett jót a sorozatnak az a nagyon sok kihagyott év, az utolsó megjelenés óta eltelt idő. Mert ami öt-hat évvel ezelőtt tetszett, az nem biztos, hogy manapság is ugyanazt a hatást váltja ki belőlem - sőt, inkább ellenkezőek a tapasztalataim. Sajnos ezt a trendet ennek a kötetnek sem sikerült megcáfolnia és visszafordítania. No, meg az emlékezetem sem a régi már, a szereplők sem ugrottak be mindig egyből olvasás közben. Pedig örültem neki, hogy végre folytatódott a sorozat, pedig a fülszöveg egészen érdekesnek tűnt...

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Zafír pöttyös
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 552 oldal
Fordította: Császár László
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Archangel's Legion
Sorozat: Angyali vadász
Előzmények:
1.) Angyalvér
2.) Angyalcsók
3.) Angyaltánc
4.) Angyalkard
5.) Angyalárny
Folytatások:
7.) Archangel's Shadows
8.) Archangel's Enigma
9.) Archangel's Heart
10.) Archangel's Viper
11.) Archangel's Prophecy
Kategória: urban fantasy, paranormális romantikus

Kiegészítő kötet(ek) a sorozathoz:
Angyali szárnyalás
A sötétség angyalai

A szerző magyarul megjelent egyéb regényei:
Egy világ,két faj - állandó küzdelem:
Vonzódás, Látomás, Borzongás, Feloldozás,
Szabadulás

Raffael érzi, hogy közeleg a változás és már érződik a háború szele - az arkangyalok háborúja pedig elég kegyetlen, sok áldozatot követelő összecsapás. Aztán egyszer csak furcsa dolgok történnek: madarak és angyalok hullanak le az égből, a vámpírokat pedig soha nem látott betegség tizedeli. New York arkangyalának és hitvesének meg kell állítani a betegség terjedését, meg kell találnia a támadások forrását és fenn kell tartania a Torony töretlen erejének, megtámadhatatlanságának látszatát. A külső támadások csak egy dolog, azzal szembe lehet szállni, de a városban feléledt egy másik erő is, ami megfoghatatlan, kiszámíthatatlan és Raffael a célpontja.

Az első és legnagyobb probléma, hogy a korábbi történésekkel - és néhány szereplővel -  kapcsolatban voltak kisebb-nagyobb kihagyásaim, lyukak az emlékezetemben. A szerző ugyan csepegtetett visszautaló infókat, de ez valahogy kevésnek bizonyult a számomra. Újraolvasni az eddigi részeket pedig nagyon nincs időm.
Ezzel szemben a regény tele volt ismétlésekkel, mert az angyalszárnyak színét minden fejezetben meg kellett említeni és Elena gyerekkorának meghatározó emléke is legalább tucatnyi alkalommal felbukkant a lapokon. Szóval olyan felemás volt a dolog.

A fülszöveg érdekessége is hamar megkopott, amikor az egyik esemény a másik után következett be, viszont annyira nem pörgette fel az eseményeket. Úgy tűnt, hogy minden más fontosabb, mint az angyalok lezuhanása és a vámpírok megbetegedése - a nyomozás teljesen laposra sikeredett és nem is igazán vezetett eredményre. 

Gondoltam, hogy akkor majd Raffael és Elena kapcsolata felrázza a kötetet, de sajnos nem ez történt. Ez a páros nem tartogat már túl sok lehetőséget, mert teljesen egymáshoz idomultak és nincs köztük igazi súrlódás, ami szikrát, ami igazi feszültséget okozna. Helyette viszont vannak ágy- és kádjelenetek, amelyek túlzottan ismerősek és nem olyan forrók, amilyennek lenniük kellene, hogy fenntartsák az érdeklődést. Az ágyon kívüli kapcsolatukban azért van némi fejlődés, mert úgy néz ki, hogy kettejük együttműködése kell a továbblépéshez - álmok és erőátadás - és addig jó, amíg Raffael kicsit emberibb marad Elena miatt.

Egyedül Raffael fejlődése hordozott magában némi titokzatosságot, de az meg olyan lassan és minden mással szabdalva következett be, hogy nem fokozta túlzottan a feszültséget. Nagy kár érte. 

A lassú és szerteszét ágazó cselekmény, az előkészületek, Elena gyerekkori problémájának boncolgatása - ebből már bőven sok is volt! -, az arkangyalok szövetségének körtánca elvitte a kötet jelentős részét.  Alapvetően az egész cselekmény alig haladt előre valamit, olyan mintha végig csak körben jártunk vagy egy helyben toporogtunk volna. Az arkangyalok háborújára csak a kötet végén került sor és bár az elképesztően érdekesre és látványosra sikeredett, már nem tudta nálam megmenteni a kötetet. Meg ezt a légió dolgot sem igazán értem. Olyan légből kapottnak tűnik az egész, hihetetlennek. Még nem tudom, hogy hová is tegyem azt, ami végül is történt.

Sajnálom, végtelenül sajnálom, de ez a kötet a számomra a sorozat legkevésbé mozgalmas és érdekes része. Vannak a történetben jó ötletek, vannak érdekes jelenetek, titkok és misztikus utalások a múltra, alakul Raffael és az anyja kapcsolata, újabb angyalok lelkébe és múltjába nyílik betekintés, a Tanács tagjai pedig gonoszkodnak és hárítják a támadásokat. Szóval minden benne van, amitől jó lehetne a regény, de annyira sok minden van benne és annyira sok mindennel akar foglalkozni a szerző, hogy attól darabosra és rétestésztához hasonlóvá vált az egész sztori. Ebben a szubjektív véleményben az is benne van, hogy öt év telt el, amióta Jason történetében elmélyültem, amióta utoljára okoztak problémát az arkangyalok. 

Ez nekem most annyira nem jött be, de rajtam kívül sokaknak tetszik, tehát az is könnyen lehet, hogy a hiba az én készülékemben van. Remélem, hogy nem a fordítóváltást éreztem meg ennyire, mert az nagyon gáz lenne - mármint a fordító, a szöveg és a folytatások szempontjából.

A folytatásokban a Légió és persze a Hetek kalandjai kecsegtetnek csak számomra némi renénnyel és szórakozási lehetőséggel. Talán Aodhan, Illium, Méreg és a vámpírvadásza, valamint Naasir története több izgalommal szolgál majd. Remélem.

Folytatás »

Taylor Adams: No exit

Az utóbbi időben egyre és másra szembe jött velem ez a regény és mindenki csak jót tudott róla mondani. Pedig a fülszövege alapján nem tűnt annyira nagy számnak az egész történet. De csak jöttek azok a felmagasztaló értékelések - olyan emberektől is, akiknek tudom, hogy hasonló az ízlése és adok a véleményére -, ezért csak megrendeltem a kötetet. Az olvasás sem váratott sokáig magára és minő meglepetés, az olvasási tempóm sem a szokásos vánszorgás volt, hanem egész sebesen haladtam a sztorival. Ahogy az is megdöbbentett, hogy mindenképpen közzé akarom tenni az olvasás közben szerzett élményeimet  - ami szintén nem olyan egyértelmű mostanában. Szóval az én szempontomból mindenképpen egészen meghatározónak tűnik ez a regény, ha nem is minden tekintetben. De térjünk is rá a lényegre.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Tericum
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 323 oldal
Fordította: Tamás Dénes
Borító ár (puha): 3.970,- Ft
A mű eredeti címe: No exit
Műfaj: thriller

Darby Thorne nem tervezte, hogy hazatér az ünnepekre, de mégis rászánja magát, mert halálosan beteg anyját műteni fogják és előtte mindenképpen bocsánatot akar kérni tőle.  A meteorológia komoly havazást jelzett előre, de ő december 23-án mégis nekivág az útnak és reméli, hogy még időben átér a Sziklás-hegységen. Az időjárás azonban nem kedvez a terveinek, öreg Hondája egyre nehezebben birkózik meg úton egyre vastagodó hóréteggel, majd amikor az ablaktörlője is felmondja a szolgálatot, lehúzódik egy út menti pihenőbe - az utolsóba a gerincnek azon az oldalán. Mások is úgy gondolták, hogy ez a pihenő lesz a menedékük a havazás elől, a lányon kívül még négyen várják a havazás végét. Érkezése után elig valamivel Darby az egyik furgon hátsó ablakában valami furcsát vesz észre: egy gyermek kezét. Megbizonyosodik róla, hogy a furgonba tényleg egy gyerek van bezárva és megszületik benne az elhatározás, hogy kiszabadítja fogságából a kislányt és innentől kezdve ez határozza meg minden tettét.

Ez egy viszonylag korlátozott helyen játszódó és kevés szereplőt mozgató történet, amely miatt akár egyszerű is lehetne, de pont ez adja a nehézségét. Annak a néhány karakternek és a tetteiknek fenn kell tartania az olvasó érdeklődését, miközben a hó miatt eléggé korlátozott a mozgásuk. Marad tehát a személyiségek viszonylagos összetettsége - mert azért nem mindenki túl bonyolult - és az okok, amelyek az események mögött állnak. No meg a következmények.

Adott egy szintén hazafelé tartó egyetemista srác, Ashley, egy szótlan és mogorva fiú, Lars, egy családi összejövetelre igyekvő idős állatorvos, Ed és az unokatestvére, Sandi. Ebbe a társaságba csöppen bele Darby és persze ott van még a kocsiban raboskodó kislány. Ezzel - nagyobb részben - végeztem is a szereplőgárda felsorolásával. De vajon ki lehet a hunyó, akinek a kocsijában ott van egy kislány bezárva?

A szerző azt a megoldást választotta, hogy a mesélő szerepét a másodéves egyetemista lányra, Darbyra osztja, így mindent az ő szemén keresztül látunk. Éppen ezért, ha Darby rosszul dönt valamiben, mert megcsalta az érzéke, az emberismerete vagy csak kevés információval rendelkezik az adott helyzetről, akkor arra mi is csak akkor döbbenünk rá, amikor ő maga. Persze vannak kiszámítható karakterei és történései a regénynek, de a mozgalmasság és a hihetetlen feszültség miatt ez nem tűnik annyira lényegesnek. 

Az események - annyira - nem rugaszkodnak el a valóságtól, nem csapnak át misztikusba. Bár az események és az akciók többsége egészen életszerű, azért akadnak a cselekményben kissé hihetetlennek tűnő jelenetek. Főleg, ha az a bizonyos lány olyan, mintha Bruce Willis azon adottságaival, kitartásával és elnyűhetetlenségével rendelkezne, amit a színész a Drágán add az életed című filmben és a folytatásaiban mutatott. Darby személyében talán kissé túlteng a hőskomplexus jellemvonás és talán kissé elhamarkodottak is a döntései. Végül az első - szerintem kissé elkapkodott - döntésétől egyenes út vezetett a végkifejlet eseményéig.

Belegondoltam, hogy én mit tennék az ő helyzetében és könnyen elképzelhető, hogy magam sem döntöttem volna másként - bár talán kissé kivártam volna, mert ez az egész sokkal kevesebb kalamajkával is megoldható lett volna. Szerintem. De akkor hol maradna az izgalom és az akció? Valahol  máshol, mert az én verzióm unalmas lenne az tuti. Attól, hogy másként gondoltam a dolgokat, azért elgondolkodtatott a helyzet és nagyon drukkoltam a lánynak, hogy találja meg a kiutat ebből a reménytelen és szorult helyzetből. Ő pedig eléggé sokszor feltalálta magát, ami jót tett az izgalomnak.

Számomra a kislány - Jay - karaktere volt kissé hihetetlen: belevaló kiskölyök, de... beteg, a gyógyszereit sem vette be, amitől alapból sokkot kellene kapnia, az izgalom miatt mindenképp, ő pedig hihetetlen, hogy miket nem tesz. És a sokkhatásnak még a nyoma sem látszik rajta. Ezen kellett volna még finomítani. Vagy legalább Jay különleges és ritka betegségét elhagyni - anélkül is működött volna a dolog.

A történet az induló szituáció egyszerűsége ellenére is eléggé ötletes, csavaros, tele van meglepetésekkel, elképesztő helyzetekkel, elhibázott döntésekkel, rengeteg akcióval és Darby hol kétségbeesett, hol pedig a  kislány és a saját életének mentése érdekében eltökélt gondolataival. És mindez hihetetlenül izgalmas és mozgalmas. Még Darby monológjai is érdekfeszítőek. A feszültség nem csökken le egy pillanatra sem, ezért csak olvastam és olvastam és olvastam Darby kétségbeesett küzdelmét.

Mint egy film, olyan volt az egész és bizony nagyon jó filmet lehetne készíteni ebből a történetből.  Kellően borzongós lenne és a lúdbőr nem csak a hőmérséklet miatt jelenne meg a néző karján. Ugyan nem jelentett túl nagy meglepetést a történet vége, de ennek a regénynek nem is ez a lényege, hanem az, hogy végig képes lekötni az olvasó figyelmét. Nem éppen hosszú a szöveg, alig valamivel több háromszáz oldalnál, de éppen ez benne a jó: minden benne van, amit a kiinduló helyzetből ki lehetett hozni, viszont nem túlírt - egy cseppet sem az.

Jó volt, érdekes volt, mozgalmas volt. Vannak ugyan furcsaságai, amelyek olvasás közben annyira nem tűnnek fel, de utólag az adott jelenet már eléggé homlokráncolósnak tűnik. Az izgalomra vágyóknak, a thrillereket kedvelőknek nagyon ajánlom olvasásra. A szerzőre pedig figyelni fogok, mert aki egy egyszerű helyzetből, néhány szereplőből és a korlátozott mozgástérből képes volt kihozni valami izgalmasat és érdekfeszítőt, az bizony megérdemelten tart igényt tart a figyelmemre.

Folytatás »