Kicsit tartottam ettől a könyvtől és halogattam is az olvasását. Az írótól ez volt az első könyvem. Az idén belefutottam már pár kemény vonalas sci-fi műbe és valamiért úgy gondoltam, hogy ez a mű is azok közé tartozik. Egyébként nincs bajom a kemény sci-fivel sem, szívesen olvasom, de jelenleg nem vagyok elég befogadóképes a magvas gondolatokhoz és túlburjánzó technikai leírásokhoz. Most valami egyszerűbbet könnyeben befogadok és a lelkiállapotomhoz is jobban illik.
Nos, legnagyobb meglepetésemre ebben a könyvben egy teljesen más stílusba botlottam bele, mint amire a fülszöveg alapján számítottam.
Véleményem szerint a könyv alapgondolata nagyon jó, mert egyszerre oldja meg a rabok elhelyezésének és a túlnépesedés miatti élelmiszerhiány kérdését. A gabonaszállítmányok Földre juttatása is teljesen logikus megoldással történik, a Holdon kialakított élettér bemutatása is életszerű. Az alapgondolat és a háttér felépítése számomra teljesen a helyén volt.
A technikai leírások követhetőek, nem szállnak el az egekig és nem kellett asztrofizikusi diploma ahhoz, hogy élvezni tudjam a történetet. A technikai rész egyetlen helyen sántít, ez pedig az informatikai oldal. A jövőben játszódó történetben elavultabbak az informatikai eszközök, mint napjainkban. Nem hibáztatom ezért az írót, mert az informatika fejlődését lehetetlen megjósolni. Az olvasási élményt sem befolyásolta túlságosan ez a technikai gubanc.
Amit viszont soknak találtam a történetben az a politizálás. A könyv jelentős része arról szól, hogy hogyan is csináljunk forradalmat, hogyan vívja ki a Luna a függetlenségét és persze ennek minden politikai vonatkozása és háttere részletes bemutatásra kerül. Amint ez került a történet középpontjába a jól felépített sci-fi háttér fénye megfakult a számomra és onnantól már a tömény politika és társadalomkritika maradt a történet nagy része. Helyenként erősen untam a mindenféle politikai és stratégiai dolgokat, amelyek során a felek úgy kerülgették egymást, mint a macska azt a bizonyos forró kását. Nem is beszélve a diplomáciai virágnyelvről.
Mindezek ellenére olvastam olyan fejtegetéseket a könyvben, amelyeket teljesen értékállónak és aktuálisnak éreztem és gondolok.
Vannak dolgok, amelyekben viszont kifejezetten szárnyal a szerző fantáziája. Ezek közé tartozik a társadalmilag elfogadott együttélési formák bemutatása. A deportáltak körében sokkal kevesebb a nő, mint a férfi, amely persze első körben konfliktusokhoz, második körben pedig kompromisszumos megoldással a különböző házassági formák létrejöttéhez vezetett. Van amelyeket ezek közül könnyen el tudtam képzelni, mint működő kapcsolatokat, de a lineáris házasság intézményével valahogy nem tudtam zöld ágra vergődni. No, nem a puritanizmus szól belőlem, hanem akármennyit is magyarázta az író, egyszerűen nem értettem meg a felépítését, a működését. De a könyvben működött, tehát elfogadtam a létezését.
Amivel viszont nem tudtam megbarátkozni, az a sok orosz hivatkozás. Nincs semmi bajom az oroszokkal, de nem értettem, hogy egy vegyes közösségben miért kell mindenkit goszpogyinnak hívni, miért kell Bog-ot és Bozse mojt emlegetni. Hemzseg a szöveg a fonetikusan kiírt orosz szavaktól. Indokolatlannak és helyenként idegesítőnek találtam a rengeteg orosz kifejezést és hivatkozást még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a könyv a hidegháború idején íródott. Legjobban az zavart, hogy magyarázatot sem kaptam a történetben az orosz múlthoz való eme erős kötődésre.
A szereplők között volt egy személyiséggel rendelkező számítógép és sok-sok ember. Ennek ellenére számomra a gép emberibb volt a reakciói alapján, mint az emberek. Na, ezt már elég nagyocska problémának gondolom. Mike volt a kedvencem a történetben, a többiek mintha csak statiszták lettek volna mellette, még akkor is, ha a szerepük meghatározó volt.
A sok politizálást, stratégiát és virágnyelven történő beszélgetést követően a könyv utolsó harmada elég eseménydúsra sikerült. Gyakorlatilag az összes akciót ide sűrítette be az író. Tetszett a vége, mert eseménydús és olvasmányos volt. A legvége pedig megdöbbentett és őszintén sajnáltam az események ilyen alakulását.
Összességében azt kell megállapítanom, hogy nem tetszett annyira a könyv, mint számítottam rá. Az alapötlet és a háttér kivitelezése jó, a történetet azonban agyonnyomta számomra a túlzott politika és a rengeteg orosz (véleményem szerint indokolatlan) kifejezés. Kevesebb nézőpont fejtegetéssel és több cselekménnyel sokkal jobban tetszett volna a könyv. Az olvasást nem bántam meg, de nem is lettem az író műveinek rabja. Nem fogom nekivetni magam az író életművének, de van legalább két regény, amelyet majd el szeretnék majd olvasni a szerzőtől. Remélem abban kevesebb lesz abból, ami ebben a könyvben nem nyerte el a tetszésem.
Adott egy jövő, amikor a Hold már lakott. No, nem luxuslakásokkal van tele, hanem börtönnek használják. A helyzet előnye, hogy nincs szükség börtönőrre, mert egy idő után az ott élők már nem tudják elhagyni az égitest felszínét. Testük alkalmazkodik a megváltozott gravitációhoz, így a földi 1G már megterhelő lenne a számukra. A Holdon az alagutakban növénytermesztés folyik, melynek termését a túlnépesedett és éhínséggel sújtott Földre továbbítják. Egyszóval jól kitalált rendszer, ami úgy tűnik önmagától működik. Illetve működne, de a Hatóság által megállapított árakkal sokan nincsenek megelégedve. Lázadás készül a Hatóság ellen, amely vérfürdőbe torkollik. A helyzetet bonyolítja, hogy az égitest legszuperebb számítógépe öntudatra ébredt. Kevesen tudnak erről, de akik igen, azok bevonják a saját terveikbe.
Véleményem szerint a könyv alapgondolata nagyon jó, mert egyszerre oldja meg a rabok elhelyezésének és a túlnépesedés miatti élelmiszerhiány kérdését. A gabonaszállítmányok Földre juttatása is teljesen logikus megoldással történik, a Holdon kialakított élettér bemutatása is életszerű. Az alapgondolat és a háttér felépítése számomra teljesen a helyén volt.
A technikai leírások követhetőek, nem szállnak el az egekig és nem kellett asztrofizikusi diploma ahhoz, hogy élvezni tudjam a történetet. A technikai rész egyetlen helyen sántít, ez pedig az informatikai oldal. A jövőben játszódó történetben elavultabbak az informatikai eszközök, mint napjainkban. Nem hibáztatom ezért az írót, mert az informatika fejlődését lehetetlen megjósolni. Az olvasási élményt sem befolyásolta túlságosan ez a technikai gubanc.
Amit viszont soknak találtam a történetben az a politizálás. A könyv jelentős része arról szól, hogy hogyan is csináljunk forradalmat, hogyan vívja ki a Luna a függetlenségét és persze ennek minden politikai vonatkozása és háttere részletes bemutatásra kerül. Amint ez került a történet középpontjába a jól felépített sci-fi háttér fénye megfakult a számomra és onnantól már a tömény politika és társadalomkritika maradt a történet nagy része. Helyenként erősen untam a mindenféle politikai és stratégiai dolgokat, amelyek során a felek úgy kerülgették egymást, mint a macska azt a bizonyos forró kását. Nem is beszélve a diplomáciai virágnyelvről.
Mindezek ellenére olvastam olyan fejtegetéseket a könyvben, amelyeket teljesen értékállónak és aktuálisnak éreztem és gondolok.
Vannak dolgok, amelyekben viszont kifejezetten szárnyal a szerző fantáziája. Ezek közé tartozik a társadalmilag elfogadott együttélési formák bemutatása. A deportáltak körében sokkal kevesebb a nő, mint a férfi, amely persze első körben konfliktusokhoz, második körben pedig kompromisszumos megoldással a különböző házassági formák létrejöttéhez vezetett. Van amelyeket ezek közül könnyen el tudtam képzelni, mint működő kapcsolatokat, de a lineáris házasság intézményével valahogy nem tudtam zöld ágra vergődni. No, nem a puritanizmus szól belőlem, hanem akármennyit is magyarázta az író, egyszerűen nem értettem meg a felépítését, a működését. De a könyvben működött, tehát elfogadtam a létezését.
Amivel viszont nem tudtam megbarátkozni, az a sok orosz hivatkozás. Nincs semmi bajom az oroszokkal, de nem értettem, hogy egy vegyes közösségben miért kell mindenkit goszpogyinnak hívni, miért kell Bog-ot és Bozse mojt emlegetni. Hemzseg a szöveg a fonetikusan kiírt orosz szavaktól. Indokolatlannak és helyenként idegesítőnek találtam a rengeteg orosz kifejezést és hivatkozást még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a könyv a hidegháború idején íródott. Legjobban az zavart, hogy magyarázatot sem kaptam a történetben az orosz múlthoz való eme erős kötődésre.
A szereplők között volt egy személyiséggel rendelkező számítógép és sok-sok ember. Ennek ellenére számomra a gép emberibb volt a reakciói alapján, mint az emberek. Na, ezt már elég nagyocska problémának gondolom. Mike volt a kedvencem a történetben, a többiek mintha csak statiszták lettek volna mellette, még akkor is, ha a szerepük meghatározó volt.
A sok politizálást, stratégiát és virágnyelven történő beszélgetést követően a könyv utolsó harmada elég eseménydúsra sikerült. Gyakorlatilag az összes akciót ide sűrítette be az író. Tetszett a vége, mert eseménydús és olvasmányos volt. A legvége pedig megdöbbentett és őszintén sajnáltam az események ilyen alakulását.
Összességében azt kell megállapítanom, hogy nem tetszett annyira a könyv, mint számítottam rá. Az alapötlet és a háttér kivitelezése jó, a történetet azonban agyonnyomta számomra a túlzott politika és a rengeteg orosz (véleményem szerint indokolatlan) kifejezés. Kevesebb nézőpont fejtegetéssel és több cselekménnyel sokkal jobban tetszett volna a könyv. Az olvasást nem bántam meg, de nem is lettem az író műveinek rabja. Nem fogom nekivetni magam az író életművének, de van legalább két regény, amelyet majd el szeretnék majd olvasni a szerzőtől. Remélem abban kevesebb lesz abból, ami ebben a könyvben nem nyerte el a tetszésem.
Pontszám: 7 pont
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 422 oldal
Teljes ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: The Moon Is a Harsh Mistress
Forrás: kölcsönkért (@borga)
Teljes ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: The Moon Is a Harsh Mistress
Forrás: kölcsönkért (@borga)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése